10.fejezet - Az angyalok városa

Nehezen ébredtem, ami annyit eredményezett, hogy kicsit nyűgös voltam. Az első, amiért ez bekövetkezett, hogy túl szépet álmodtam egy bizonyos sráccal. A második az, hogy korán keltem, hála Kelly-nek. Mivel tegnap a bálon nem történt semmi katasztrófa, mindenki él- és virul, Mrs.Hill kimenőt adott a diákoknak. Ami annyit jelentett, hogy elhagy - hagyják a Starlight területét, és attól függően mikor indultak útnak, egy bizonyos időre vissza kellett érniük.

Szóval így történt, hogy Kelly reggel hét(!) órakor felrázott édes álmomból, és egy frissítő zuhany után most a szekrényemben turkáltam valami normális ruha után. Sajnos annak az esélye, hogy miközben elkészülök, nem ábrándozok senkiről, lecsökkent két százalékra.

Folyamatosan Jake járt a fejemben, hogy fogunk viselkedni a tegnap után egymással, komolyan gondolta-e, amit mondott, és a legjobban aggasztó kérdés: mi lesz most?

Tegnap, mikor is észhez tértem, időben elléptem a fiú szoros ölelése elől, és dadogva adtam tudtára, hogy ideje lenne visszamenni. Teljesen hülyének éreztem magam, főleg, mikor kiérve a fák sűrűjéből megpillantottuk az Aaron- Mandy párost, ahogy elég vad csókolózás- és tipi-tapi megy közöttük. Mikor ezt látva ránéztem Jake-re, akiről azt hittem bánni fogja a dolgot, vagy szomorú lesz, meglepetten tapasztaltam, hogy végig engem nézett.

Szóval miután pár újabb csak-nézzük-egymást-de-ne-szólaljunk-meg pillantást váltottunk, visszamentünk a nagyterembe, ahol már alig voltak páran. A szememmel egyből kiszúrtam Dokit, és Mrs. Hill-t, az egyik asztalnál ülve, látszott rajtuk, mennyire elmélyülten beszélgetnek. Átsiklott felettük a tekintetem, s a következő, amit észrevettem az a Chris-Kelly páros volt, ahogy egymást ölelve csókolóznak. Ezt látva mosoly kúszott az arcomra. Ez után következett a béna rész.  

Jake-re néztem, aki már megint engem bámult, és ezzel – megint – tökéletesen zavarba hozott.  Elkezdtem egy csomó hülyeséget hadoválni, hogy mennem kell, mert álmos vagyok, stb. és miután ezt vázoltam neki hat mondatban, amivel körülírtam neki a helyzetet, puszit nyomtam az arcára. Senki ne kérdezze, mi ütött belém, ugyanis fogalmam sincs. Persze, az ezt követő pár pillanatban kicsit kínosan éreztem magam, de Jake örült, hogy megpusziltam, és ezt bizonyítva, mikor kikísért a nagyteremből, és jó éjszakát kívánt megpuszilta a homlokom.

Szóval, azóta, mint valami hercegnő, álmodozok a hercegemről, aki megment, és megint nem figyelek arra, amire kéne. Azért ez elég nagy szívás.

-          Biaaa – húzta el a szót Kelly, s kezét meglóbálta a szemem előtt. Mikor bénán ábrándozós tekintetem ráemeltem halkan felkuncogott. – Nem akarlak megzavarni, de már vagy öt perce ugyanúgy a szekrényajtót nézed, és nem mozdulsz. Mi van veled? – kérdezte sejtelmes mosollyal.

-          Még te kérdezed tőlem? Veled mi van? Hogy jöttél össze Chris-el? – amíg felöltöztünk, Kelly elmesélte, hogy már az elejétől tetszik neki a fiú, mennyire zavarban van, mikor ő is a közelében van, és mennyire örül, hogy tegnap Chris megcsókolta. Szóval minden szép, és a jó. A szőke hercegnő megtalálta a hercegét, és így tovább.

Miután ezeket nagy lelkesen elmesélte nekem elvonultunk a koliból, hogy megkeressük Dokit, ugyanis Kelly a tegnapi nap folyamán azt is megbeszélte vele, hogy a mai napot együtt töltjük, és szétnézünk LA-ben. Le sem tagadhattam volna, mennyire izgulok, hisz New York-ban nőttem fel, azon belül Brooklyn-ban, szóval új volt nekem ez a város, az összes látványosságával együtt.

