13.fejezet . Pletyka

Sziasztok!
Először is, köszönöm az előző fejezethez írt komit Eminek, és Linnek. Imádlak titeket csajok:)
Ez a fejezet nem valami húú de nagyon tartalmas+hosszú, de talán emlékeztek rá, hogy ez után jön a felelsz, vagy mersz:) És ha írnátok nekem pár komit ( nem muszáj csak alkudozok×) szerintem vasárnap hoznám is a frisst:) Mondom még egyszer, nem kötelező, csak egy ajánlat:)
Nem is dumálok tovább, jó szórakozást a fejezethez!
puszi, Clary




13.fejezet - Pletyka

-          Látom, nem sokat aludtál. – állapított meg Kelly másnap reggel.

-          Aludtál te helyettem is. – fintorogtam. A beszólásomért a fejemen landolt egy párna. – Nem szóltam. – mondtam egy hatalmas ásítás után.

-          Én is így gondoltam. – vigyorgott – ÁÁ csak tudnám, miért nem lehetünk egy csoportban. – toporgott barátnőm. – Nem fair, hogy neked Chris és Mr. Túl tökély a tanárod.

-          Mr. Túl tökély?  - kérdeztem szemöldök felvonva. Vállat vont.

-          Szerintem túlságosan az

-          Előítéletes vagy – mondtam kikászálódva az ágyból.

-          Csak egy kicsit – vigyorgott barátnőm, és elfoglalta a fürdőt.

-          Kelly, órára megyünk, nem divatbemutatóra. – mondtam, mikor kijött, egy combközépig érő szoknyában, és egy kivágott felsőben.

-           De ma találkozok Chris-el. – pördült meg előttem.

-          Mindennap találkozol Chris-el. – néztem a fali órára.

-          Lehetetlen vagy – rázta a fejét, miközben lesétáltunk a koliból.

-          Csak rávilágítok a tényekre – ásítottam megint.

-          Jól van, morcikirálynő. Aludd ki magad, utána beszélünk – kacsintott rám, aztán ellibbent órára.

Beléptem a százhatos terem ismerős ajtaján, és szembetaláltam magam egy csomó vádló tekintettel. Mi a fene van itt? Elsiettem a padok között és levágódtam a helyemre, Mira mellé.

            -          Szia – mosolygott rám, majd közelebb hajolt. – Hallottad már a friss pletykát?

            -          Nem – ráncoltam a homlokom, és éreztem, hogy ebből nem fogok jól kijönni.

-          Azt beszélik, hogy Jake megkapta az új csajt. – fintorgott Mira.

-          Hogy érted ezt? Mi az, hogy megkapott? – suttogtam kicsit ingerülten.

-          Azt rebesgetik, hogy lefeküdtél Jake-kel. Állítólag Mandy látott titeket. – húzta el a száját.

            -          Lebuktam – feleltem ironikusan, Mira pedig kuncogni kezdett.

Becsengetés után nem sokkal belépett két tanárunk. Míg az egyiknek ragyogott az arca a szerelemtől, a másik mogorva képet vágott. Hármat lehet tippelni, melyik –melyik volt.

Mindenki Jaket figyelte aztán engem. Lejjebb csúsztam a széken, mire Mira kuncogni kezdett. A kezemmel támasztottam a fejem, és egész órán gyilkos pillantást lövelltem az osztálytársaim felé. Ahányszor valaki sutyorogni kezdett, Egy virág szára hosszúra nyúlt. Ahányszor fejbe vertem volna valakit, Mira rám szólt. Ahogy a virág visszahúzódott normális formájába pár osztálytársam kuncogni kezdett. Az egyik ilyennél Chris odajött hozzám.

-          Hé, minden rendben? – kérdezte leguggolva mellém.

-          Persze, minden csodás. – fintorogtam egyet.

-          Tudod, hogy erről csak Mandy tehet igaz? – nézett rám kétkedve Chris.

-          Tudom, csak… – beharaptam az ajkam. – csak annyira irritál, hogy sugdolóznak. Vagy is inkább az, hogy ilyen feltűnően. – Chris valamit mondani akart, de naná, hogy Aaron megszólalt.

-          Bia, már a legjobb barátnőd barátjára is rámászol? – nem láttam az arcát, de meg mernék esküdni, hogy egy hatalmas vigyor van a képén.

-          Dugulj már el Aaron. – sziszegtem.

-          Csak kérdeztem… - nem néztem Jake-re, de volt egy olyan sejtésem, hogy engem néz.

-          A magánéletem nem tartozik se rád, se az osztályra, se erre az iskolára, és ha mindenki annyira hülye, hogy elhiszi, amit Mandy mond, akkor hajrá. De nem csak én mondhatom el, hogy lefeküdtem Jake Miller-el. Igaz Gloria? – néztem rá kérdő tekintettel. – Cristina? –Senki nem válaszolt. – Na, ugye… - firkálgattam a füzetem. Megint halk kuncogást hallottam Mirától, de most Chris is beszállt.

