9.fejezet - A bál

Sziasztok!

Köszönöm az előző fejezethez írt kommenteket, nagyon jól estek!

Remélem tetszeni fog nektek ez a fejezet.

Négy és fél oldalasra sikerült, 1960 szóval:)

Kérlek írjátok meg nekem a véleményeteket!

puszi, Clary

9.fejezet - A bál

-          Kelly, ha így forgolódsz, nem tudom megcsinálni a hajad! – morogtam rá sokadjára.

-          Oké, oké abbahagytam – mentegetőzött feltartott kezekkel.

-          Ajánlom is, különben felgyújtom – fenyegettem a tükörből. Fél óra múltán elkészült a remekművem. Nem szokásom agyondicsérni magam, de ez… túltettem azon, amit kinéztem magamból. Két oldalt egy-egy tincset a hajából befontam, és összetűztem, alatta pedig egy kontynak tervezett gubancot kreáltam. Egy jól kinéző gubancot. Alul besütöttem a haját, és két- két kis virágot tűztem a hajába két oldalt.

-          Na? – kérdeztem, miután megcsodálta művemet.

-          Ez… - láttam rajta, hogy keresi a megfelelő szavakat – űberkirály.

-          Az – hagytam rá. Lesújtott, hogy ilyen szavakat használ. Most komolyan, ennyire szerelmes?

-          Na jó, most te jössz – mondta, és lenyomott a bársonyborítású székbe. Miközben hosszú, barna hajammal kezdett valamit beszélgetni kezdtünk.

-          Biztos nem haragszol, ha… – kezdte, de közbevágtam.

-          Ha nem Chris-el mész el a bálba megöllek. Vagy ne legyen a nevem Bianca Clark – kacsintottam rá a tükörből.

-          Ámen! – szólt alázatosan. Elnevettük magunkat. – Kész vagy! – csapta össze tenyerét.

-          Már rég készen vagyok – mutattam rá a nyilvánvalóra. Forgatni kezdte a szemét.

-          Csak nézd meg, Bia! – tettem, amit mondott. A végeredmény: ámulat. Elve hullámos, barna tincseimet besütötte, és két oldalt feltűzte. Egy gyönyörű, ékköves csatot szúrt be mindkét oldalra, ami ment a ruhám színéhez. A kis kövek ezernyi apró fénypontként szóródtak szét. A hajam egyszerű volt, mégis, mintha nem is én lennék.

Miután elámultunk egymás tehetségén, kisminkeltünk magunkat, és felvettük a ruhánkat. Ezt követően eljött tervünk legegyszerűbb, mégis legunalmasabb része: vártunk. Eszem ágában sem volt hamarabb lelépni, mint, hogy Chris feljön ide Kelly-ért. Látni akartam őket együtt, azt akartam, hogy eltöltsön a büszkeség, hogy milyen két jó barátom van, akik ennyire összeillenek. A szőke hercegre nem kellett annyira sokat várni, mindössze húsz rémunalmas percet.

-          Szép vagy! – nyögte ki pár néma perc után Chris. A kezemmel a homlokomra csaptam.

-          Köszi – pirult el barátnőm. Kelly utoljára tizenkét évesen pirult el, amikor is női hormonjai beindultak, és azok a bizonyos csajos problémák életbe léptek nála.

-          Akkor… mehetünk? – kérdezte Chris elmélázva. Barátnőm aprót bólintott, és kéz a kézben távoztak.

Mielőtt elindultam volna, még egyszer megszemléltem magam az egész alakos tükörben. Kék színű, pánt nélküli ruha volt rajtam, amitől szemeim csak még nagyobbaknak tűntek. A ruha felső részét apró strassz kövek díszítették, elszórva, mint apró gyémántok. a derekamnál bal oldalt, két kis ezüst virág, összefogta az anyagot, ami úgy omlott szét körülöttem, mintha csak rám szabták volna. Míg elől a ruha csupán a térdem aljáig ért, hátul a földet súrolta még úgy is, hogy ezüstszínű magas sarkúm rajtam volt. Villámgyorsan a nyakamba akasztottam ezüst nyakláncom, amin egy Hold alakú medál volt, és késznek ítélve magam kiléptem a szobánk ajtaján.

