3.fejezet - Tisztás

Sziasztok!

Először is sajnálom ezt az egy nap késést adódtak kisebb problémáim a netemmel :(

Ez a fejezet a régihez képest nagyon át lett írva. ×)

A fejezet összesen 1895 szó lett, négy és fél oldalban.

A tisztáshoz próbáltam képet keresni, de egyik sem volt olyan, mint amilyet elképzeltem, szóval úgy döntöttem, a fantáziátokra bízom ;)

Szolgáltam nektek a fejezetben egy meglepetést a késésért. 

A régiben ugyan nem volt, de itt ¸¸beiktattam˝ egy Jake szemszöget is, majd meglátjuk, tetszett e nektek. :)

Remélem írtok nekem néhány kritikát, hogy biztosra mehessek, min kell változtatnom, és mi az, ami biztos maradjon.

Jó olvasást!

puszi, K

3.fejezet - Tisztás

   

Az egész napot Kelly ágya mellett töltöttem, közben azért imádkozva, hogy keljen fel. Az ajtó felett lévő hatalmas óra kattogását hallgatva számoltam a perceket, a Kelly nélkül töltött órákat. Legszívesebben megkerestem volna Mandy-t, és a fejét a betonba vertem volna. Helyette visszafogtam magam, és türelmetlenül vártam, hogy történjen valami.

Doki semmit sem tudott az ügyről, hisz megkértem Mrs. Hill-t, hogy ne szóljon neki. Túlreagálta volna az egészet, és az lett volna a vége, hogy jól összeveszünk. Ezért csak ültem, és vártam valamire. Vagy inkább valakire… a legjobb barátnőmre.  Az igazsághoz tartozik az is, hogy ellógtam ezt a napot. Talán nem kellett volna, de úgy éreztem Kelly mellett a helyem.

Unalmamban a ki-és becsengetés közötti perceket számoltam, miközben aggódva néztem barátnőm nyugodt arcát. A hátam mögött halkan kinyílt az ajtó, és Chris lépett be rajta egy tálcával a kezében, majd közelebb jött hozzám, és leült a székre.

-          Nem vagy éhes? – mikor az órára pillantottam megdöbbenve állapítottam meg, hogy már fél egy elmúlt. Észre sem vettem, hogy éhes vagyok, de mikor a tálcára néztem, ahol hat pizza szelet tündökölt a gyomrom korgó hangja felhívta a figyelmemet egy nyilvánvaló dologra: éhes vagyok.

-          Köszönöm – mondtam halványan mosolyogva, s elfogadtam az egyik pizza szeletet. Chris is elvett egyet a fehér tálcáról, a többit letette az íróasztalra.

-          Egyébként nem kellene neked órán lenned? – kérdezte két falat között. Helyeslően bólogatni kezdtem.

-          De kellene, csak… - félbehagytam a mondatot, és megvontam a vállam. Chris felkacagott.

-          Mintha Jake-et látnám – csóválta rosszallóan a fejét.

-          Kedves, hogy egy fiúhoz hasonlítasz – forgattam a szemeim. Chris nevetni kezdett.

-          Nem úgy értettem – majszolta tovább a pizzát.

A beszélgetésünk után csendben megettünk még egy-egy szelet pizzát, majd Chris felajánlotta, hogy menjek, sétáljak egyet, ő majd vigyáz Kelly-re. Így kerültem az udvarra, a kíváncsi, pletykára éhes tekintetek kereszttüzébe. Halkan morogtam az orrom alatt, hogy ezeknek tényleg nincs-e jobb dolguk, majd hirtelen ötlettől vezérelve bevetettem magam a közeli erdőbe. Jól esett eltávolodni a többiek fullasztó pillantásától, s átadni magamat a természetnek. Hallottam a madarak csiripelését, a szél lágy, susogó hangját, a kis állatok hangját. Nehéz volt elhinni, hogy innen nem messze Los Angeles zajos utcái nyúlnak el, ahol az emberek épp hazafelé igyekeznek a munkából.

A fák ritkulni kezdtek, aztán azon kaptam magam, hogy egy kis tisztás szélén állok. A fák, mint valami védőburok ölelték körül a helyet, amit a napnyugta arany, és rózsaszín fénnyel borított be. A lélegzetem is elakadt, annyira gyönyörű volt. A tisztás közepén egy kicsike tó terült el, előtte egy kovácsoltvas pad volt elhelyezve.

