7.- 8. fejezet

Sziasztok!

Sajnálom az előző heti késést, de remélem kárpótollak titeket a dupla fejezettel :)

Köszönöm az előző fejezethez írt komikat :)

Néhányótoknak lehet ismerős lesz a vérszajha kifejezés ( jó már le is lőttem a poént) Richelle Mead - Vámpírakadémia könyvéből. És a latin ( azt hiszem latin) mondat is, amit Jake mond, Cassandra Clare - Csontvárosából ( fanatikus vagyok. Nem vicc.) 

A héten, nem ígérem biztosra, de lehet, hogy csütörtök környékén hozom a frisst, ez sok mindentől függ :)

Na nem beszélek tovább, így is írtam már egy csomó mindent ×)

Jó olvasást a fejezetekhez!

puszi, Clary

7.fejezet - Vérszajha

Tudtam, hogy mindenki tudja. A folyosón megbámultak, és ahányszor elment mellettünk valaki, éles pillantással méregetett. Főleg Kelly-t, de én is kaptam belőlük. Hallottam a sutyorgásokat a hátunk mögül, és tudtam, hogy terjed a pletyka, csak nem épp úgy, ahogy igazából történt. Idegesített, hogy mindenki megvetően néz ránk, mikor semmi közük az egészhez. Legszívesebben megragadtam volna Kelly karját, és addig győzködöm, hogy menjünk el innen, amíg igent nem mond. Valószínűleg nem kellett volna kétszer kérnem.

Az ebédlő csendbe borult, mikor beléptünk a szélesre tárt, hatalmas faajtón. Olyan érzésem volt, mint mikor tudod, hogy rossz a hangod, de köteleznek rá, hogy kiállj a színpadra és elereszd a hangod. Görcsbe rándult a gyomrom.
Az asztalunknál már ott ültek a lányok, Mason-nel együtt, s mindannyian mosolyogva néztek ránk. Na, ez meg pont olyan, mint mikor a kiscserkészek gyűlésre készülnek.

Kelly szótlanul leült a helyére, és az ebédében kezdett turkálni. Lisa gondolatban biztosított róla, hogy tudják mi az igazság, és mellettünk vannak, amitől már is megnyugodtam. Legnagyobb meglepetésemre Mason átnyúlt az asztalon, és megfogta Kelly kezét. Tudtam, hogy barátnőmnek jólesik a fiú ilyesfajta gesztusa, és megnyugtatott, hogy olyan barátokra találtunk, akik mellettünk maradnak, bármi történik. Legalábbis a tekintetük erről árulkodott.

-          … igen, és a jelek szerint vérszajha – hallottam meg Mandy hangját az ebédlőben, ami átfurakodott a csenden. Ökölbe szorítottam a kezem. Az asztaluk felé néztem, és láttam, hogy épp előadja a kitalált sztoriját Chris-nek és Jake-nek. A két fiú akaratlanul is összeráncolt homlokkal meredt Mandy-re. Jake, mintha megérezte volna, hogy nézem, felém fordult. A szemében féktelen undor mutatkozott, ami az arcára is kiült. Visszafordultam Kelly felé.

-          Nem lesz baj – mondtam halkan, és végigsimítottam szőke haján.

-          Felháborító, hogy akárkit beengednek ide! – visított élesen Mandy. Tudtam, hogy direkt beszél ilyen hangosan, hogy mi is halljuk. – De, hogy még egy vérszajha is ide járhat… - Kelly kiengedte a kezében tartott evőeszközöket, amik csörömpölve a földre hullottak. Barátnőm sietve felállt a székről, és hatalmas léptekkel megindult a bejárat felé. Én is felálltam, hogy kövessem őt, de Melanie, a fél vámpír lány a kezemre tette a kezét.

-          Majd én és Mira utána megyünk. – mondta csendesen. Mikor látta, hogy tiltakozni akarok, a szavamba vágott. – Én is átéltem – nézett bánatosan a szemembe, majd ellépett tőlem, és Kelly után sietett.

