26. Fejezet - Ember tervez...

Sziasztok!
Örömmel jelentem be, hogy megjöttem hónom alatt az új fejezettel ami * dobpergés * 6 oldalas lett!
Bár ennek köszönhetően betudok egy napokig tartó hátfájást ( az ágyam nem valami kényelmes), de végre kész vagyok! Igazából az, hogy eldöntsem pontosan mi legyen a fejezetben, hosszabb idő volt, mint maga a megírás, nem bánom, mivel úgy gondolom, ez a fejezet nagyon kellett még bele. És persze szeretném megköszönni két embernek a segítségét:
Az első Klau, ki nélkül még mindig ott tartanék, hogy erősen gondolkodom mit írjak és mit ne a fejezetbe. (L) :)
A második pedig Betty, aki olyan aranyosan érdeklődött, hogy hová tűntem, hogy az ő kedvéért még hamarabb be akartam fejezni a fejezetet! :)

Összeszámoltam saccperkábé mennyi van még hátra, és teljesen ledöbbentem, mikor rájöttem, hogy köbö 3/4 maximum 5 fejezet van a végéből! Egyszerre örülök, hogy elmondhatom majd magamról, hogy kész egy újabb történetem és sír a szemem, mert eszembe jut mennyire szerettem ezt a történetet és mennyit küszködtem vele.
Na de nem járatom rongyosra a képzeletbeli szám, inkább olvassatok és kérek szépen mindenkit, hogy írja meg nekem a véleményét! Tudom, hogy ritkán hozok frisst, de a lelkem beleadom a fejezetekbe és örülnék neki ha legalább pár megjegyzés lenne, hogy mit gondoltok a fejezetről ( természetesen a rossznak gondoljátok se baj, csak írjátok le mi rossz benne, hogy javíthassak rajta! ).
Jó olvasást!
puszillak titeket, Clary



26.fejezet - Ember tervez...

-          A helyzet aggasztóbb, mint gondoltuk… - kezdett bele az igazgatónő. Mind az irodájában voltunk – Jake, Kelly, Salem, Rowen, Reid, Doki, sőt Mrs. Hill idehívta Miráékat is – és hallgattuk a tényeket, amiket közöltek a csapattal – Chris-en kívül felszívódott még Mandy, Aaron, Gloria, Cristina, Amanda és Brandon is – bár az utolsó két név nekem semmit nem mondott Jake kelletlenül elhúzta mellettem a száját. Viszont velük ellentétben senkit nem lepett meg, hogy Mandy váratlanul felszívódott. – És Isabellet sem találjuk sehol – a társaságot ez mélyen megdöbbentette, beleértve engem is. Teljesen megfeledkeztem a jövőbelátó lányról, aki történetesen Chris húga. Bár csalódás kúszott végig a torkomon tudtam, ez még meg sem közelíti mindazt, amit Jake vagy Kelly érez Chris miatt.

Apropó, Kelly. Furcsálltam, hogy barátnőm kevésbé tűnt meggyötörtnek, mint inkább zavartnak. Bűntudatot éreztem, hogy nem kerestem meg egyből, éppen ezért próbáltam elkapni a pillantását. Mikor végül hosszas szuggerálás után rám nézett láttam a szomorúságot a szemében. Halványan rám mosolygott afféle nem haragszom rád stílusban és visszafordult az igazgatónő és Doki felé. Ettől még persze nyugtalanított a viselkedése. Tudtam, hogy mellette kellett volna lennem, hiszen nem minden nap fordul elő valakivel, hogy a barátjáról kiderül elárulta őt. Kész tervet eszeltem ki arra való tekintettel, hogy megvigasztaljam Kellyt ezzel enyhítve a bűntudatomon. Persze ezt csak azután tehettem meg, hogy eldől mihez is kezdünk a mostani helyzettel.

-          A diákok többsége össze van zavarodva – mondta Mrs. Hill – nem tudják pontosan mi is történt, de csak idő kérdése, amíg kiderül. Éppen ezért azt javaslom ki kellene találnunk valamit, hogy megelőzzük a pánikot. Ha még a diákok meg is értenék a történteket a szüleikben riadalmat keltene az egész, ami ahhoz vezetne, hogy jó pár diák kikerülne az intézményből, ami jelen körülménye között veszélyes lenne a biztonságukat illetően. – Sosem hallottam meg az igazgatónőt ilyen komolyan, precízen beszélni. Mindig is barátságos volt, és inkább emlékeztetett egy fiatal főiskolásra, mint egy vámpír igazgatónőre.