A lelkem egy része megnyugodott ettől a békés helytől, míg a másik részem háborgott, akár a tenger, mikor vihar van. Ökölbe szorítottam a kezem. Miért? – kérdeztem magamtól. Miért csinálta ezt Mandy? Miért bántotta Kellyt? Miért nem kel fel a barátnőm? Ehhez hasonló kérdések száguldoztak az agyam egy rejtett zugában, de a kérdések válasz nélkül maradtak. Először fel sem fogtam mit teszek, csak mikor az egyik fa gyökere tört elő a földből. Dühöngeni kezdtem.

Világ életemben inkább csak hallgattam és tűrtem, nagyon nehezen lehet kihozni a sodromból. Kelly volt az, aki mindenkinek visszaszólt, elég volt csúnyán ránézni valakire. Kelly volt a barátnőm, olyan, mintha a nővérem lenne.

Most pedig csendben élveztem, ahogy a föld megreped, s ahol csak akarom gyökerek, és indák törnek elő a földből.  Élveztem a csípős szelet, ami idő közben feltámadt, s az arcomat fújta, s láttam a komor felhőket, amik azzal fenyegettek, hogy megállás nélkül esni fog.

Mikor kellően kitomboltam magam, visszaindultam az erdőn át, de tudtam, hogy nem most járok itt utoljára.

Miközben visszafelé igyekeztem esni kezdett. Csúcs. Nem elég, hogy ideges vagyok, most még meg is ázok. Persze meg tudnám oldani, hogy száraz maradjak, de nem akartam több okot szolgáltatni arra, hogy rólam beszéljenek. Beletörődve vizesnek ígérkező helyzetemmel lassan ballagtam a fák között. Semmi kedvem nincs újra szembetalálni magam azokkal az idegesítő tekintetekkel. Még a hideg is kiráz, ha belegondolok.

Mikor kiléptem a fák közül, azzal a lendülettel meg is torpantam. Az a barna hajú srác tartott felém, akire tegnap sikeresen rányitottunk. Jake, azt hiszem. Ő száraz volt, mintha csak most került volna oda. Fekete nadrágban, és fehér pólóban állt előttem, zsebre dugott kézzel. A szeme, ami most engem pásztázott közelebbről még sötétebbnek, szinte már feketének látszott.

Mikor a tekintetünk egy fél pillanatra találkozott, a szívem őrült iramban száguldott, mialatt a szeme, mint az örvény, úgy nyelt el. Csak meredten néztem a szemébe, nem akartam elfordítani a fejem. A hátam mögött lévő fának dőltem, zavaromban elkaptam a tekintetem, és a sulit bámultam. Mikor visszanéztem Jake-re, önelégült mosollyal bámult rám. Mikor felvontam a szemöldököm megvonta a vállát.

-          Felkelt a barátnőd.

 

Jake szemszöge

Az egész könnyű volt. Talán túl könnyű is. Ana tízedikes volt, vagy kilenc nem tudom.  Szőke, vállig érő haja, bájos kis pofikája körül volt elrendezve, s még a vak is látta, hogy csábosan mosolyog rám, miközben a szempilláját rebegtette. Végignéztem rajta. Egy fehér, mélyen dekoltált felső, és egy cicanadrág volt rajta. Persze a fantáziám azonnal beindította.  Sietve kaptam az ajka után, s durván szájon csókoltam. Ana közelebb lépett hozzám, kezét a pólóm alá dugta, és végigsimított a mellkasomon. Még közelebb rántottam magamhoz, s a fenekét megmarkolva nekinyomtam az ágyékomat. Az egyik pillanatban még vadul csókolóztunk, s mire észbe kaptam egyikünkön sem volt póló. Lehet nem pont a gyengélkedőben kéne ezt csinálni, de kit érdekel?! Ilyenkor úgyse jön erre egy lélek se. Már amúgy is óra van.