Kis léptekkel haladtam a betonlépcső felé, hisz féltem, hogy a csúszós padlón elhasalok. Ideáig el lehetett hallani a nagyteremből kifelé áradó zongoraszót, ahogy valaki leüti a billentyűket. Andalító volt. Végighaladva a folyosón láttam, ahogy lányok tolongtak, vagy kukucskáltak ki az ajtajukon, hogy mikor jön már értük a szőke hercegük. Míg egyesek még hajcsavarókkal a hajukban császkáltak ráérősen a folyosón, addig mások tökéletesen elkészülve várták, hogy lovagjuk a megbeszélt időben odaérjen.

Nem éreztem féltékenységet, hogy velük ellentétben, nekem nincs párom. Hisz erre a bálra a lányok játszották a kérők szerepét, és versengtek a különböző hímneműkért. Nekem nem volt kedvem ilyen hülyeségekben részt venni. Tökéletesen megvoltam egyedül is, plusz a barátaim sem nagyon hívtak meg másokat, így társaság nélkül sem maradtam.

A betonlépcső korlátján különböző színű, és fajtájú szirmok hevertek szétszórtan, illatuk mintha a mennyországot hirdette volna. De az is lehet, hogy csak én éreztem így, hiszen jobban kötődöm a növényekhez. Lefelé sétálva megláttam barátaimat egy kisebb csoportosulásban, ahol minden jel szerint rám várakoztak. Láttam csillogó tekintetüket, s izgatott arcukat. Izzy, Chris jövőbelátó húga kilépett a többiek közül, mikor meglátott.

-          Mindenkinek én választottam ruhát. Mond, hogy nem cukik – duruzsolta vidáman a fülembe. Elnevettem magam.

-          Egy angyal vagy Izzy – mosolyogtam rá. Fintorogva meglegyintette a kezét, mintha csak el szeretné söpörni ezt az abszurd gondolatot, és beleolvadt a tömegbe.

-          Nagyon szép vagy – szólalt meg bátortalanul az oldalamról egy hang. Oda fordulva Becca-t vettem észre.

-          Köszönöm – mosolyogtam rá barátságosan. – Te is meseszép vagy – mondtam, miután végigmértem pánt nélküli, sötétkék ruháját. Miután mindenki sikeresen agyondicsért mindenkit, úgy döntöttünk, ideje elkezdeni bálozni. Vagy valami ahhoz hasonló.

A nagyterem kinézete ámulatba ejtett. Mindenhol virágok pompáztak legszebb színükben, illatuk összekeveredve hasonlított ahhoz az illathoz, amit akkor érzek, mikor az erőmet használom. Gyertyatartók százai biztosították a derengő fényt, ami félhomályt okozva sokkal varázslatosabbá, meghittebbé varázsolta az egész helyiséget. Az asztalok körül bársonyszékek sorakoztak, mindegyiken egy-egy üveg borral. Felhúzott szemöldökkel állapítottam meg, hogy annak ellenére, hogy még nem töltöttem be a tizennyolcat, piálhatok a suliban.

Tekintetem a táncparkettre tévedt, ami középen volt kialakítva. Körülbelül tizennégy-tizenöt pár ringatózott lassú zenére, köztük Kelly-vel és Chris-el. A tekintetem átsiklott rajtuk, és megállapodott egy másik táncoló páron.  Mandy úgy nézett ki, akár egy szépségkirálynő. Haja bonyolult fogatokban terült szét feje tetején, a gyertyák pislákoló lángjában megcsillant rajta a ráfújt hajlakk. Ruhája pánt nélküli volt, melyen apró ezüstszálak futottak körbe a fekete anyagon, ezzel is kiemelve karcsú alkatát. Ruhája szegélye jobb oldalt a combja közepéig fel volt hasítva, s az a gyanúm támadt, hogy ez a ruha eredetileg nem így nézett ki. De a tekintetem nem állapodott meg a mondén lányon, hanem átsiklott táncpartnerére.

Jake talpig feketében volt. Ingének felső két gombja szabadon lógott, ezzel felfedve mellkasának egy apró részletét. A fekete ruhaujjak felgyűrődve tapadtak könyökéhez, s az összehatás olyan volt, akár egy bukott angyal. Hevesebben kezdett verni a szívem.