-          És ha csak a diákokat értesítenénk a történtekről megkérve őket, hogy ne szóljanak a szüleiknek? – vetette fel Mason. Bár ezt igazán jó ötletnek tartottam, úgy tűnt egyedül én vagyok így ezzel.

-          Ha erre kérnénk őket, kétségbeesettnek tűnnénk, és ettől csak megijednének – fejtette ki véleményét Doki – mindezek mellett ha időközben a szülők mégis csak megtudnák mi történt Karent érné a felelősség. – az igazgatónő hálásan pillantott Doki felé. Vicces volt arra gondolni, hogy talán tetszenek egymásnak. Na, nem mintha nevetségesen festenének együtt, csak éppen egy vámpír és vérfarkas kapcsolata viccesnek tűnt. Legalábbis az én fejemben.

-          És ha beadnánk nekik valami hihető mesét? – kérdezte a mellettem álló Jake. Megszólalására persze figyelmem rögtön visszaterelődött hozzá. Meg is lepődtem volna, ha nem kezd őrült vágtába a szívem és nem pirulok el. Szerencsétlenségemre a szeme sarkából ezt Jake is észrevette és egy mosollyal nyugtázta milyen hatással van rám.

-          Mire gondolsz? – kérdezte Mrs. Hill figyelmen kívül hagyva látványos vörösödésem okát. Bár nyilvánvalóan a többiek is észrevették a dolgot nem tettek megjegyzést, mivel fontosabb dolgunk is volt.

-          Mondhatnánk, hogy démonok támadtak az iskolára… - vetette fel Mira, de Doki közbevágott.

-          Köztudott tény, hogy az iskola védve van a démonok ellen, szóval azonnal lebuknánk.

-          Nem feltétlenül – szólalt meg Jake – sok alakváltó démon van, akik majdhogynem tökélye fejlesztették az átváltozást. Mondhatnánk, hogy ezek a démonok felvették néhány tanuló alakját becsapva ezzel a védelmező rúnákat. És magyarázhatnánk azzal néhány diák eltűnését, hogy bevetésre küldtük őket. Afféle kiképzésszerűségre. – végiggondolva Jake ötlete jónak tűnt. Ezzel tényleg kimagyarázhatnánk a nagyteremben történteket, és két legyet ütnénk egy csapásra, hiszen   így tisztázódna az is, miért nincs meg néhány tanuló. Úgy látszott nem csak én jutottam erre a következtetésre, mert Mrs. Hill beleegyezőleg bólintott.

-          Rendben. Tovább – tett a kezével türelmetlen mozdulatot. – Ez volt ugyebár a kisebb problémánk. Most pedig el kell döntenünk mit lépünk ezután. Lisa eltűnt, ami önmagában tragédia, mindazonáltal úgy tűnik egy csapat tanuló kémkedni próbált Bianca után. Minél hamarabb meg kell találnunk Lisát és kihozni onnan, bárhol is legyen. Viszont figyelembe kell vennünk Chris, Mandy és talán Izzy erejét is. Számítanak arra, hogy keresni fogjuk őket. Talán ez csapda, de ki kell hoznunk onnan a lányt. Arra gondoltam átkutathatnánk olyan helyeket, ahol a fiatalok sokat jártak, hátha hagytak maguk után nyomokat. – mondta az igazgatónő.

-          Chris sokat járt a könyvtárba – szólalt meg Kelly – többnyire mondákat olvasott. Talán olvasott valamit, ami kapcsolódik a jóslathoz. – szólt csendesen.

-          Remek. Akkor Kelly, Bianca ez a feladat rátok vár. – mondta Doki.

-          Egy pillanat - szóltam közbe élesen. – Miből akarsz kihagyni? – néztem egyenesen Dokira.

-          Semmiből – válaszolt nevelőapám. Borzalmasan tudott hazudni, amit persze azonnal észrevettem, ahogy kerülni kezdte a tekintetem.

-          Doki!

-          Nézd, nagy rá az esély, hogy Chris a régi házukban rejteget valamit – fordult felém Jake – át kell kutatunk mindenki házát.

-          Veletek megyek – vágtam a szavába.