Eszem ágában sem volt visszaülni a helyemre, és csendben maradni. Hátat fordítottam Lisának, Mason-nek, és Beccának, és Mandy-ék asztala felé vettem az irányt. Kihúztam közvetlenül a vörös hajú lánnyal szembeni széket, és lehuppantam rá. Amikor megláttam barna szemében a vidámságot, ezerféle haláltusát képzeltem a szemem elé. Mindben én öltem meg őt.

-          Tudod, mit jelent az, ha valaki vérszajha? – doboltam az ujjammal a padon.

-          Persze – felelte negédesen. – Az olyanokat, mint a barátnőd…

-          Vérszajha az, aki engedi egy vámpírnak, hogy belőle igyon, miközben szexelnek. Kelly nem ilyen. – fejeztem be, és felálltam az asztaltól.

-          Azért véded, mert te is az vagy? – kérdezte nemtörődöm hangon. Megpördültem a tengelyem körül, és az asztalra csaptam.

-          Tudni akarod mi történt? Hát képzeld tíz évesek voltunk, mikor egy csapat vámpír elkapott. Végignéztem, ahogy a legjobb barátnőmet megerőszakolják, aztán isznak a véréből. Azt hiszed abból áll az élet, hogy szemétkedsz? Élvezheted, hogy itt te vagy a sztár, a kiskirálynő, de mondok neked valamit, Mandy. Az élet nem abból áll, hogy kit szerzel meg, és milyen áron. Mi bajod van mindenkivel? Vagy magaddal? Senkiről nem tudsz semmit, mégis te, meg az egész slepped annyira unatkoztok, hogy ekkora baromságokat találtok ki? Hát gratulálok. Mondjak valamit? Ha nem tudnám mekkora ribanc vagy, még sajnálnálak is, annyira szánalmas vagy. – eddig végig Mandy-hez beszéltem, de most Jake-hez fordultam. – Ennyit arról, hogy te nem olyan vagy, mint amilyennek hiszlek. Tudod mit, igazad volt. Százszor rosszabb vagy annál – mondtam, s hátat fordítva az asztaluknak, felemelt fejjel vonultam ki az ebédlőből.

Hallottam, ahogy valaki utánam jön, és mertem remélni, hogy nem az, akiről titokban azt várom, hogy utánam jöjjön. Betegesen hülye vagyok. Ez tény.

Ismeretlen követőm elkapta a bal karom, és maga felé fordított.

-          Minden rendben? – kérdezte halkan Mason, mialatt a kezeit a zsebébe süllyesztette. Nemlegesen megráztam a fejem. – Ellógjuk a matekot? – vidult fel kicsit az arca, aminek köszönhetően nekem is jobb kedvem lett.

Mivel fogalmam sem volt róla, Kelly és Mel hol lehetnek – mivel elég kicsi volt a valószínűsége, hogy visszamentek volna a szobánkba -, Mason-el az oldalamon léptem ki a kis tisztás szélére. Mason-ön látszott, mennyire lenyűgözte a kis táj és a tavacska szépsége. Világos volt, hogy még életében nem járt ezen a helyen, amit szóvá is tett.

-          Ember, kilencedik óta ide járok, de még életemben nem láttam ezt a helyet. - mikor különös megjegyzésére a fejem kezdtem csóválni, megvonta a vállát, és követett a padra. A két lábam felhúztam, s az államat nekitámasztva nézni kezdtem a tavat. A nélkül buktak ki belőlem a szavak, hogy átgondoltam volna őket.

