2.fejezet - Méhkirálynő

Sziasztok!

Először is köszönöm szépen a kommentárt az előző részhez Eminek és Chanelnek: Imádlak titeket :)

Ez a fejezet már először is szerepeltek az írásaimban, és valahogy nem volt szívem megválni tőle.

Bármennyire igyekeztem nem lett olyan hosszú, mint amilyenre terveztem, de remélhetőleg elnyeri a tetszéseteket :)

Jó olvasást!

puszi: Klarii

2.fejezet - Méhkirálynő

A reggel pocsékul kezdődött. Mivel egész este forgolódtam, és azon a bizonyos sötét szempáron járt az eszem, hiába aludtam el, szinte minden fél órában felkeltem. Velem ellentétben Kelly úgy aludt, mint akit fejbe vágtak. Morgolódva kászálódtam ki az ágyból pontban hétkor, mikor a telefon kegyetlen csörgéssel ébresztett. Elvonultam a fürdőbe, ahol rendbe szedtem magam. Letusoltam, majd hosszú, világosbarna hajam kifésültem. Hála Aisha-nak! – így hívták a mondik hercegnőjét – a hajam egyenesen omlott le, egészen a derekamig. Magamra kaptam egy világoskék egyenes szárú farmert, egy fehér mintás pólót, és felhúztam egy hozzá illő deszkás cipőt.

A szobában bedobáltam a mai napra kelendő cuccokat, magamra fújtam egy kis parfümöt, és Kelly-vel az oldalamon leballagtunk az ebédlőbe, hogy megegyük a reggelinket. Mason ismételten hozzánk csapódott, egy szőke hajú lánnyal egyetemben.

-          Csajok, bemutatom nektek Lisa-t. Lisa, ők itt Bia és Kelly – a szőke hajú lány – Lisa – ránk mosolygott és leült velem szemben. Volt valamiféle különleges kisugárzása, és a mindig mosolygós lány az én arcomra is mosolyt csalt.

-          Nagyon örülök csajok – mondta vidáman.

-          Mi is – mosolygott Kelly.

-          És idáig hogy tetszik a suli? – kérdezte Lisa, beszélgetést kezdeményezve.

-          Elmegy – fintorgott barátnőm.

-          Ne vedd a szívedre, nem a sulival van baja – mondtam mosolyogva, és karon veregettem barátnőm.

-          Dehogynem – Kelly úgy nézett rám, mintha hülye lennék. Lehet, van igazságalapja. Lisa felkacagott. Ez gyanússá vált.

-          Ne haragudj, hogy megkérdezem… - Te olvasol a gondolataimban? – fejeztem be az elmémben a mondatot. Lisa aprót bólintott.

-          Ne haragudj, de üvöltenek felém – somolygott bűnbánóan.

-          Ti miről beszéltek? – húzta össze a szemét Kelly.

-          Lisa gondolatolvasó – mondta vigyorogva Mason. Kelly-nek felragyogott a szeme.

-          Szóval te is mondi vagy? - a barátnőm öröme rám is átragadt, hisz még sosem találkoztunk egymáson kívül más mondival. Lisa ismét bólintott.

-          Csúcs! – adott hangot Kelly a lelkesedésének. Hirtelen jött örömünket a csengő szakította félbe. Máris ennyi az idő?

Sietve szedtük össze az üres tálcákat, és a holmikat, majd miután megbeszéltük, hogy ebédnél találkozunk elindultunk abba a terembe, ahol óránk lesz – jelen esetben a tizenhármas terem volt a nyerő. Pár percig bolyongtunk a már kihalt folyosón, és úgy adta az ég, hogy figyelmetlenségemben az egyik kanyarnál beleütköztem valakibe. Hirtelen vágódtam hanyatt, miközben a cuccaim kiestek a kezemből. A lány – a hangjából ítélve-, akinek sikeresen nekimentem válogatott szitkok kíséretében felállt a földről, és leporolta magát. Mikor felálltam egy nagyon dühös, barna szempár meredt rám. Vörös haja az arcába hullott, amit idegesen söpört ki a szeméből, mialatt rám meredt.

-          Vak vagy? – dörrent rám, vékony hangján.

-          Bocs, nem láttam – próbáltam mosolyogni, de eléggé felhúzott, hogy ennyire bunkó.

-          Hát nyisd ki a szemed! – csattant fel. Ennek meg mi baja?

-          Mondtam, hogy bocs – ráncoltam idegesen a szemöldököm. A lány arcán egy gúnyos mosoly jelent meg. Először nem értettem miért, aztán rájöttem.

A szemem előtt életem legfájdalmasabb képei jelentek meg, és ugyanazokat az érzéseket éltem át egyszerre, újra és újra. A fájdalomtól görnyedve estem össze a földön, miközben tompán észleltem, hogy valakik veszekednek körülöttem. Egy kis idő múlva tompult a fájdalom, s miközben a levegőt kapkodva felálltam a földről láttam, hogy a környékünkön lévő összes terem ajtaja nyitva van. Körülöttünk elszórva törött üvegcserepek voltak szétszórva a padlón, s mikor felnéztem tudtam, hogy Kelly törte ki a felettünk lévő üvegtetőt.

