1. fejezet - Beilleszkedés?

Sziasztok!

Meghoztam az első fejezetet, és megpróbálkoztam a lehető legjobban bemutatni az iskolát:)

Ehhez a fejezethez szerintem annyit, hogy aki régebben olvasta, annak sem lesz ez a fejezet ismerős, mert ezt beszúrtam két rész közé :)

Remélem elnyeri majd a tetszéseteket és írtok nekem néhány megjegyzést akár tetszett, akár nem :)

Jó olvasást!

puszi: Klarii

1.fejezet - Beilleszkedés?

Mikor megérkeztünk a Starlight Akadémia hatalmas épülete elé, Kelly-vel még a lélegzetünk is elakadt. A robosztus épület, akár egy hegy, úgy magasodott a fejünk fölé, s ijesztően nyúlt el előttünk. A téglavörös falak legalább egy hektár földterületet foglaltak el úgy, hogy még az udvart bele se számoltam. Velünk szemben, a kovácsoltvas kapu túloldalán látni lehetett a grandiózus méretű tölgyfaajtót, aminek két szárnya tárva-nyitva állt a diákok előtt. Ősz lévén nem mi voltunk az egyetlenek, akik búcsúzkodásba kezdtek valamelyik családtagjuktól, így azt hiszem, kevésbé voltunk feltűnőbbek az átlagnál. Doki még utoljára ügyetlenül megölelt mindkettőnket, s miután századjára is megígértette velünk, hogy vigyázunk magunkra, elegánsan elhajtott a régi Audi-val.

Egy darabig még a kapu előtt figyeltük, ahogy a zöld színű, használtan vett autó besorol a forgalomba, s miután eltűnt a szemünk elől, Kelly-vel egyszerre fordultunk az iskola irányába. Egy néma pillantást váltottunk, ahol sikerült barátnőm szeméből kiolvasnom nemtetszését, majd a csomagjainkat cipelve szótlanul közeledtünk az iskola bejárata felé.

Az udvaron különböző nagyságú csoportokban diákok verődtek össze, hogy taglalják a nyár eseményeit, s a viszontlátás öröme hatalmas mosolyt csalt az arcukra. Mikor elhaladtunk néhány ilyen kisebb csoport mellett, páran megnézek minket, és összesúgtak a hátunk mögött, de nem nagyon foglalkoztam velük. Mikor beléptünk a nehéznek tűnő épület falain belülre, az orromat megcsapta valamiféle illat. Talán virágok és drágának tűnő parfüm keveréke.

A hosszúra nyúló folyosó végén egy újabb nyúlt el balra, míg jobb oldalon egy felfelé ívelő masszív betonlépcső kanyargott. Kelly-vel végig sétáltunk a folyosón, aminek barátságos, halvány vörös színe volt, s a kanyarnál befordulva egy idősödő nő, és egy kopaszodó, talán az ötvenes éveiben járó férfi állt egy-egy kisasztal mögött.

Kelly-vel egyöntetűen úgy döntöttünk, a nőhöz lépünk először, aki barátságosan ránk mosolygott. Ébenfekete haja szoros kontyba volt igazítva a feje tetején, barna szemei kíváncsiságtól csillogtak. Szürke nadrágkosztümöt viselt, ami kiemelte porcelánfehér bőrét. A folyosó csendjét a közeledő léptek hangja zavarta meg, ami visszaverte a lányok nevetését, és csacsogását. A kényelmetlen csendet az előttünk álló nő törte meg.

-          Sziasztok, lányok! Én az igazgatónő vagyok, kérlek, szólítsatok Mrs. Hill-nek. Bizonyára titeket Nicolas küldött – mosolygott ránk negédesen.

-          Én Bianca Clark vagyok, ő pedig a barátnőm Kelly Wayland – mutattam be mindkettőnket, mielőtt Kelly szokásához híven, előadta volna a kevésbé illedelmes bemutatkozást.

-          Nos, lányok, Nicolas kérésére egy szobába tettelek titeket – az igazgatónő átnyújtott nekünk egy-egy kulcsot, az órarendünkkel együtt, majd a kezünkbe nyomott az iskoláról egy térképet.

