17.fejezet - Jól aludtál, Bianca? (II/I)

Sziasztok!
Újra itt vagyok a heti frissel, remélem van aki örül neki, és lesz aki olvassa! :)
Ezúton szeretném megköszönni azoknak, akik a mai nap folyamán gondoltak rám, kiemelve két legjobb barátnőm és a nővérem! Köszönöm az ajándékokat, a kedves szavakat, hogy mellettem vagytok.
Cinti, köszönöm, hogy gondoltál rám, és írtál nekem!
Emi köszönöm, hogy gondoltál rám és emgnevettettél, mikor sírtam egy sort! :)
Klau én egyetlen nővérem, akit a világon a legjobban szeretek, köszönöm, hogy vagy nekem, a cuki bögrét ami CSAK AZ ENYÉM!!! (xd), és hogy támogattál!:)
Nándi ha olvasnád ezt, köszönöm, hogy velem voltál délután!
És nem utolsó sorban köszönöm az előző fejezethez írt komikat is! :)
Ezt a fejezetet mindnekinek ajánlom aki olvas és szereti Jake-ket és Biancát.
Valamit szeretném a figyelmet felhívni arra, hogy ezt a fejezetet kettéosztottam, és nem azért emrt oylan baromi hosszú lenne, inkább a függővég tehet az egészről!
Jó olvasást, és még egyszer köszönöm mindenkinek!
millió puszi,
Clary




17.fejezet - Jól aludtál, Bianca? (II/I)

 

Álmomban egy erdő közepén álltam. Ez a hely egyszerre volt ismerős számomra, ám mégis ismeretlen. A földet ellepték a levelek, akár egy tenger, s incselkedve mutogatták színeiket egymásnak. Az ágakon, már csak egy két levél maradt, az ég pedig majdhogynem fekete volt. A holdat nem lehetett látni, de a csillagok úgy szikráztak az égen, mint a csillagszórók. A fák törzsei koptatott barnák voltak, és számomra ismeretlen jeleket rajzolt valaki rájuk. Nem értettem, hogy mit keresek én itt. Tudtam, hogy álmodom, de még is rossz előérzetem volt. Ahogy végignéztem magamon, egy fekete nadrág, tornacipő, egy szakadt felső, és mellény volt rajtam. A mellkasomon egy szíj futott végig, ami a hátamon végződött benne egy kardal. A hajam fel volt tűzve, két pálcikával. A kezemben egy kisebb tőrt szorongattam, és néhol horzsolást, vagy vérző sebet fedeztem fel magamon.

 Egy bömbölő hangot hallottam meg magam mögül. Ahogy megpördültem a tengelyem körül egyből elkapott a hányinger. Egy zöld fejű szörny állt előttem, és most nem túlzok. Legalább hat szeme volt, és két hatalmas és kitágult orrlyuka, amin az illatom szívta magába. A szája a fejéhez képest is nagy volt, és csorgott belőle valami zöld trutymó. A fogai, majdhogynem feketések voltak, és a szája körül vérfoltok voltak. A két szemfoga, valahogy nagyobb volt a többihez képest, és a lábai inkább hasonlítottak egy farkas mancsához, a kezei pedig karmokban végződtek.

Volt egy olyan sejtésem, hogy ez az izé támadhatott meg engem korábban.  Oké, hogy álmos vagyok, de ne már, hogy ilyen lényeket álmodjak. Ez azért szívás. A lény megindult felém, én pedig lefagyva álltam, mint aki odanőtt a helyére. A hatszemű szörny felém kapott, de még mielőtt elért volna, valaki elrántott onnan és húzni kezdett még mélyebbre az erdőben. Ahogy az a valaki a kezemet rángatta, futottunk, mint akit puskából lőttek ki. Egyszer majdnem el is estem, de megmentőm segített rajtam. Ahogy elkapott, mielőtt földet értem volna, megláttam az arcát.

-          Te, mit csinálsz itt? – suttogtam magam elé. Ahogy beszéltem, a leheletem kis felhővé formálódott körülöttem.

