5. fejezet - Gyengélkedő

Hello, ifjúság! :DD

Ismét itt vagyok, és kicsit megkésve, de itt a friss! :)

Ez a részt az én részemről elég viccesre sikeredett, a végén, ahogy elképzeltem a jelenetet, dőltem a nevetéstől!

A fejezet 1780 szó lett ( szép kerek szám) xd

Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek, és írtok nekem véleményt 

Örök hálám érte!

Jó olvasást!

puszillak titeket, Klarii

5.fejezet - Gyengélkedő

Az vagy, ami vagy. Sok minden belefér egy emberbe: tűz és hamu, lobogás és szunnyadás, kegyetlenség és megbocsátás. - Hioszi Tatiosz

Odasétáltam a tanárhoz, akinek egy bot volt a kezében. Hozzáteszem a tekintete olyan volt, mint egy fenevadnak.

-          Rendben, Bianca, mutasd, mit tudsz! Bármivel támadhatsz. Ami jólesik – ez az ő szájából elég morbidul hangzott. Most tényleg.

-          Bármivel? – kérdeztem felvont szemöldökkel. Kirova válaszul bólintott.

A földből, egy vastag inda tört elő, és a karomra csavarodott. Olyan volt, mint egy ostor.  Kirova nekem támadt a bottal, de elhajoltam tőle. Mikor másodjára támadt, már nem volt ilyen szerencsém. A hegyes fadarabbal, kigáncsolt, és a földre estem. Közelebb lépett hozzám, de elgurultam az útból. Felpattantam a földről, és támadásba lendültem. Az első próbálkozásaim sikertelenek voltak. Hosszas próbálkozás után az ostorral, kivertem a kezéből a botot. Kirova nekem támadt, és talált. Felrepedt a szám. Gyomorszájon vágott, és a falnak dobott. Alig bírtam felkecmeregni a földről. Kelly aggódó pillantást vetett rám, de én fortyogtam a dühtől. Szadista barom!- üvöltöttem gondolatban. Olyan idegbeteg voltam abban a pillanatban, hogy valószínűleg egy csapat striga sem állhatna az utamba. A tanár felé vettem az irányt. Sietve elé álltam, és hasba rúgtam. Kirepült az ablakon, amit Kellyvel már összetörtünk. A tanár felállt, és vigyorral az arcán elém állt. Kihúzta a lábam, és megint a földre estem. Kirova felém hajolt, a botot a nyakamnak szegezte.

-          Szép volt Clark, de figyelj jobban. – nem engedte, hogy a felálljak. – Ne a düh irányítson, tudd, hogy mikor mit cselekszel, különben megtalálják a gyenge pontodat. – a botot, letette a földre mellém, és leszállt rólam.

-          Tíz perc pihenő! – üvöltötte mély hangján, a társaságnak, majd felém fordult. – Szerintem menj el a gyengélkedőbe. – dühösen néztem rá. Ha nem vert volna szét, most nem kéne még oda is elmennem. Mintha odatalálnék! Nagy nehezen feltápászkodtam a földről, és leporoltam magam. Valaki megérintette a vállam, mire ijedten elkáromkodtam magam.

-          Bocs. – morogta Jake az orra alatt. – Gyere, elkísérlek – hátat fordítva nekem indult el az ajtó felé, én pedig követtem. Mikor Izzy kérdő pillantásával találkoztam, megvontam a vállam.

Út közben számos dologra jöttem rá. Az első, hogy Jake-be valószínűleg semmi udvariasság nem szorul. Hiába sántítottam a háta mögött, legalább öt méterrel lemaradva, nem hogy megvárni, lassítani sem lassított. A második dolog az, hogy az iskola nagyobb, mint hittem. Három olyan hosszú folyosón mentünk végig, ami kiköpött egyforma volt. Kezdem azt hinni, hogy körbe-körbe megyünk. A harmadik pedig az, hogy Jake tényleg baromi népszerű. Bár nem mellette haladtam, a háta mögüli bicegésemnek hála tökéletesen hallottam a neki köszönő hangokat – többségük hozzáteszem lány -, és figyeltem, ahogy néha-néha pár szót vált a diákokkal. De még így sem értem utol egy darabig.