Doki a kapunál várt minket, kezében egy L.A. – KALANDOZZON VELÜNK! – című prospektust olvasott. Szemeit összehúzta, homloka ráncba szaladt. Barna Tweed-öltönyt viselt, fekete nadrággal, alatta fehér farkas mintás pólóval. Ő meg a viccei…

Meg sem próbáltam megijeszteni, vagy mögé settenkedni, hiszen vérfarkasként az érzékei élesek voltak, nyilván tudta, hogy jövünk. Felpillantva belebámultam az ismerős csoki barna szempárba ami – mint mindig – melegséggel volt tele.

-          Sziasztok, kicsikéim! – mondta kedvesen Doki, és magához ölelt minket. – Mehetünk?

-          Hová? – érdeklődtem, miközben kiléptünk az akadémia területéről.

-          A Takiba. Mióta ide költöztem folyton oda járok. Nem embereknek való hely, ami nekem tökéletesen megfelel. Plusz összebarátkoztam a tulajjal, Ralf-al.

Nem kérdeztem ki az a Ralf, Dokit ismerve nemsokára úgyis megismerjük őt. Miután sikeresen kiszálltunk a Taxiból, amit nagy nehézségek árán kaptunk el, megálltunk egy lepusztult külsejű épület előtt. Az ajtót egy ifrit őrizte, aki csak biccentett Dokinak, mikor elhaladtunk mellette.

A kis vendéglő belülről barátságosabbnak festett, mint kívülről. A falak narancssárgára voltak festve, helyenként a falakon faburkolat volt. Kis bokszok voltak felállítva, amiben az asztalokat fehér- piros kockás asztalterítővel fedték, és egy kis cserép virág volt. Ha ember lennék, egy normálisnak kinéző étteremnek gondolom ezt a helyet. A hangszórókból szólt a zene, és a hely nyüzsgött a különböző teremtményektől. Doki az egyik asztal felé terelt minket, s nem sokkal azután, miután leültünk, a főszakács – és mint kiderült, egyben a tulaj – lépett oda hozzánk. Nicolas kezet fogott vele, csak aztán kezdett bemutatkozásokba.

-          Lányok, ő itt Ralf. Ralf, ők a nevelt lányaim, Bianca és Kelly.

-          Sziasztok! – köszöntött barátságosan. Összevontam a szemöldököm. Láttam néhány beleégett rúnát bőrén, de a szemében a boszorkányok tüze csillogott. Nem szóltam, és nem is kérdeztem semmit.

A férfi a kezünkbe nyomott egy-egy étlapot, mint a hármunknak. Az első oldalon a vérfarkasoknak ízletes ételek voltak, mint például véres comb, nyers hús, vagy őzláb szerepeltek, míg a második oldalon vámpírok választhattak, különböző vércsoportokból, míg a harmadik oldalon tündérkaják szerepeltek, úgy, mint denevéres meleg szendvics, vagy mézes sáska. Gyorsan megfordítottam az étlapot, hogy a hátul található emberi kaják közül nézzek magamnak valamit.

Végül rendeltem magamnak lekváros palacsintát, és egy forró, fincsi kávét, míg Kelly és Doki közös megegyezéssel sült krumplit, és rántott karfiolt ettek. Csendben majszoltuk az ételünket, majd ittuk meg az istenien finom kávénkat miközben megbeszéltük, hogy az első, amit mindenképpen látni akarunk, az a Griffith park.

A hely gyönyörű volt, mindenhol zöld gyepszőnyeg, és különböző fajtájú- és méretű fák, amelynek árnyékába családok, vagy szerelmesek telepedtek le. Mások kutyájukkal játszottak, vagy faágat, vagy épp labdát hajítva el, hogy aztán a kedvencük visszavigye azt a gazdájuknak. Az egész délutánt itt töltöttük, letelepedve a fűben, különböző dolgokról beszélgetve, majd miután besötétedett elindultunk a Griffith Obszervatóriumba. 

Szerelmes vagyok. Ez évek óta nyilvánvaló, amióta Doki először elvitt egy ilyen helyre. Odavagyok a csillagokért, kívülről tudom, hol van az Androméda-köd, és imádom nézni a Fornax csillagképet. Olyan, mint valami örvény, ami magába akarna szippantani. Ahogy tovább nézelődtem megtaláltam a Hydrus csillagképet is. Órákig, sőt napokig el tudnám nézni ezeket a gyönyörűségeket nyál csorgatva, de sajnos időben vissza kellett érnünk a suliba. Így félig boldogan, félig szomorúan, amiért itt kell hagynom a csillagaimat léptem át a suli biztonságot nyújtó kapuit.