-          Ha bármi gondotok van, szeretném, ha hozzám fordulnátok – mikor Kelly-vel egyöntetűen bólintottunk, felszedtük a cuccainkat, hogy megnézzük végre a szobánkat, mikor az igazgatónő még utánunk szólt.

-          Szeretném, ha később megkeresnétek az irodában, lányok. Valamit meg akarok beszélni veletek.

-          Rendben – mondta barátnőm, s elindultunk a lépcső felé.

Mint kiderült a szobánk a második emeleten van. Ami ebben a legrosszabb, hogy a rengeteg holmit cipelve mire felértünk, úgy éreztük magunkat, mint aki megmászta a Mount Everest-et.

Fáradtan kullogtunk el a folyosó végén lévő kétszázhármas szobába. A folyosó falai itt barackvirág színűek voltak, ezzel mutatva, hogy ez a lányok lakrésze. Az ajtó gesztenyebarna volt, a rajta lévő szám, aranyszínezést kapott.

Mikor a kulcsot a zárba helyeztem és elfordítottam, a zár kattant egyet, barátnőm pedig türelmetlenül belökte az ajtót. Itt a falakat a halványlila uralta, ami illet az ajtóval szemben lévő fehér függöny színéhez. Az ablak alatt, egymással szemben a falakhoz két ágy volt tolva, amik bordó pokróccal voltak letakarva. Az ajtó mellett egy beépített gardrób helyezkedett el, míg mellette egy ajtó – bizonyára a fürdő.  A jobb oldali ágy lábánál egy íróasztal volt bekészítve, rajta egy cseresznyeszínű laptoppal, a két ágy fölött egy-egy polc volt felcsavarozva.

Kelly szó nélkül megindult a bal oldali ágy fölé, a cuccát a padlóra dobva levetette magát az ágyra. Figyeltem, ahogy méz szőke haja elterül a párnán, keretezve az arcát. Barátnőm kék szemei engem néztek, gondolom várta, hogy én is beljebb lépjek. A cuccomat az ágy végébe téve körbefordultam a szobán.

-          Nem is rossz – állapítottam meg mosolyogva.

-          Ja, tűrhető – mondta Kelly a haja végét babrálva. Felkaptam az ágyamról az egyik díszpárnát, és barátnőm arcába vágtam.

-          Ne legyél már ilyen – ráztam a fejem mosolyogva. – Tudom, hogy tetszik. Nézd ez még nekem is furcsa, de megszokjuk. Nem egy börtönben vagyunk. Amúgy is… nem maradunk itt örökre.

-          Oké, ez igaz – adta meg magát, miközben felült.

-          Különben is – folytattam, mikor láttam, hogy a szavaim hatnak rá. – lefogadom, hogy a suli tele van jó pasikkal – kacsintottam rá, amivel elértem a kívánt hatást. Kelly felpattant az ágyról, és szokásához híven az ideális pasiról kezdett csacsogni nekem, miközben elrendezkedtünk a szobában.

Mire végeztünk besötétedett, így elkezdtünk készülni a vacsorára. A rádióban többször felszólították arra a diáksereget, hogy este nyolckor mindenki illedelmes öltözékben jelenjen meg az ebédlőben, hisz az igazgatónő szeretné fogadni a diákokat.

Kelly-vel nálunk az elegáns annyit tett: tornacipő, csőszáru farmer, valami csinos felső, és némi szemceruza. A biztonság kedvéért én még a fekete bőrdzsekimet is magamra kaptam, hiszen elég fázós vagyok. Így vonultunk végig a folyosón, de nem csak mi, hanem a folyosón lévő összes lány. Egy páran megint megnéztek minket, de mi zavartalanul, halkan beszélgetve követtük a többi lányt lévén, hogy halványlila gőzünk sincs arról, hol van az ebédlő.