Dühösen rontottam neki az előttem épp felálló lánynak, s meglökve akkorát taszítottam rajta, hogy a falnak esett. Izzó szemekkel nézett rám, de időt sem hagyva neki, újabb indák törtek ki a falból, amik körbezárták a lányt. Idegesen pillantottam körbe, ahogy láttam, hogy pár tanár felénk tart, épp ezért felhagytam a lány bántásával, és szememmel Kelly-t kerestem.

Barátnőm a földön hevert összegörnyedve, miközben a vörös hajú lány gúnyos mosollyal meredten a barátnőm nézte. Hogy figyelmét eltereljem erősen fókuszáltam a padlóra. Elképzeltem, ahogy egy inda feltöri a padlót, és a lány lába köré fonódik.

Az elképzelés után egy másodperc elteltével az inda valóban feltörte a padlót, és az inda a lány lába köré fonódott, aki ebből semmit sem vett észre. A gondolatomat követve az inda húzott egyet a lány lábán, ezzel megszakítva figyelmét a földre esett. Barátnőmhöz szaladtam, aki összegörnyedve feküdt a földön, könnyei megállíthatatlanul folytak végig az arcán.

Hiába szólongattam, vagy ráztam semmit nem használt. Nem tudom mi történt ezután, csak arra lettem figyelmes, hogy egy szőke hajú fiú – ha jól emlékszem Chris – térdel le mellém, és óvatosan az ölébe veszi Kelly-t. Szó nélkül megindult vele a folyosón, én pedig követtem őt. Nem figyeltem merre megyünk, csak akkor tudatosult bennem, mikor megláttam a barna faajtón a kiírást: Gyengélkedő.

Chris a lábával belökte az ajtót, s mint egy végszóra épp megzavartunk egy előjátéknak tűnt valamit. Egy barna hajú lány sietve vette fel a pólóját, míg a sötét szempár tulajdonosa, aki tegnap nem hagyott aludni, kapkodva gombolta vissza az ingét. Chris és én nem törődve a helyzettel átvágtunk a szobán, s a fiú óvatosan letette barátnőmet az egyik ágyra.

-          Mi történt? – szólalt meg mögöttem egy férfias hang. Máskor valószínűleg a szívem hevesebben verne. Máskor. De nem most…

-          Mandy – mondta Chris sóhajtva.

-          Mi… mi a franc volt ez? – kérdeztem a szőke hajú fiúra emelve a tekintetem.

-          Mit láttál? – kérdezett vissza a fiú.

-          A kicsit sem jó emlékeimet – meredtem a fiúra türelmetlenül. Chris felszisszent.

-          Mandy egy mondi. Mentális ereje van. A felszínre hozza az ember fájdalmait, és megsokszorozza azt. A barátnőd ezért eszméletlen.

-          Mikor kel fel?

-          Nem tudom – nézett rám bűnbánóan Chris.

Éreztem, ahogy a düh elönti a testem, s a két fiút megkerülve kirohantam az ajtón. Hihetetlen sebességgel száguldottam abba az irányba, ahonnan nemrég még barátnőmet vittük el, közben abban reménykedve, hogy Mandy még mindig ott van. De csalódnom kellett…

Mintha semmi sem történt volna, sehol egy üvegszilánk egy vérfolt, semmi bizonyíték nem volt arra, hogy mi történt itt az előbb. Megláttam a felém közeledő Mrs. Hill-t, aki karon ragadott, és csendben végigvonult velem az irodája irányába. Mikor megérkeztünk a célhoz, leültetett egy székre, és helyet foglalt velem szemben.

-          Hogy vagy, Bianca? – kérdezte meg lágyan.

-          Tűrhetően. Miért nem ébred fel Kelly? – kérdeztem kétségbeesetten.

-          Mert fáradt – mikor az igazgatónő látta értetlen arcom felsóhajtott, és hátradőlt a székében. – Kelly-nek bizonyára sok rossz emléke van. Mandy ezeket mind felszínre hozta, ami kifárasztotta a barátnőd elméjét. Ki kell pihennie magát.

-          De ugye nem lesz baja?

-          Nem. Minden rendben lesz. – aprót bólintottam.

-          Bianca tudom, hogy kellemetlen ezzel most előhozakodnom, de van itt valami, amiről beszélnünk kell – ekkor jutott eszembe, hogy tegnap elfejtettük megkeresni az irodáját. – Gondolom Nicolas beszámolt David és Leona ügyéről – mikor bólintottam folytatta – Nem akarok pánikot robbantani, épp ezért nem szabad erről senkinek tudnia. Az iskolában olyan diákok is jelen vannak, akik bár nem tudják mi a terve David-nek és Leona-nak, segítenek nekik.

-          És ki kéne derítenünk kik azok – fejeztem be a mondatot.

-          Pontosan – bólintott az igazgatónő. – Ha bármi furcsát észleltek, akár bajban vagytok, vagy segítség kell, itt megtaláltok – állt fel Mrs. Hill a hatalmas bőrszékből, és én is így tettem. Az ajtóban a vállamra tette a kezét.

-          Nem lesz baj – mosolygott rám bíztatóan, majd utamra engedett.