-          Nem tudom. Ezt ne itt beszéljük meg. Gyere. – felhúzott, és megint futni kezdtünk. Egyre beljebb mentünk az erdőben és ettől olyan érzésem lett, mintha a fatenger végtelen lenne. Se be, se ki. Jake az egyik fánál lefékezett, és neki támasztotta az egyik kezét törzsének, míg a másik kezét a térdének támasztotta, és kapkodta a levegőt. Jóformán én is kifulladtam, és szaporán vettem levegőt. A fának dőltem és próbáltam egyenletesre állítani a légzésem. A szívem annyira vert az adrenalintól, hogy szabályosan éreztem, ahogy egyenlőtlenül lüktet a vér az ereimben.

-          Le – leráztuk? – kérdeztem, még mindig gyorsan szedve a levegőt.

-          Egyelőre. – mondta Jake, és felegyenesedett. Ahogy végignéztem rajta, kiült az arcomra a meglepődés. Ő is fekete nadrágban, és tornacipőben volt. Mindkét csuklóját egy- egy bőrszíj fedte, bár azt nem értettem mi célból. Egy fekete póló, és egy bőrdzseki volt rajta. A kabát belsejében láttam megcsillanni egy kisebb tőr élét és egy szeráf pengét. Apró izzadságcseppeket fedeztem fel a homlokán, és a haja is vizes volt. Rajta is volt egy-két karcolás, és néhol kiszakadt a ruhája is.

-          Mi folyik itt? - fakadtam ki. – Mi volt ez az izé? – mutattam a bal kezemmel az irányba, ahonnan jöttünk.

-          Álmodunk. – Lihegte Jake. – Együtt. – tette hozzá, mikor a homlokom-ráncoltam. Hitetlenkedve néztem rá.

-          Lehetséges ez? – lepődtem meg.

-          Csak ha valaki előidézi. – Jake elfordította a tekintetét.

-          Hát az a valaki biztos, hogy nem én voltam. – fintorogtam. – Szóval, mi ez az izé, ami ránk támadt?

-          Egy nyomkövető.

-          Nyomkövető? Hogy érted azt, hogy nyomkövető? – a hangom feljebb csúszott pár oktávval. – Egyáltalán miért követ? És, hogy kerül ide? Ki csinálja ezt az egészet? – egyből rázúdítottam az összes kérdésemet.

-          Nyomkövető. Általában nagyobb rendű démonok alkalmaznak ilyen lényeket, ha valakit el akarnak kapni. Megadják a „zsákmány” szagmintáját – elég hozzá egy lopott dolog, egy hajszál, vagy bármi, amin az illata ott van – és utasítják, a feladatra.

-          És mi a feladatuk? – néztem félve Jake-re.

-          Amire utasítják őket. – vont vállat. – De attól tartok, hogy a mi drága nyomkövetőnk, téged szúrt ki magának. És nagyon úgy néz ki, hogy meg akar ölni. – mondta Jake.

-          De gondolom ez nem baj, hiszen csak egy álom. – adtam hangot feltételezésemnek. A fiú arcát látva, valószínűleg nem trafáltam bele.

-          Ez egy részről nem teljesen igaz. Ha valaki előidézi az álmot, aki előidézte dönti el, hogy mi lesz a sorsod. Ha ez a valaki, aki rád szabadította a nyomkövetőt, és el akar tenni láb alól, akkor el fog. – mondta Jake.

-          Ohh. – meredtem magam elé. – A jó hír, hogy ebbe nem kell, hogy belekeveredj. Legalább egyikünk megússza. – mosolyogtam rá. – Szia, Jake! – indultam el a fától, de visszarántott.

-          Te teljesen meghibbantál? – dörrent rám. Úgy megszeppentem, mint egy öt éves kislány. Jake látva az arckifejezésem, visszavett a hangjából. – Komolyan azt hitted, hogy itt hagynálak egy nyomkövetővel? Így ismertél meg? – az arca egy percre mintha fájdalmas grimaszba torzul volna, de ebben nem voltam biztos.

-          Én.. – de nem tudtam folyatni, mert a hangomat elnyomta egy rémisztően hangos bömbölés.

A közelben volt, tudtam, és Jake is tudta. Ismét szaladni kezdtünk, ahogy csak bírtunk. Kivételes módon, most Jake volt aki elesett, nem pedig én. A kezénél felhúztam és megint futásnak eredtünk. Nem tudom, hogy történt, de a semmiből a nyomkövető előttünk termett. Jake ellökött az útból és előhúzta a szeráf pengét. Az a kétszeresére nőtt, és jóformán olyan magasra felért, mint ő maga. A nyomkövető, felém iramodott, de Jake elém állt, hogy megvédjen a szörnyemtől. A nyomkövető ki akarta cselezni de ő okosabb volt nála, és lesújtott.