-          Kelly-t az árvaházban ismertem meg. Senki nem állt velem szóba, és vele sem. Rengetegszer bántottak minket, mert mások voltunk. Nem csak a kicsik, a nevelők is. Tíz évesek voltunk, mikor úgy döntöttünk elszökünk. Tudtuk, hogy valami nincs rendben velünk. Éreztük. Ezért elindultunk, csak úgy ki a világból lesz, ami lesz alapon. Brooklyn-ban, a kínai negyedben találtunk egy elhagyatott hotelt. Azt hittük üres, és valahol aludnunk kellett. Hiba volt oda menni. A hely vámpíroké volt. Azt hittem megölnek minket, helyette kikötöztek, és pár napig nem adtak semmit sem enni. Negyedik nap Kelly-t leszedték a láncról. Azt hittem elengedik. Helyette végignéztem ahol megerőszakolja az a szemét, aztán iszik a véréből. Sosem fogom elfelejteni, ahogy sírva könyörög, hogy öljék meg – suttogtam halkan, s letöröltem egy kósza könnycseppet. – Doki törte ránk az ajtót. A közeli vérfarkas falkánál volt, mikor meghallották, hogy valaki sikít, és vihar kerekedik. A villámok odavezették őt, és a farkasokat. Ő mentett meg minket. Azóta vele élünk, ő olyan, mintha az apánk lenne. Ő tanított meg mindenre. – mondtam a történet végeztével. A szemem sarkából Mason-re pillantottam, s láttam, ahogy közelebb csúszik a padon, és óvatosan megölel.

-          De Kelly nem… ő nem vérszajha. – szólat csendesen a fiú. – Mandy egy szemét.

-          Még is mindenki hisz neki – adtam hangot nemtetszésemnek.

-          Nem hinném – vitatkozott velem. – Mindenki hallotta, mint mondtál Mandy-éknek. A legtöbben totál kiakadtak, hogy bedőltek annak a libának. Azt hiszem, Kelly egy darabig hallgathatja a bocsánatkéréseket. – mosolyodott el. – Ó, és látnod kellett volna Jaket. Emberemlékezet óta ide járok, de hú. Asszem a srác kicsit bekattant. Úgy ordibált Mandy-vel, mint egy fába szorult féreg. Szerencsétlen csaj köpni, nyelni nem tudott.  Miller kicsit megbolondult, ha engem kérdezel. – ezzel befejezte szónoklatát, ami kis mosolyt csalt az arcomra.

-          Ez kedves tőled, kösz haver. – hallottam meg magam mögül a kicsit érdes, mély hangot. A szívem gyorsabb ütemre kapcsolt. Ó a francba, a francba, a francba!

-          Semmiség – vont vállat Mason, félig Jake felé fordulva.

-          Beszélhetnék Bianca-val?

-          Terméészetesen – nyújtatta el Mason, és felállt. Jake megvárta, amíg a fiú látótávolságon kívül ér, és leült mellém a padra. A szemem sarkából láttam, hogy néz, de nem fordítottam felé a fejem. Az arcát a kezébe temette.

-          Ne most kezd el az önsajnálatot – vetettem oda. - Egy dolog, ha elhiszel valamit, de egy másik, hogy olyanokról ítélkezel, akiket még csak nem is ismersz. Mikor előítéleteim voltak veled szemben, és azt mondtad, hogy nem vagy olyan amilyennek gondollak bűntudatom lett, hogy hallok rólad pár dolgot, és annak ellenére, hogy nem ismerlek, véleményt alkotok rólad, és elítéllek.  Próbáltam úgy felfogni, hogy ha megismertelek, ha a saját szememmel látom, hogy olyan vagy, mint amilyennek páran mondanak, akkor majd elítéllek. És saját magad bizonyítottad be, hogy olyan vagy, amilyen. – a hangom szinte gyilkos dühvel égetett.