Éppen ezért rettentően megörültem, mikor sikeresen beértem a suli legnépszerűbb pasiját. De a mosoly egyből az arcomra fagyott, mikor láttam, hogy a fiú beszélget. Aaron-al közös volt a rajzóránk, - amin igaz, hogy még csak egyszer voltam -, de bőven elég is volt. Ha az ember egy kis időt – legyen két perc -, együtt tölt a fiúval, rájön mekkora egy tapló. A szó szoros értelmében.

-          Szia Bianca! – Jake szemöldök felvonva felválta minket nézett. Nekidőltem a falnak, és vártam, hogy Aaron kinyögjön valami kicsit sem epés megjegyzést. - Miért dőlsz a falnak? Talán a csinos kis hátszód nem tetszik úgy Jake-nek, mint nekem? – vigyorgott önelégülten.

-          Vicces, – vigyorogtam, mint a tejbe tök.  – hogy ezt mondod. Pont az előbb gondolkodtam azon, milyen béna megjegyzéseket tudsz tenni.

-          Szép volt – mondta Mason, miközben elment mellettem. Válaszul rákacsintottam.

-          Tudod Bianca, te jó csaj vagy. Fel nem fogom miért pont az ilyen Mason félékkel foglalkozol. – erre már Jake is érdeklődve várta a válaszom. Tipikus pasi…

-          Talán, mert veletek, kettőtökkel ellentétben nem mindenki a farkával gondolkodik! – csattantam fel mérgesen. – Kösz a segítséget, de inkább visszamegyek – az utolsó mondatom Jake-nek címeztem, aki szó nélkül hagyta, hogy elinduljak arra, amerről az imént jöttem.

A csengővel egyetemben léptem be a lány WC ajtaján. A falra akasztott tükörhöz hajoltam, és tanulmányoztam benne az arcom. A hajam helyenként összegubancolódott, így a kezemmel áttúrtam barna tincsimet. Ahol az arcom koszos, vagy éppenséggel véres volt, lemostam hidegvízzel, majd a hosszadalmas procedúra után elkönyveltem magamban, hogy annyira nem nézek ki vészesen.  Ezzel a tudattal léptem ki a mosdó ajtaján, ahol legnagyobb döbbenetemre Jake a falnak támaszkodva állt, és feltehetőleg rám várt.

Először észre sem vett, mivel a közeli ablakon át az udvart nézte, nekem pedig eszem ágában sem volt megszólítani. Mikor váratlanul felém fordult, ismételten elvesztem abban az éjfekete szempárban. Percek telhettek el úgy, hogy csak néztük egymást, és próbáltuk kideríteni, mit akar a másik. Végül, mikor Jake ellökte magát a faltól, észbe kaptam, és elindultam a tornaterem felé.

-          Bianca… - bár nem először mondta ki a nevem, a hatás ugyan az volt. Hevesebben kalapáló szív.

-          Kímélj meg! – ráztam a fejem, és magam elé nézve nyomtam le a kicsit rozsdás kilincset. Mikor beléptünk Kirova türelmetlen pillantással döfött keresztül a szemével, mire önkénytelenül hátráltam egy lépést. Hallottam, ahogy Jake halkan felkuncog mögöttem. Cserébe kapott tőlem egy lesújtó pillantást.

-          Nem voltál a gyengélkedőben – ezt a zsenit! Vajon miből jött rá? – gondoltam magamban. Kirova átnézett a vállam felett. – Elakadtatok útközben?  - kérdésére hangosan felmorrantam. A tanár elégedett vigyorral nyugtázta kicsike kirohanásom.

-          Bianca, Chris-el vagy párban. Nyomás! – utasításához híven a szőke fiúhoz léptem, aki aggódva nézett rám.