-          Nem, nem jössz – állt elém úgy, hogy a többiek ne lássanak. Lejjebb hajtotta a fejét, hogy a szemünk egy vonalban legyen. – Túl veszélyes.

-          Te mondtad, hogy én vagyok az egyetlen, aki megakadályozhatja ezt az egészet. – makacsoltam meg magam.

-          Csakhogy most nem azért megyünk, hogy velük harcoljunk, hanem hogy kihozzuk Lisát. Még nem vagy elég erős és bármennyire is utálom, de előnyben vannak velünk szemben. Nem tudjuk hányan vannak, és mire készülnek. Ez veszélyes. Ezért kell itt maradnod. Te vagy az egyetlen esélyünk. – nézett mélyen a szemembe.

-          Ez nem fair – motyogtam a vállára kapva a tekintetem – Oda kell mennem. Lisa a barátom és miattam vitték el innen.

-          Azért vitték el, mert Chris nem volt elég elővigyázatos – monda és gyengéden megérintette a halántékom. – Kihozzuk onnan, bárhol is legyen, oké?

-          De…

-          Jake-nek igaza van – szólt közbe Salem. Mérgesen néztem a srácra Jake válla fölött, aki megeresztett egy széles vigyort. – Ha ott lennél elvonnád a figyelmét és bajba kerülnénk. Plusz a szöszit csak felkavarnák az emlékek amitől bedühödne – célzott Kellyre – és bár sosincs ellenemre egy haragos vadmacska ez nem bosszúállásról szól, hanem hogy kihozzunk onnan valakit élve. Ez most nem cserkésztábor. Sietnünk kellesz és nem fogunk ráérni arra, hogy Jake miattad aggódjon, vagy hogy Kelly megtorolja amit Chris vele csinált.

-          Ez min szép és jó – szólt barátnőm gúnyosan -, de éppenséggel Chris a ti legjobb barátotok volt. Titeket talán nem fog felkavarni, ha látjátok őt?

-          Nem ez az első alkalom, hogy valaki elárul – fordult Jake Kelly felé. Azt hittem dühös lesz, de inkább csalódottnak és szomorúnak tűnt. Egy pillanatra megláttam benne azt a kisfiút, aki könyörgött a szüleinek, hogy ne bántsák, de ők figyelembe se vették. Szerettem volna megölelni Jake-ket, de tudtam, hogy nem szeretné, ha mások gyengének látnák, így a helyemen maradtam.

-          Rendben – morrantam fel. – Itt maradunk.

-          Remek – csapott le Doki. Tudta, hogy ha pár pillanatot és késlekedik esélyes, hogy meggondolom magam és akkor már semmi nem állíthat meg elhatározásomban.

-          Akkor a következőt tesszük – szólalt fel Mrs. Hill, aki buzgott a tettvágytól – Bianca és Kelly átkutatják azokat a helyeket ahol Chris és Mandy feltűnően sok időt töltött. Mason, Mira tiétek Amanda és Gloria kedvenc helyei. Melanie, Rebeca tiétek Izzy és Cristina. Rowen, Reid titetek Brandon és Aaron. Mi négyen pedig – mutatott először Salemre és Jake-re, majd magára és Dokira – elmegyünk Chris és Isabelle régi házába, valamint felkeressük Ms. Pain régi otthonát is. – mikor mindenki bólintott, hogy megértették a tervet, izgatottan összecsapta a tenyerét. – Rendben. Mindenki kap három órát, hogy kipihenje magát, aztán megkezdjük a tervet. Szedjétek össze magatokat és álljatok készenlétben. Nincs szükségünk újabb meglepetésekre. – mondta végszóként, majd kidobta a népes társaságot a folyosóra.

Egy pisszenés, annyit nem lehetett hallani tőlünk. Mindannyian a kollégium felé tatottunk és mindannyian a gondolatainkba merültünk. Azon kaptam magam, hogy az egyik pillanatban még Jake-ket nézem piruló arccal, aztán Kellyt vizsgálgatom, hogy érzi magát, majd Beccáékat figyelem, hogy ők mennyire vannak kiborulva. Úgy tűnt mindenki rendben van, mégis éreztem, hogy egy gombóc gyűlik a torkomban. Elképzelni sem tudtam milyen lehet nekik. Rémesen sajnáltam Kellyt Salemet és Jake-ket hiszen nekik volt a legtöbb közük Chrishez. Ugyanakkor mérges is voltam, hogy Chris becsapta őket és magával vitte Lisát ezzel még több aggodalomra adva okot. De a legnagyobb mégis a bűntudatom volt. Hiszen tudtam, hogy engem védenek, az egész miattam volt. Persze akaratlanul volt az én hibám, de a tudat, hogy közöm volt az eseményekhez…gyűlöltem érte magamat és Christ. Jobban, mint eddig bármit.