Az ajtó hirtelen vágódott ki, s Chris rám se nézve lefektette az egyik ágyra a karjában tartott szőke lányt. Halkan elkáromkodtam magam, mikor az ajtóban megláttam egy barna hajú lányt.  Haja majdnem a derekáig ért, s a barna minden árnyalatából volt a hajában. Épp, hogy csak vetett egy pillantást rám, és a zavarban lévő Ana-ra s már Chris mellett volt. Furcsa, de a vágy, ami belülről égetett, egyből kialudt, mikor megláttam a lányt. A keze le volt horzsolva, a szemöldöke fel volt repedve, de még így is gyönyörűen néz ki.

Hülye vagy! – morogtam magamban, s Ana-t kitoltam magam előtt a folyosóra.

-          Később találkozunk – gyors csókot nyomtam a szájára, s mielőtt megszólalhatott volna bevágtam előtte az ajtót. A lány mögé siettem, a feje fölött láttam a kis szőkét, akinek Chris nagy gonddal ápolta a sebeit. A barnahajú lány idegesen szorította ökölbe a kezét.

-          Mi történt? – kérdeztem meg a nyilvánvalót. A lány meg sem rezzent. Értetlenül vontam fel a szemöldököm. A lányokra általában elég rámosolyognom, s már hatalmas sor kígyózik azok közül, akik az ágyamba akarnak jutni.

-          Mandy – válaszolt Chris sóhajtva. Felállt, majd a barna hajú lányról rám nézett. Láttam, hogy ideges.

-          Mi… mi a franc volt ez? – kérdezte a barna hajú lány. Bármennyire is szerettem volna ott maradni, Chris a szemével jelzett, hogy idő van.

Sóhajtva csuktam be magam mögött az ajtót, s indultam el a folyosón. Az ujjaimat tördeltem útközben, s számtalanszor biccentettem a nekem köszönőknek. Végigmentem a burgundi vörössel festett folyosókon, végül megálltam a tölgyfa barna ajtó előtt. Mielőtt bekopogtam volna felhúztam a pulcsim ujját a könyökömig. Remek Egy újabb hülye szokás. Bekopogtam, megvártam az igazgatónő hangját, ahogy betessékel, és benyitottam.

Nem lepődtem meg a látványon. Mandy karba font kézzel ült az egyik fotelben, jöttemre kihúzta magát, és próbált levegőnek nézni – tudta, hogy szeretem a kihívásokat.

Karen az íróasztal mögött állt, ökölbe szorított kezekkel dőlt a bútorra, miközben meredten bámulta Mandy-t. Fejére tűzött kontyából kiszabadult pár sötétbarna tincs, szemüvege orra hegyére csúszott. Úgy nézett ki, mint aki mindjárt nekimegy Mandy-nek. Hmm… csajbunyó.

Megköszörültem a torkom figyelemfelkeltésként. Karen, mint aki észbekapott volna, felegyenesedett, s magára öltötte igazgatónőhöz méltóan szigorú arcát.

-          Mi folyik itt? – a szemöldököm elegánsan felhúztam, aztán nemtörődöm módon zsebre vágtam a kezeimet.

-          Kínvallatás – villantott felém gonosz mosolyt Mandy. Kérdőn néztem rá, mire felsóhajtott.

-          Mrs. Pain próbál igen gyenge indokokat felsorolni, az előbbi kis jelent okára.

-          De hát nem én kezdtem! – kiáltott fel, s előre dőlt a fekete bőrfotelben.

-          Ezt kötve hiszem – felelte Karen elhűlten. – Még egy ilyen húzás, és repülsz az iskolából – figyelmeztette az igazgatónő.

-          Egy ribanc miatt?

-          Mandy csak nem menstruálsz? – kérdeztem, s éreztem, hogy a szemöldököm felszalad a homlokom közepéig.

-          Maradj már!

-          Csak mert ha igen, elég gáz, hogy így vezeted le – folytattam.

-          Megtennéd, hogy befogod? – villant rám a szeme.

-          Ha megpróbálod, esküszöm, elégetlek – morogtam, mikor a tekintetéből kiolvastam mire készül. Kijelentésemre lefagyott az ördögi vigyora, s értetlenül nézett rám.

-          Miért véded azt a két csitrit? Zavar, hogy felnyársaltam a következő kiszemelted? – kérdezte cinikusan.

-          Egyik sem a kiszemeltem – vetettem oda.

-          Akkor?