-          Ó, ugyan már. – grimaszolt. – Ne gyere nekem ezzel az „én soha nem követtem el hibát, tökéletes életem volt” történettel, mert ez nem jön be. Vagyok, amilyen vagyok, de én legalább felvállalom. Én legalább nem bujkálok mások elől, és nem szaladok el semmi elől. Mitől félsz Bianca? Kit gyűlölsz ennyire, hm? Gyerünk Bianca, a tökéletes lány, gondolom tökéletes választ is tud adni a kérdésemre! – Jake a mondat vége felé, már szinte kiabált velem. A tavat bámultam, és próbáltam felfogni, hogy tulajdonképpen miket vág a fejemhez. Csak ültem ott néma csendben, miközben Jake magában szitkozódott valamit, miközben észhez tért.

-          Bianca, én nem így akartam. – a hangja meggyötört volt. – Én a barátod akartam lenni. Nem akartam, hogy te is azt gondold rólam, amit a suli fele. Próbáltam közeledni feléd. Én tényleg a barátod akartam lenni. – a vége felé lehalkította magát.

-          Hát azt sikerült kimutatnod, hogy mennyire. – eresztettem meg egy savanyú mosolyt.

-          Bianca… - ahogy ránéztem Jake-re, nem tudom, mit látott a tekintetemben, de hagyta, hogy felálljak a padról, és szó nélkül elmenjek.

8.fejezet - Ámor, avagy áll a bál

Két hét telt el. Két hete Kelly még mindig rengeteg bocsánatkérést kap. Két hete Mandy nem próbál keresztbe tenni se nekem, sem másnak. Két hete nem beszélek Jake-el. Álmomban kísért az a bizonyos szempár, de nem veszek róla tudomást. Fura érzés, hisz semmit nem tudok róla, alig ismerem, de be kell vallanom legalább magamnak, hogy hiányzik a közelsége. Tiszta hülyeség. Úgy értem, alig ismerem. Akkor meg mi hiányozhat benne?

-          Hallod egyáltalán, amit mondok? – lengette meg a szemem előtt a kezét Kelly. Csak úgy sugárzott a boldogságtól.

-          Ja, mi? – néztem rá értetlenül. Elnevette magát, ami engem is mosolyra késztetett.

-          Arról beszéltünk, hogy ma démonológián Ámorról fogtok tanulni. – szólalt meg Chris. Na, igen ezt elfelejtettem. Chris néha velünk ül. A hivatalos ok, hogy szeretne megismerni minket még jobban. A nyilvánvaló ok: egyértelműen Kelly.

-          Akkor asszem indulni kéne, mielőtt Ámor a késés miatt a popónkba lő – poénkodtam, miközben felálltam az asztaltól. A kis csoport szétszéledt, én pedig Mirával, és Mason-el az oldalamon bevonultam a százegyes terembe.

A zsivaj azt hiszem, ma még hangosabb volt, mint eddig. Éreztem pár lány – többek között Mandy ölebeinek -, izgatottságát, ami nyugtalanított. Azzal a bizonyos szívességgel, amire az igazgatónő megkért minket, semerre sem haladtunk. És bár lehet, hogy az első, második, vagy a több századik benyomás teszi, de az első gyanúsított a listámon Mandy volt.  Nem mintha elítélném. Cserkész becsszó. Érdekes gondolatmenetemmel egy időben helyet foglaltunk szokásos helyünkön, majd kisvártatva megérkeztek kedvenc tanáraim is. Már vártam az ismerős borzongást, ami végigfut, a gerincemen mikor meglátom – ma sem hagyott cserben.

-          Szóval, sziasztok! – kezdte Chris. – Ma Ámor lesz a téma. Szeretnélek megkérni titeket valami nagyon fontosra. Ne kíméljétek Jake-t! – mondta vigyorogva, és lehuppant a tanári székbe. Vicces. Úgy értem, ezt a szerepet inkább fordítva tudnám elképzelni. Nem így. Szokás szerint lejjebb csúsztam a széken, és véletlenül sem néztem fiatal tanáromra. Nyugtalanított a közelsége, és nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó vagy rossz.