-          Hé – fogta meg a kezem Jake. Annyira a gondolataimba merültem, hogy észre sem vettem, hogy történetesen a szobámban vagyunk. Értetlenül forgolódtam körbe, de nem találtam sehol.

-          Hova lett Kelly? – vontam össze a szemöldököm.

-          Salemmel az edzőterembe ment – mondta egy elnéző mosollyal az arcán.

-          Ó! – ennyit tudtam kinyögni. Egyrészt letaglózott, hogy annyira elgondolkodtam, hogy kiesett a koliba vezető út, másrészt Jake még mindig fogta a kezem. Tudtam persze, hogy megbeszéltük a dolgokat kettőnk között. De egész más elképzelni valamit és tudni, hogy a képzeletünk két lában jár. Minden annyira más volt. A képzeletem a közelébe sem ét annak, ahogy Jake végigpásztázta a szobát, nehogy valami csapda legyen és bajom essen. Éreztem a testéből áradó hőt, amitől jóleső érzés öntötte el a belsőm. Éreztem a bizsergést a bőrömön, ahogy hozzám ért. És ahogy ám nézett… muszáj volt beharapnom az alsó ajkam ezzel megakadályozva, hogy olyan dolgot tegyek, amit nem illik alig egy nap járás után. Már önmagában az a szó, hogy járás… kevésnek éreztem ahhoz, ami köztünk van.

-          Elgondolkodtál – döntötte picit oldalra a fejét, mire elmosolyodtam. – Miről?

-          Semmiről – vörösödtem el azonnal. Ez már mindig így lesz? Rám néz azokkal a fekete szemeivel én pedig rákvörös leszek? Nagyon reméltem, hogy nem.

-          Elpirultál – kúszott széles mosoly az arcára – ez azért sok mindent elárul.

-          Nem gondoltam semmi perverze! – mondtam felháborodva, de a vigyort ami az arcomon volt, nem lehetett letörölni róla.

-          Nem? – kérdezte kötekedő hangon és közelebb húzott magához. – Biztos vagy benne?

-          Nem – mondtam, mire felnevetett – Ez nem fair! – léptem el tőle és keresztbefontam a karom magam előtt.

-          Micsoda? - dőlt neki a csípőjével az asztalomnak.

-          Hogy… hogy ezt csinálod – mutogattam a levegőben. – Hogy úgy nézel a szemeiddel – mondtam, bár tudtam, hogy hülyeségnek tűnik amit mondok.

-          Hogy nézek a szemeimmel? – lépett közelebb. A keze közé fogott egy hajtincset és azzal játszott, miközben várta a válaszom. Eszembe jutott, hogy mikor másodjára találkoztunk ugyanezt csinálta. Akkor azt mondta, szerinte jobban áll a hullámos haj. De ennek persze az égvilágon semmi köze ahhoz, hogy azóta elő sem vettem a hajvasalóm. Tényleg…

-          Uhh… Miről is beszéltünk? – kérdeztem, bár tudtam, hogy teljesen idiótát csinálok magamból Jake vigyora még szélesebb lett, ahogy közelebb lépett hozzám.

-          Nem is tudtam, hogy ilyen hatással vagyok rád- vigyorgott elégedetten.

-          Pedig elég nyilvánvaló – motyogtam teljesen beégetve magam. Már amúgy is teljesen mindegy volt.

-          Tudod még mi nyilvánvaló? – kérdezte és lejjebb hajolt, hogy a szemembe tudjon nézni.

-          Mi?

-          Hogy ahányszor rád nézek olyan dolgok jutnak eszembe amik nem éppen tisztességesek. – ha lehet még jobban elvörösödtem. Jake megajándékozott egy féloldalas mosollyal, amitől persze olvadni kezdtem, aztán megcsókolt.