Jake, mintha csak tudná, hogy nézem, felém fordította a fejét, éjfekete szemével egyenesen a lelkembe döfve. Ahogy néztem a mérhetetlenül nagy fájdalmat, és bánatot, ami a szeméből áradt, a sündisznó, és a kislány meséje jutott eszembe. Mikor bárki megpróbálja megsimogatni, a sündisznót, a tüskéitől nem tudta, hisz a kis állat akaratán kívül fájdalmat okozott nekik. Egyedül a kislány volt annyira kitartó, hogy magához ölelje, s a barátja legyen. Ebben a pillanatban úgy éreztem magam, mintha én lennék a kislány, és Jake lenne a sündisznó. Csakhogy én a kislánnyal ellentétben már az első simogatás után feladtam.

Mindenki követ el hibákat – szólalt meg Lisa hangja a fejemben, ezzel visszarántva a valóságba. Elfordítottam a fejem Jake éjfekete szemeiről, és a szőke lányra néztem. Bíztatóan rám mosolygott, majd megragadta a kezem, és az egyik asztalhoz húzott.

Az este kellemesen telt. Bár nem táncoltunk, a lágy zene mellett kényelmesen elbeszélgettünk mindenféle dologról, ami az eszünkbe jutott, ráadásként pedig boroztunk is egy kicsit. S bár a hangulatom egész jó volt, gondolataim mindig ugyanahhoz a személyhez vezettek vissza. Lisa, mikor megérezte, vagy éppen meghallotta kicsapongó eszmefuttatásaimat valamivel elterelte a figyelmem. Könnyített az elmúlt húsz percben az is a hangulatomon, hogy a szerelmespár eltűnt a látómezőmből.

A többiektől elnézést kérve hagytam ott a kellemes társaságot, hogy a rétemre menjek. Egyfajta bevett szokásommá vált, mindennap kimenni oda, és átgondolni mindent, ami éppen foglalkoztatott. Az udvaron átvágva akartam megközelíteni a fák mögött elbújó tisztást, de utólag bár ne tettem volna.

A nagyterem hatalmas ablakin kiderengő fényben megláttam Jake-et és Mandy-t, ahogy egymást csókolgatják. Mandy szemeit lehunyva élvezte, ahogy a fiú nyakát csókolgatja, s a keze elkalandozik a testén. Neki élvezetes élmény volt. Nekem a látványuk annál kevésbé.

-          Bianca! – szólított meg egy régen hallott hang. A pulzusom az egekbe szökött, s hatalmas mosoly kúszott az arcomra, mikor megláttam a sötétből kibontakozó alakot.

-          Doki! – kiáltottam boldogabban, mint ahogy éreztem magam, s az említett nyakába ugrottam. Hiányzott a fenyőillat, amit vérfarkasként mindig magában hordozott, s ami most is megcsapta az orromat. Szemügyrevettem apám őszülő haját, s borosta nélküli arcát. – Mit keresel te itt?

-          Te is hiányoztál – nézett rám elnéző mosollyal. – Amellett, hivatalos vendég vagyok. – épp szólásra nyitottam a szám, hogy megkérdezzem, mégis ki engedte ide, mikor a hátam mögül felcsendült egy női hang.

-          Nicolas! – szólította fel kedvesen Mrs. Hill, mosollyal az arcán. – Örülök, hogy eljöttél!

-          Részemről a megtiszteltetés, hogy itt lehetek – mondta udvariasan a Doki, csillogó szemekkel. Tekintetem a két kivirult felnőtten cikázott.

-          Ideje mennem – szóltam közbe, a beállt csendben. – Később találkozunk – veregettem hátba az előttem tornyosuló vérfarkast, és kikerültem.

A kis tisztáshoz eljutni könnyű volt, mint mindig. A sötét sem gátolt, azt hiszem, még csukott szemmel is odataláltam volna. Mikor kiléptem a fák közül, kicsit meglepődtem. A pad két oldalán egy-egy fáklya volt a földbe szúrva, kis lángjuk beborította a tisztást, s visszatükröződött a kis tó felszínén. A hatás kedvéért, és az erőmnek köszönhetően a réten, mintha csak gyorsított felvételen nézném, virágok bukkantak ki a földből, s pompáztak a kis fényben. Elégedett mosollyal foglaltam helyet a padon, s arcomat a tavacska felé fordítottam.

Ahogy a tó tükrén figyeltem a tüzet, kirajzolódott a víz felszínén a csillagok és a Hold alakja. Gyönyörű volt. Amikor felnéztem az égre, ezer- meg ezer különféle csillagot láttam, szerte az égen. Idáig el lehetett hallani a zongoraszót, ami még szebbé tette az egészet.