-          Csak elég szánalmas, hogy mindenkinek nekitámadsz ok nélkül – vontam vállat.

-          Menj a pokolba!

-          Csak utánad – feleltem egy kacsintás kíséretében. Mandy feje elvörösödött dühében, s már épp megszólalt volna, mikor Karen közbevágott.

-          Elég legyen! Nem tűröm, hogy így viselkedjetek az irodámban. Mandy örülj, hogy megúsztad ennyivel. Jake veled később beszédem van. Most pedig menjetek – amint kiadta az utasítást, bombaként robbantam ki az ajtón, s azon imádkoztam, hogy az a vörös hajú boszorkány utol ne érjen. Nem volt hozzá kedvem.

                                            *               *                *                *

Fásultan sétáltam a gyengélkedő felé. Alig aludtam az éjjel, olyan voltam, mint valami lány. Egész éjjel forgolódtam. Tök szánalom. Morgolódva löktem be az egyszerű faajtót, s meglepődve láttam, hogy a szőke kiscsaj már felkelt. Chris a válla fölött pillantott rám.

-          Hello, Jake! – köszönt, s felállt a székről. A fejemmel biccentettem, majd a kis szöszire néztem.

-          Látom felkeltél – a hangom színtelenül csengett. Ennyit az első benyomásról…

-          Jé, tudósnak kéne menned – nézett rám felvont szemöldökkel. A plafonra emeltem a tekintetem. Mi van, minden csaj engem cseszeget?

-          Nézd el neki, Mandy-re mérges – mondta Chris vigyorogva. Imádta, ha valaki – főleg ha egy lány – engem szekál. Ilyen egy igazi haver…

-          Megtennéd, hogy megkeresed Biancát? Kiment sétálni – pompás. Rám van írva, hogy szeretetszolgálat? Visszanyeltem pár durva szót, s arra koncentráltam, ami felkeltette az érdeklődésem.

-          Bianca? Ő a barna hajú lány? – kérdeztem szemöldök ráncolva. Chris bólintott.

-          Jó – mondtam morogva, s elindultam, hogy megkeressem a titokzatos idegent, aki tegnap levegőnek nézett.

A nyakamat teszem rá, hogy megtalálta a tisztást. Az-az egyetlen hely, ahol néha egyedül lehetek - csodás. Helyesbítek. Az volt az egyetlen hely, ahol régen egyedül lehettem. Átvágtam az udvaron, és unottan lecövekeltem a kis rejtett ösvény elején. Hallottam, ahogy a közelemben megreccsen pár ág. Nincs messze – ahogy ennek a gondolatnak a végére értem kilépett a fák takarásából.

Barna haja kócosan terült szét az arcán, fekete pólója koszos volt. Mikor meglátott zavartan pillantott körbe, kezeit sötétkék farmerébe törölte. Elégedetten vigyorogtam. Tetszett, hogy zavarban van. Nagy, csoki barna szemeivel rám nézett, mintha csak meghallotta volna a gondolataimat. Szememet az övébe fúrtam, s vártam a szokásos hatást, hogy csábosan mosolyogni kezd, de nem tette. Viszont a saját reakciómon még én is meglepődtem. Csalódottan vettem tudomásul, hogy nem jövök be neki, ellentétben engem vonzott az, hogy nem kíváncsi rám. Tipikus Jake féle logika. A lány szemöldök felvonva nézett rám, hogy mégis mit akarok. Vállat vontam.

-          Felkelt a barátnőd – most jött volna az, hogy a nyakamba borul, és nekem hálálkodik mikor semmit sem csináltam. Hát ezzel kicsit melléfogtam. Megint. Csak állt velem szemben, s egy szót se szólt. Gyerünk már, mondj valamit.

-          Remélem a tisztást egyben hagytad – mutattam a háta mögé. Hát ennél jobbat tényleg ki se találhattam volna…

-          Csak kicsit megritkítottam a növényzetet – vont vállat, s a farzsebébe dugta a kezét. Kijelentésére felnevettem.

-          Mi olyan vicces? – nézett értetlenül.

-          Semmi – ráztam a fejem vigyorogva. – Gyere, mielőtt esni kezd – ahogy ezt kijelentettem szakadni kezdett. Hurrá.