Élesen csattant egyet a penge, ahol a szörnyeteg „bőréhez” ért, és mintha égette volna a bőrét, hátrébb ugrott. Jake elégedetten vigyorgott. A szörnyeteg ismét támadt, de Jake ezúttal figyelmetlen volt. Kihúzta Jake lábát, aki a földre rogyott. A nyomkövető rá akart támadni, de ő, a pengét maga elé tartva kivédte a támadást. Én, mint egy esztelen hülye, felpattantam a helyemről, és gondolkodni kezdtem, hogy mit csináljak. Jobb ötlet híján a hüvelyk, és a mutató ujjam a számba tettem, és fütyültem. A cél bevált, a nyomkövető felém fordult, és éhes szemekkel nézett rám. Szóval úgy tervezték, hogy én leszek a vacsi. Az volt a tervemmel a probléma, hogy csak odáig jutottam el, hogy felhívom magamra a figyelmet, szóval ezt elcsesztem.

Ahogy a nyomkövető egyre közelebb ért, pánikolni kezdtem. Ha elfutok, talán időt nyerhetek. Talán… Mint egy őrült, szaladni kezdtem. Fogalmam sincs, hogy hová, vagy, hogy mi értelme, csak rohantam. Hallottam, ahogy Jake valamit kiabál, de nem tudtam felfogni, hogy mit. Csak az kattogott az agyamban, hogy mit csináljak. Húsz méter után megálltam, és szembe fordultam az üldözőmmel. A tőrt, - ami még mindig a kezemben volt - , még erősebben markoltam. Ahogy a nyomkövető kilépett a lehullott levelű fák közül kitágult orrlyukakkal, vicsorgó fogakkal, elszállt minden bátorságom. De nem lehettem hülye. Ennél még Mandy is rosszabb. Vagy lehet, hogy nem…

Ahogy a nyomkövető felém lépett, a hasába döftem a tört. Kicsit megtántorodott, de talpon maradt, és még dühösebben rontott nekem. Nem sikerült kicseleznem, mert a karomnál fogva az egyik fa törzsének lökött. A hátam begörnyedt, ahogy megéreztem a fájdalmat, de felálltam, és megindultam a nyomkövető felé. Már elterveztem, hogyan rúgom szét a seggét, és, hogyan ölöm meg, de egy valamire nem számítottam. Jake ahogy kilépett a fák közül, színészeket megirigyelő ábrázattal, tisztán látszott rajta, hogy dühös. A nyomkövetőre, mert nem hagy békén, és meg akar ölni, arra a valakire, aki ezt az álmot előidézte, és rám, mert nem maradtam a fenekemen.

Jake és én egyszerre indultunk a nyomkövető felé. Ahogy elé értem, egy iszonyatos pofont kaptam, és a földre rogytam. Éreztem a vér izét a számban, ami azt jelentette, hogy felszakadt a szám. Aztán minden olyan gyorsan történt. Jake neki akart rontani a nyomkövetőnek, de a nyomkövető, az oldalába mart, Jake pedig megtántorodott, és elesett.

 Ahogy végig néztem az egészet, egyszerre több dolog jutott el a tudatomig. A düh hullámokban tört rám, miközben a nyomkövető felé tartottam. Előhúztam a hátamon lévő szíjból a kardot, és jó erősen megmarkoltam. Ahogy oda értem, a karmával felém csapott, de elugrottam az útból. Fordulatból arcon rúgtam, és mikor nem figyelt, megragadva az alkalmat, egy vágást ejtettem a lábában. A nyomkövető ki akarta húzni a lábam, de a kardot a kezébe süllyesztettem. Jake jól mondta. Látszott, hogy nagyobb rendű démonok szolgái, mert a vérük lila volt. Feketés lila. Hallottam, ahogy Jake felnyög, és ez megadta nekem a végső löketet.

Kegyetlenül, a szörny mellkasába állítottam a kardot. Ahogy elterült a földön, lilás fekete vér szivárgott a mellkasából, és a sebeiből. Nem törődve a nyomkövető holtestével Jake-hez szaladtam. Mellé térdeltem, és elhúztam a bőrdzsekit a seb útjából. A pólója át volt szakadva, ahonnan csorgott a vére. A sebet nem láttam tisztán a vértől, de három egymás melletti karmolás volt a hasán jobb oldalt. Ahogy felhajtottam a pólóját, hogy jobban megvizsgálhassam a sebét, felszisszent.