-          Minden rendben? – válaszul bólintottam. – Szóval föld – mondta, s az állát vakargatta. – Te vagy az anyatermészet hercegnője. – feltételezem ezzel fel akart vidítani, és milyen meglepő, sikerült is neki. Gondtalanul felkacagtam.

-          Neked milyen erőd van? – kérdeztem úgy mellékesen.

-          Szél – mosolygott csintalanul. Ahogy ezt végigmondtam, éreztem, ahogy a láthatatlan erő felemel, és a falhoz vág. Áú!

-          Mérgemben egy indára gondoltam, ami elkapja Chris lábát, és lerántja őt a földre. Elképzelésem percek múlva megtörtént, de bárhogy is próbálkoztam, a harcot végül Chris nyerte.

-          Nem voltál rossz! – szólt mosolyogva, miközben felsegített a földről.

-          De nem is a legjobb! – adtam hangot mérgemnek.

-          Itt nem az a lényeg, hogy ki a legjobb, hanem, hogy meg tudd magadat védeni.

-          Kitől? – húztam fel a szemöldököm.

-          Mondjuk Jake-től – biccentett a hátam mögé. Jake felém, és Chris felé tartott. – Beképzeltnek látszik, de van esze. Ő köztünk a legveszélyesebb. – mikor ráncba szaladt a homlokom, Chris megválaszolta a fel nem tett kérdésem. – Tűz – vigyorgott a képembe.

-          Nekem annyi – tettem a homlokomra a kezem.

-          Scott, mire vársz? – dörögte a terem végéből Kirova. Mint egy végszóra, Jake mellénk ért, így Chris szó nélkül távozott. Talán fél percig a szőke fiú hátát bámultam, mikor Jake megköszörülte a torkát.

-           Csak, hogy tisztázzuk – kezdte nyugtalanul – Nem vagyok olyan, mint amilyennek hiszel.

-          Ha te mondod – feleltem gúnyosan.

Na, jó, lehet nem kellett volna kötekednem. Hogy miért változott meg ilyen gyorsan a véleményem? Talán, hogy nem kéne elítélnem. Vagy talán a felém repülő tűzlabda okozta. Sikeresen elugrottam a forró labda elől, ám még így sem volt megállás, hisz Jake megállás nélkül támadott. Asszem felidegesítettem. Egy percre elkalandozott a figyelmem, mikor is szemem sarkából észrevettem szőke barátnőmet, ami ahhoz eredményezett, hogy egy tűzlabda eltalálta a jobb karomat. Hangosan felszisszentem, s düh járta át a testem, mikor megláttam a fiú kezében az újabb fegyverét.

-          Jake! Elég! – viharzott kettőnk közé Izzy. – Ő csak Bia, rémlik? Azt ott – mutatott a kezében lévő tűzlabdára. – pedig tüntesd el. Gyerünk! – mint egy végszóra, összezárta a kezét, mire a labda füstölögve eltűnt.

-          Az órának vége! – harsant a levegőbe Kirova hangja, mire mindenki felkaparta megmaradt méltóságát, és az ajtó felé indultunk.

-          Jól vagy? – lépett oda hozzám Izzy. Meglepődtem a lány kedvességén.

-          Igen köszönöm! – hálálkodtam.

-          Ne törődj Jake-el. Néha rájön a hoppáré – lökött oldalba mosolyogva.

-          Na, ja, azt észrevettem – válaszoltam szintén vigyorogva.

Később nem mentem le sem ebédelni, sem vacsorázni. Egy falat se ment volna le a torkomon, főleg, hogy közben azt a tűzdobáló önelégült majmot kell néznem-, aki ráadásul olyan, mint egy görög félisten.  Kelly bár erőlködött, hogy menjek vele, leráztam annyival, hogy inkább pihennék egy kicsit. Ha elmondtam volna az igazi úti célom valószínűleg nem örült volna.

Bárhogy próbáltam figyelmen kívül hagyni, a jobb kezem kegyetlenül égett. Hiába folyattam rá hidegvizet, vagy lóbáltam a levegőbe, hogy egy kicsit lehűtse, szomorúan tapasztaltam, hogy semmi sem használ.