-          Ámornak több féle elnevezése van. – kezdett bele Jake. - Cupido, Ámor, Eros, Love, meg ilyenek. A római mítosz szerint Ámor Vénusz és Mars gyermeke. Úgy tartják, hogy Ámor a legszentebb, legifjabb isten, mivel ő a szerelem istene. Ámornak, a legendák szerint követői is voltak, őket hívták amoretteknek. Mint köztudott, Ámor nyilakkal lőtte fenéken az áldozatait.

-          Tényleg, tudott repülni? – tette fel valaki a kérdést.

-          Igen, tudott. – bólintott Jake.

-          És a nyilat, miért a seggükbe lőtték? – kérdezte Brandon.

-          Mert azt találták a legszexibb testrészüknek. – gúnyolódott – Amúgy fogalmam sincs. – vonta meg a vállát.

-          Én azt hallottam, hogy ez kamu. Úgy értem, hogy Ámor nem csak jött, és seggbelőtt valakit, hogy szerelmes legyen egy ember a másikba, hanem ahhoz, hogy beleszeressen egy másik emberbe, tudat alatt, már szeretnie kellett. Csak elnyomta magában, vagy még nem jött rá, vagy ilyesmi. – magyaráztam, miközben a füzetembe firkálgattam.

-          Bianca-nak igaza van. – mondta Jake. De utáltam ha Bianca-nak hívnak. De ő jelenleg a tanárom, akivel mellesleg rosszba vagyok, úgyhogy talán, nem kéne kihúzni nála a gyufát. – De Ámornak is vigyáznia kellett, hogy kibe lövi a nyilat. Tudjátok, van olyan ember, akiből akár gonoszságot is kiválthat.

-          Ha téged meglőne Ámor, kibe esnél bele? – vigyorgott Jake-re Cristina. Dirr. Ő sincs kicsit se beleesve. Fél percig csönd volt, amit Chris tört meg.

-          Egyértelműen belém. – erre az osztály kuncogásban tört ki.

-          Van egy mondás… - kezdte Jake. Mintha habozott volna. -  „Szeretni egyet jelent a pusztítással, akit pedig szeretnek, az elpusztul.”

-          És ez ki szerint van így? – kérdezte Mira.

-          Sokak így gondolják.

-          Te is? – kérdezte meg Mira. Jake bólintott.

-          Ez hülyeség. – néztem fel a füzetemből. – Ha valaki így gondolja, az azért van, mert fél.

-          Nem feltétlenül. – mondta Jake.

-          Tényleg? Akkor te miért gondolod így? – húztam fel a szemöldököm.

-          Facilis Descencus Averni – mondta Jake.

-          Ez mit jelent? – kérdezte meg Gloria.

-          Azért nem jutsz pokolra, mert szeretsz valakit – csóváltam a fejem.

-          Ez mit jelent? – kérdezte meg megint Gloria.

-          Pokolra szállni könnyű – vetettem oda. Síri csend lett a teremben. Jake neki támaszkodott a tanári asztalnak.

-          Bianca, veled sose volt úgy, hogy csalódtál valakiben? – kérdezte Jake.

-          De volt – haboztam – De attól az, nem jelenti azt, hogy félek szeretni. – néztem a szemébe.

-          Szerintem igaza van. – mondta Mira. – Ha tényleg nem félsz, akkor miért szórakozol az összes lánnyal a suliból? – becsapódás várható. 3… 2… 1… kilövés.

-          Miranda, ha előítéleteid vannak, az a magánügyed. Ha féltékeny vagy, megoldható. – mosolygott rá Jake. Mindenki nevetni kezdett, kivéve engem és Christ.

-          Emlékszel, hogy azt mondtad nekem, hogy legalább te felmered vállalni, aki vagy? – bólintott – Akkor, miért nem vallod be, hogy félsz?

-          A félelem egy tág fogalom, Bianca. Olyan dolgoktól, lényektől szoktunk félni, akiket gyűlölünk.

-          Szóval utálsz szeretni? – találgattam.