-          Ne mozogj! – mondtam a vérző sebét nézve. Nem mertem ránézni. Féltem attól, ha mérgesen, vagy ha sajnálóan, vagy az „én megmondtam” nézésével néz rám. Levettem magamról a mellényt, és Jake fejét megemelve összegyűrve óvatosan a feje alá toltam. A bal lábamon, a combom közepétől, végigszaggattam a nadrágot, amit még kisebb darabokra cibáltam.

-          Tudod, ez nagyon szexi dolog. – mondta akadozva. Egyre lassabban vette a levegőt. Elmosolyogtam magam. Hallottam a hangján, hogy vigyorog. Ahogy az első anyagdarabbal próbáltam óvatosan kitisztítani a sebet, láttam, hogy a vágások nagyon mélyek. Óvatosan végigfuttattam az ujjaimat a vágásokon.

-          Tudod… jót tesz a sebeimnek a kezed, mivel jég hidegek az ujjaid. – még mindig mosolygott, de én kezdtem ideges lenni. Rányomtam egy nagyobb darab anyagot a sebére, és ott tartottam.

-          Miért, nem ébredünk már fel? A nyomkövetőnek vége van, akkor miért vagyunk még itt? Túl mélyek a sebeid, el kell, hogy valaki lásson, különben… – elharaptam a mondat végét.

-          Különben mi? Nem vagyok hülye Bianca, ha csak az a valaki nem akadályozza meg, meghalok. Tudom én is.

-          Nem halsz meg. – minden szót jól megnyomtam. – Jake, nehogy elkezdj nekem végrendeletet, meg ilyesmiket mondani, mert ez nem te vagy. – néztem rá megrendíthetetlenül.

 Fintorgott egyet, és láttam rajta, hogy egyre jobban izzad, és egyre nehezebben vesz levegőt. – Figyelj rám Jake! Neked még van dolgod a suliban. Mit szólnak a csajok, ha most csak így itt hagyod őket? – Jake rám se nézett. Mással próbálkoztam. – Kivel fogok táncolni a karácsonyi bálon, hm? – erre már oda kapta a fejét. – Én mondom Jake, ha hagyod, hogy táncolás nélkül jöjjek el arról a bálról, megkeserítem az életed.  – fenyegettem az ujjammal.  Láttam, hogy alig bírja nyitva tartani a szemét. Közelebb csúsztam hozzá, alig volt köztünk tíz centi. – Ne hagy itt Jake. – suttogtam, miközben a szemem a tekintetét fürkészte.

-          Tudod – a lehelete simogatta az arcom. – Tévedtem veled kapcsolatban. Tudod miért voltam bunkó? Azt hittem, ugyanolyan vagy, mint a többi lány. Megmondtam Chris-nek, hogy köpök rád, meg a kis csitri barátnődre, minek kezdtetek ki Mandy-vel. Nem volt szép, hogy elítéltelek titeket. Pont én. – fintorgott Jake. Elmosolyodtam magam. – Bianca, tudod, hogy meghalok igaz? – futott át egy mosoly az arcán. Percekig csak néztem őt, ahogy a haja összekuszálódott csomókban volt, ahogy látszottak az arcán az izzadságcseppek, ahogy a szája egész kicsit nyitva volt, és ott vette a levegőt, majd bólintottam.

-          Bianca – suttogta Jake, és felemelte a kezét. Az arcom felé közeledett vele, de elkaptam a kezemmel, és jó erősen megszorítottam kezét.

-          Mi a francot csinálsz? – ráztam a fejem megrovóan. Jake a könyökére támaszkodva, félig ülő helyzetbe tornázta magát. A fejünk alig volt pár centire a másikétól.

-          Nem akarom, hogy… - kezdte, de az ujjam a szájára tettem.

-          Sssh. – elvettem a szájáról az ujjam, és nagyon lassan hozzáérintettem az ajkaimat az övéihez. Először csak egy nagyon kicsit, majd erősebben. A tarkómnál fogva magához húzott, és erőteljesen megcsókolt, majd visszazuhant a földre.