Ez nem olyan volt, mint az első kettő-három. Az első kétségbeesett volt, mert azt hittem meg fog halni. A másik bizonytalan, hiszen én össze voltam zavarodva, Jake pedig még mindig a történtek hatása alatt volt. A harmadik pedig egy ígéret volt. Ígéret, hogy nem töri össze a szívem és hogy vigyázni fog rám. A mostani csókunk vad volt. Olyan érzésem volt, mintha körülöttünk darabjaira hullott volna a világ és csak mi ketten maradtunk volna. Jake a hajamba túrt, ahogy szétnyitottam az ajkaim ő pedig elmélyítette a csókot. Követelőző volt, mint aki attól fél, hogy egy perc múlva már nem leszek a karjaiban, de tudtam, hogy ez lehetetlen. Száz striga sem tudott volna kivonszolni a karjai közül. Éreztem, ahogy Jake arrébb akar húzódni, de nem hagytam. Hozzá simultam, a karjaimat erősebben a nyaka kör fűztem és nem engedtem el. Egy pillanatra belemosolygott a csókba, de aztán ugyanolyan heves lett, mint az elején. És én ezt egyáltalán nem bántam. Jake óvatosan lépkedett, nekitolva a szekrények. Pár pillanatra elváltunk egymástól és levegő után kapkodtunk. Belenéztem a szemébe, és láttam benne a lángtengert. Néztem a lángoló szemeit és az arra gondoltam, hogy kell nekem. Mikor újból megcsókolt felszisszentem. Nem azért, mert bántott volna, hanem mert olyan érzéseket hozott ki belőlem, amilyeneket eddig nem éreztem. Olyan volt, mintha bennem égne a tűz, lángolt az egész belsőm. Jake hajába markoltam és közelebb húztam magamhoz. Belenyögött a csókba és még jobban nekem simult, ha ez még lehetséges volt.

Aztán vége lett. Jake ajkai elszakadtak az enyémektől. A fejét a nyakamhoz fúrta és mélyeket lélegzett. Tudtam, hogy nehéz visszafognia magát, hiszen nekem is az volt. A kezeivel a csípőmet markolta, de nem annyira, hogy fájt volna. Úgy kapkodtam levegő után, mintha  tizenöt mérföldet futottam volna.

-          Ne haragudj – hallottam Jake mormogását a nyakamtól. A lehelete csiklandozott egészen addig, míg a fejét fel nem emelte és rám nem nézett. Láttam a szemeiben a komolyságot, ami kicsit megrémisztett. – Nem kellett volna így neked esnem.

-          Jake – mondtam és megkönnyebbülten elmosolyodtam – én is neked estem – mondtam ki a nyilvánvalót és a homlokom az övének támasztottam.

-          Nem akarom, hogy azt hidd, csak egy éjszakára kellesz – mondta komoran. – Nem akarom, hogy ezt hidd.

-          Tudom, hogy ez annál sokkal több – mondtam mosolyogva, mielőtt megcsókoltam.

Kelly szemszöge

Az egészet egy baromságnak tartottam. Még hogy elvakítana a bosszúállás. Persze talán igazuk volt, de ez attól még nem jelenti azt, hogy eldönthetik helyettem mit tehetek é mit nem. Bár még mindig kiskorú voltam olyan dolgokat tettem és éltem át, amiket más valószínűleg ki sem bírt volna. Meg voltam győződve arról, hogy tökéletesen fel vagyok készülve egy ilyen harcra. Ehelyett megkaptam, hogy maradjak szépen a popómon és ne csináljak semmit.

Ezeket a dolgokat tetézte, hogy össze voltam zavarodva. A Salemmel történt ominózus csók óta – amikor is annyira megijedtem, hogy felpattantam és elszaladtam – nem beszéltem. Az egész megbeszélés alatt feszélyezve éreztem magam, részben mert úgy csináltak, mintha egyenesen gyászolnám Christ, részben mert végig égette a hátam valakinek a tekintete. Persze gondolhattam volna, hogy Bianca volt, vagy valaki, de nem gondoltam. Tudtam, hogy ki volt. És egyszerre éreztem zavarban magam, miközben elöntött a gyűlölet, amit Chris iránt érezni kezdtem. Úgy döntöttem, jobb lesz, ha egy kicsit levezetem a feszültséget ezért az edzőterem felé indultam.