-          Leülhetek? – nem tudom, mióta állt ott, és figyelt engem. Az arca bizonytalanságot tükrözött, amit tőle még sohasem láttam, és ez meglepett.

-          Persze – mosolyogtam Jake-re, és arrébb csúsztam, hogy elférjen mellettem. Némán ültünk egymás mellett, miközben még mindig a csillagokat tüntettem ki a figyelmemmel. Zavart voltam, nem tudom, mit kéne mondanom.

-          Szeretnék bocsánatot kérni – szólalt meg egy idő után. Rá emeltem a tekintetem.

-          Miért?

-          Mindenért – nézett rám a szemem sarkából.

-          Huhh – nyögtem ki. Gratulálok Bia, beléd szorult az értelem… - Ez tömör volt. – mosolyogtam rá. Visszamosolygott azzal az ellenállhatatlan én –mindig-mindenkit-leveszek-a-lábáról mosolyával.

-          Ez nem ér – néztem félre, miközben a szívverésem-próbáltam visszaállítani a rendes ütemére.

-          Mi nem ér? – kérdezte érdeklődve. Mintha nem tudnád…

-          Semmi – feleltem végül.

-          Szóval akkor… adsz nekem még egy esélyt?

-          Még egy esélyt, mire? – kérdeztem vissza.

-          Hogy helyrehozzam. Kijavítsam. Újrakezdjem. – hadarta.

-          Az összest egyszerre? – néztem rá vigyorogva. Felsóhajtott. – Felejtsük el – mondtam végül, mikor ismét eszembe jutott a sündisznó és a kislány meséje.

-          Akkor… barátok? – nézett rám bizakodóan.

-          Barátok – bólintottam, de közben a gyomrom görcsbe rándult.

-          Miért nem vagy a bálban? – kérdezte, ezzel témát váltva.

-          Te miért nem vagy a bálban? – cukkoltam. A szemeit az égre emelte, mintha ezzel csak azt mondaná, hogy nem könnyű veled.

-          Mert nem akarok ott lenni – válaszolta végül.

-          Én se – igazából fogalmam sincs, miért vagyok itt és nem ott. Talán az Adonisz az oka, aki mellettem ül.

-          Nem keres a párod? – mikor bambán bámultam rá hozzátette – tudod, akivel jöttél.

-          Egyedül jöttem – feleltem hűen az igazsághoz.

-          Akkor kivel táncoltál?

-          Nem táncoltam.

-          Gyere – húzott fel, mint egy végszóra. Kicsit távolabb sétáltunk a padtól, s már épp meg akartam kérdezni, mire megy ki a játék, mikor szembe fordult velem, és egyszerűen kijelentette:

-          Táncolunk.

-          Úgy érted, mi ketten? – kérdeztem, és nagyot nyeltem. Jake mosolyogva nézett le rám.

-          Azt mondtad nem táncoltál. Hiba lenne, ha egy ennyire gyönyörű lány, mint te, nem táncolna az első bálján.- Bambán bámultam rá, végig azon mélázva, hogy azt mondta gyönyörű vagyok.

Mikor az utolsó akkordokat leütötték, Jake egyik kezét a derekamra csúsztatta, míg másik kezemet az övébe vette. Kicsit bátortalanul tettem bal karom a karjára, de Jake egy újabb szívdöglesztő mosolya belém öntötte a lelket. 

(Yiruma-Dreams) 

Lassan ringatóztunk a lágy zenére, miközben a szívem úgy kalapált, hogy attól féltem, a végén még meghallja. Mikor közelebb húzott magához, megéreztem a tenger sós, és a tűz mézédes illatának keverékét, amitől elszállt minden épelméjű gondolatom. Felnéztem az arcára, s meglepetten állapítottam meg, hogy ő is engem néz. Éjfekete szemei úgy szippantottak magába, mintha csak egy tornádó tépett volna ki egy fát, hogy magával vigye.

Lassan ébredt a tudatomra, hogy a zene véget ért, mi pedig még mindig egymást nézve állunk, annyi különbséggel, hogy már inkább a másikat öleltük, mint valamiféle táncpozíciót vettünk fel. Kívülről úgy tűnhettünk, mint egy szerelmes pár. És ez után a gondolatom után tettem fel magamnak egy fontos kérdést: Mi lesz ebből?