Így kerültem most e gyengélkedő ajtaja elé. Bár korábban jártam már itt, nem emlékeztem, hogy akkor is ilyen hosszú lett volna az út. Talán azért, mert volt, hogy egy folyosón kétszer mentem végig. Ennyire rossz a memóriám? – futott át az agyamon, mikor eszembe jutott, hogy nemrég találkoztam az igazgatónővel.

-          Á, Bianca! – nézett rám mosolyogva Mrs. Hill. – Beszéltél már Kelly-vel?

-          Kelly-vel? Miről? – néztem rá meglepetten, aztán fokozatosan eszembe jutott a beszélgetésünk. – Uram Isten, ne haragudjon! – néztem rá összezavarodva. – Teljesen kiment a fejemből. Kelly felkelt, aztán vissza kellett rázódni a mai nap, és Jake… - a mondadóm végén elhalt a hangom, mikor megláttam Mrs.. Hill á szóval Jake! – féle mosolyát.

-          Semmi baj, drágám! De azért szólsz neki ugye? – szemében huncut fény csillant. Meglepett a viselkedése, hisz egy ember, nem épp ilyen viselkedést várna egy igazgatótól.

-          Igen persze, hogy szólok. – bólogattam hevesen.

-          Ha már itt vagyunk – lépett egy lépéssel közelebb – mi történt a karoddal?

-          Ja, ez? – néztem zavartan az említett testrészemre, aztán próbáltam úgy tartani, hogy ne látszódjon. – Edzésen Jake-el voltam párban, és nem figyeltem.  –vontam vállat szórakozottan.

-          Vigyázz magadra Bianca! – szólt lágyan, aztán sarkon fordult, és ott hagyott.

Igen, azt hiszem, ma tényleg jó lenne tudatni Kelly-vel, hogy mi újság. Mialatt ezt elégedetten megbeszéltem magammal, lenyomtam a gyengélkedő kissé rozsdás kilincsét, és beléptem az ajtón. Egy alig velem egyidős lány ült az íróasztal mögött. Szegénykémet kicsit megsajnáltam, ugyanis a felsője félre volt gombolva, a rúzsa el volt elkenődve, a hajáról meg inkább nem is beszélek.

Jake az asztalnak támaszkodva, karba font kézzel nézett rám, és próbált teljesen laza maradni. Az egész nagyon vicces volt. Már voltam ilyen szituációban. Most csak a reakció más – síri csend.

-          Bocs a zavarásért! – szólaltam meg vidám hangon. – Szükségem lenne egy kis kötszerre – fordultam a szőke lány felé.

-          Meg kell kérdeznem, hogy mire kell. – mondta vontatott hangon. Kiscsillag, szerinted mire kell? Biztos nem tábortüzet akarok gyújtani… - gondoltam magamban, de nem mondtam ki. Helyette odamutattam a jobb karom.

-          Jézusom, Jake! – szisszent fel riadtan a lány.

-          Igazából, Bia – vigyorogtam vidáman. – Kapok kötszert, vagy nem?

-          Persze, máris – mondta sietve, közben kezével a fiókban matatott. Bár az asztal fölé hajolt, láttam, hogy a szeme sarkából hol Jake-et, hol engem vizsgálgat. Talán ez okozhatta azt az apró hibát, hogy nem kötszert kaptam. Elvettem tőle a kis csomagolást, és megforgattam a kezemben. Eddig bírtam cérnával, kitört belőlem a nevetés. Rég nevettem ilyen jót, amiért irtó hálás voltam a kis szöszinek.

-          Köszi, de erre inkább nektek lesz szükségetek! – dobtam az óvszert az asztalra. A lány kitágult szemmel nézett rám, miközben valamit makogott az orra alatt.

Mielőtt bárki bármit mondhatott volna, kisurrantam az ajtón fájó karral, és kötszer nélkül. De ezért megérte…