-          Nem baj, ha megyek? – kérdeztem mellőlem egy ismerős hang Megugrottam, hiszen olyan nesztelenül jár, hogy megijedtem ahogy megtörte a csendet. – Azért annyira rémisztő nem vagyok.

-          Akkor ne ijesztgess – néztem rá szúrósan, de mikor a szemembe nézett persze rögtön elkaptam a tekintetem.

-          Kerülsz engem – állapította meg mindenféle bevezetés nélkül.

-          Nem! – tiltakoztam talán túlságosan hevesen.

-          Nem értem miért kerülsz. Te csókoltál meg engem.

-          Igen, tudom – mondtam rám se nézve.

-          Akkor miért szaladtál el? – kérdezte elkapva a karom és szembefordított magával.

-          Mert túlságosan jól esett – feleltem őszintén.

Jake szemszöge

Biancának hála kevesebbet jutott eszembe Chris. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem voltam dühös rá amiért kihasznált,mert az voltam. De Bianca mellett eltörpült ez az érzés. Annyira a hatalmába kerített a barna szeme, a ártatlan tekintete, a makacssága és a belém vetett hite, hogy mellette úgy éreztem jobb vagyok. Jobb, mint amit David és Leona hitettek el velem, jobb annál, hogy Chris kihasznált. Imádtam vele lenni, mert azok mellett hogy mellette más voltam imádtam a reakcióit figyelni. És ahogy visszacsókolt… olyan volt, mintha magába szippantotta volna a lelkem, amiről egészen idáig meg voltam győződve, hogy nincs. Ettől csak még jobban kellett nekem. Elvette az eszem – már ami eddig megmaradt belőle. Majdnem teljesen boldog voltam, de nem tudtam elszakadni a valóságtól, bármennyire szerettem volna. Bianca veszélyben volt, hála Davidnek és Leonának. Hála a szüleimnek.

Hiába ígérte meg Bianca, hogy nem jön utánunk és nem csinál ostobaságot, attól még féltettem. Főleg, hogy csak most kaptam meg. Tudtam, hogy nem kellene ilyen dolgokkal foglalkoznom, ki kéne használnom az időt, de az agyam zakatolt és nem tudtam leállítani magam. Tudtam, hogy ha találkozni fogok a szüleimmel megrázó lesz. Egészen idáig attól féltem, hogy megtörök majd, és az ötéves önmagam felülkerekedik rajtam. Hogy majd könyörögni fogok nekik, hogy legyünk újra egy család, hogy felejtsük el ezt az egész ostobaságot és menjünk haza. De tudtam, hogy valami megváltozott bennem - megváltoztam.

Nem fogom hagyni, hogy bántsák őt. Ő volt a biztos pont az életemben, valaki, aki mellett jobb voltam, mint eddig bármikor, és nem fogom hagyni, hogy két rémes szülő elvegye ezt tőlem, bármennyire éreztem magam magányosnak nélkülük.

A rétről visszafelé sétálva mosoly kúszott az arcomra. Eszembe jutott, hogy arra gondoltam, valaki megfosztott a búvóhelyemtől. Csak most jöttem rá, hogy ez sosem volt egészen az enyém. Mindig vártam valakire, akivel nem csak a rétet, de a titkaimat és az álmaimat is megoszthatom. Ez az elejétől fogva a miénk, volt, még ha nem is ismertem fel. Hiszen a természet őrá várt, az már csak részletkérdés, hogy én hamarabb jöttem.

A szobámba felérve ösztönösen körbenéztem, mintha csak Chris után kutatnék, persze tudtam, hogy nem fog idefent várni rám. Elmélkedésem az zavarta meg, hogy az ablak egy reccsenés után kivágódott. Ahogy a falnak csapódott az üveg szilánkokra törve záporoztak a földre. Átgázolva a szilánkokon szaladtam az ablak megmaradt helyére, hátha meglátom valahol Christ. De mire körbenéztem senki olyat nem láttam, aki hasonlított volna rá. Az udvaron sok diák volt, de egyik sem Chris. Nem értettem mi értelme volt ennek az egész ablakkitörősdinek, ha gyáva módon elbújik – aztán megfordultam.

A szőnyegen még mindig ott voltak az üvegdarabok, csak hogy már nem voltak olyan kusza összevisszaságban, hanem két szót formáltak: Kapj el!