Mint kiderült, a lépcsőről lesétálva elindultunk abba az irányba, ahol ma reggel sikeresen beiratkoztunk, ahol a folyosó végén – mellesleg ott még egy folyosó nyílt balra- egy díszes ajtó tárva nyitva állt. Az ijesztően hatalmas diáksereg nagy része már a szokásos asztalnál ült, s mivel fogalmunk sem volt kinek hol a megszokott helye, leültünk egy távolabbi négyszemélyes asztalhoz.

Az igazgatónő még nem érkezett meg, épp ezért hangos beszélgetés vette kezdetét a különböző asztaloknál, s mindenki próbálta túlkiabálni a másikat. Kelly keresztbefont kézzel dőlt hátra a széken, észre sem véve, mennyire gyilkos tekintettel pillant körül az ebédlőben. Azt viszont el kellett ismernem, hogy Kelly csak ámul a berendezés láttán. Az ebédlő közepén egy nagyméretű csillár függött a fejünk fölött, ami beragyogta az egész termet. A teremben elszórtan barna asztalok, különböző mennyiségű férőhellyel, amik passzoltak a bordó falakhoz. Az ajtótól jobb oldalra helyezkedett el a kiszolgáló, ahol eldönthettük mit szeretnénk enni. Az ebédlő kinézetének elemzéséből egy hang rázott vissza.

-          Sziasztok! Nem gáz, ha leülök? - Egy göndör hajú fiú állt előttünk, koptatott farmerben, és egy Made in Brooklyn feliratos pólóban.

-          Persze nyugodtan - mondtam mosolyogva. – Amúgy Bianca vagyok, ő pedig Kelly – intettem barátnőm felé, aki szívből elmosolyodott. Végre már…

-          Mason vagyok. Újak vagytok ugye? Még sosem láttalak itt titeket.

-          Na, ja. Friss hús – mondta vigyorogva barátnőm.

-          Ácsi – emelte fel a kezét maga elé tartva Mason. – Ti vagytok a két mondi lány? – húzta össze érdeklődve a szemét.

-          Kérdezi ezt a…?

-          Az árnyvadász fiú – vigyorgott, mint a tejbe tök, miközben lepacsiztak Kelly-vel. Mason épp szólásra nyitotta a száját, mikor az ebédlőben mindenki elcsendesedett, és érdeklődve figyelt egy rögtönzött színpad felé.

A színpad közepén megállt az igazgatónő, Mrs. Hill, mögötte gondolom tanárok sorakoztak katonás sorrendben bal oldalt.  Jobb oldalt két tizenéves fiú állt. Az egyik szőke volt, kék szeme annyira világított, hogy még én is láttam. Koptatott farmer, és egy fehér ing volt rajta. Mellette egy barnás fekete hajú srác állt, szintén farmerben, fekete inge kiemelte férfias testét. Jesszusom, miket gondolok. Sötét szeme vonzotta a tekintetem, és sok időbe telt, mire el tudtam fordítani róla az arcom. Egyenesen Mason vigyorába botlottam.

-          Nehéz nem észrevenni Jake-t, igaz? – kérdezte szemöldök húzogatva. Ismét az említett fiú felé sandítottam, aki meredten vigyorogva nézett szét az ebédlőben, épp mint egy vadász, aki az áldozatát kutatja.

-          A másikat, hogy hívják? – suttogta Kelly, mivel az igazgatónő elkezdett beszélgetni.

-          Chris. Ő jó fej. Jake már kevésbé … - próbáltam kizárni Kelly-ék suttogó hangját a fejemből, és az igazgatónőre figyelni.

-          …mivel a Starlight akadémia növendékei vagytok, úgy gondolom, megint büszkélkedhetünk majd a kitűnő eredményeitekkel. Tudom, hogy vannak itt olyanok, akik között nagy a feszültség, de kérem, tartsuk tiszteletben az iskola hagyományait és próbáljuk meg békén hagyni azokat, akiket nem szívlelünk. Most pedig elég a fecsegésből. Jó étvágyat mindenkinek! – mint egy parancsra az asztalon rengeteg finomabbnál finomabb étel jelent meg az asztalon. Ettem egy keveset, majd megvártam, hogy Kelly és az időközben megismert Mason megegyék a maradékot, majd együtt felvonultunk a koleszba.