-          Nem akarok szeretni. - az akarok szót erőteljesen megnyomta. Az ismételten beállt csendbe a csengő éles harsonása hasított bele.

-          Az órának vége, takarodó. – csapta össze a tenyereit Chris.

-          Köszönöm. – súgta oda Mira, miközben összepakoltuk a cuccunkat. Mikor kiértünk a folyosóra, meglepetten vettem észre, hogy mindent elárasztanak a virágok. Rózsaszirmok voltak a földre szórva, és a fiúk szekrényénél rengeteg virágszál sorakozott.

-          Ez meg mi? – húztam fel a szemöldököm.

-          A bál. Emlékszel? – csapódott hozzánk Mason. – Ti meghívtatok már valakit? – húzta fel a szemöldökét.

-          Hogyne. – fintorogtam – Magamat.

-          Mira, te? – kérdezte Mason, elengedve a füle mellett a szarkazmusomat.

-          Én is egyedül megyek. Nincs hangulatom a visszautasításhoz. – fintorgott barátnőm. Nehéz elhinni, hogy valaki visszautasítaná őt. Mira különleges volt, nem csak külsőre, de belsőre is. Hülye az, aki nem fogadná el a meghívását. Befordultunk a folyosón. Figyelmetlenségemnek köszönhetően egyenesen Kelly-be ütköztem.

-          Gyere velem – nézett rám kétségbeesetten, és rángatni kezdett.

-          Mi a baj? – kérdeztem miközben mellette siettem.

-          Döntöttem. Látod ezt? – húzott elő egy szál sárga rózsát a háta mögül. Bólintottam. – Elhívom Christ.

-          De hiszen ez nagyszerű. – lelkesedtem fel.

-          Nem csinálok belőle felhajtást. Nem a szekrényéhez viszem, mert onnan szemét módon kiveszik. Odaadom neki.

-          Komolyan? – vigyorogtam.

-          Komolyan. Ezért kell velem jönnöd. Tudod, mielőtt meggondolnám magam.

-          Menjünk! – ragadtam meg a kezét. Egy darabig húztam magam után, aztán megálltam a terem ajtajánál.

Nem volt semmilyen előre megbeszélt terv. Csak úgy csináltuk, ami jött. Kivágtam az ajtót, mielőtt Kelly tényleg meggondolná magát, és belöktem őt a terembe. A válla fölött csúnyán nézett rám. A fülébe súgtam, hogy Hajrá! – és elégedetten a terem falának dőltem, és onnan figyeltem a kialakult helyzetet. Barátnőm kecsesen az asztalhoz sétált, ahol Chris és Jake álltak. Eddig a kezét a háta mögött tartotta, de most tudatva a bent lévőkkel – többségük hozzáteszem lány -, a kezét maga mellé engedte, így rálátást nyújtja arra, hogy mit művel. Vagy mit készül művelni. Mikor megtorpant a szőke fiú előtt a virágot közvetlenül úgy tette, hogy egyértelmű legyen, hogy az Chris-é. Óvatosan közelebb hajolt hozzá, és valamit a fülébe súgott. Mosolyogva figyeltem a jelenetet, egészen addig, amíg el nem kaptam Jake fürkésző pillantását. Elfordítottam a fejem. Kelly a következő pillanatban a kezemet megragadva kihúzott a folyosóra, és belökte magunk után az ajtót. Arcán sugárzó mosoly jelent meg.

-          Mit súgtál a fülébe? – kérdeztem azt, ami a elgjobban érdekelt. .

-          Azt, hogy örülnék, ha megkönnyítené a dolgomat, és nem kéne mindenkit villámokkal fenyegetnem. – olyan lazán közölte ezt velem, hogy szakadt belőlem a nevetés.

-          Hülye vagy. – mondtam vigyorogva.

-          De hát mindenki ezért szeret. – játszotta meg az agyát, és szőke haját átdobta a vállán.