-          Van még valaki, aki esetleg kérdezni akar tőlem valamit, vagy ejthetjük a témát? – vontam fel a szemöldököm, de még mindig a füzetemet firkálgattam. – Csodás. – mondtam, és a padra hajtottam a fejem.

Nem sokkal később a csengő éles visításba kezdett, én pedig fáradtam keltem ki a padból. A második, és harmadik órán, sokan megbámultak, mert elterjedt az első órai összetűzésem is, de a negyedik óra közepe táján, mert nem foglalkoztam a pusmogásokkal.  Az ebédlőbe menet, mindenkire rávigyorogtam, aki megbámult, sőt még olyan is akad, akire rákacsintottam.

-          Te tisztára hülye vagy. – nevetett Lisa, miközben a fejét rázta.

-          Mondák már egy páran, köszi. – vigyorogtam. Ahogy beléptünk, minden szem ránk szegeződött. „Szerinted mi lenne, ha szépségkirálynő módjára, riszálva, meg illegetve libbennék az asztalhoz?” – kérdeztem gondolatban. – „Te tényleg tiszta hülye vagy. Agyadra mentek a pletykák. Verd ki ezt a fejedből kislány” – hallottam a hangját a fejemben. Vállat vontam, aztán elindultunk az asztalhoz.  Lisával néha- néha egymásra vigyorogtunk, mikor valaki gyűlölködő pillantást vetett rám. Esküszöm, ez a suli kezd olyan lenni, mint egy sakáltanya. Mindenki arra vár, hogy elkövess egy hibát, és darabokra szaggassanak. Lisa halkan felkuncogott, miközben erre gondoltam.

-          Sziasztok! – köszöntek a többiek.

-          Helloka. – ültem le szokásos helyemre, Mason mellé. Furcsán nézett rám. – Benyaltad mi? – vontam fel a szemöldököm.

-          Mit? – kérdezett vissza Mason.

-          Hogy lefeküdtem Jake-el. – húztam el a szám. – Az oké, hogy a sok pletykás, akik utána csorgatják, a nyálukat beveszik, de legalább te ne Mason… - néztem rá lemondóan. – Én nem vagyok olyan lány, hogy ha meglátom Jake-t, összepisilem magam, és arra várok, hogy legalább csak rám nézzen. – vágtam fancsali képet. Mason az asztalra dőlt, és nevetni kezdett. – Most meg mi van? – néztem, mint egy hülye.

-          Fordulj meg. – hallottam Lisa hangját a fejemben. – Muszáj? – kérdeztem vissza gondolatban. Hevesen bólogatni kezdett. Kifújtam a levegőt és hátra fordultam. Jake ott állt tőlem két lépésre. Tuti mindent hallott. – Eltaláltad – Lisa.

-          Csak egy percre szállj már ki a fejemből oké? – kérdeztem gondolatban. Most jöttem rá, hogy mindenki arra vár, hogy mondjak valamit.

-          ÖÖ szia, Jake!  - kész végem. Hülye vagyok.

-          Beszélhetnénk? – kérdezte fojtott hangon. Aprót bólintottam, azzal felálltam az asztaltól, és mentem utána. Kivezetett az ebédlőből, be egy üres terembe. Leültem az egyik padra, és vártam, hogy robbanjon. Mikor semmi sem történt, belekezdtem

-          Jake én… - nem engedte, hogy végigmondjam.

-          Csak annyit akartam, hogy sajnálom, azt, ami az első órán volt, és, hogy remélem, jól viseled a dolgokat. Próbáltam beszélni Mandy-vel, és mindig meghallgat, kivéve, ha szóba hozlak téged. Szóval sajnálom. – fejezte be a mondandóját. Tudom, hogy az előbb rohadék voltam, nem is kicsit.

-          Jake, én sajnálom az előbbit. Én nem úgy… én nem úgy gondoltam. Vagyis de, úgy gondoltam, de nem rád irányulva. Csak Mason felhúzott, és én nem téged akartalak bántani, hanem a lányokat. Én tényleg sajnálom. – azt vettem észre, hogy félek. Félek, hogy Jake megharagszik, és nem szól hozzám. Mi ütött belém?! Kétségbeesetten könyörögtem, mintha hozzám tartozna, pedig nem. Ő mindig is Mandy-vel volt, mindig is Mandy-vel lesz. Erre a gondolatra, a tüdőmbe szorult a levegő, és valami belém nyilallt, én pedig a szívemhez kaptam a kezem.

-          Minden rendben? Bianca mi a baj? – térdelt le mellém Jake. Az arca, még soha nem volt hozzám ilyen közel, éreztem a leheletét az arcomon. Jake, ahogy megfogta a karomat, mintha semmi bajom nem lett volna. Kapkodva kezdtem a levegőt venni, a kezem, pedig az ölembe hullott.

-          Jól vagy? – fürkészte az arcomat Jake. Közel volt. Túl közel. A padra könyököltem, és a kezemmel megtámasztottam a fejem.

-          Én… igen. azt hiszem… - húztam el a szám.

-          Biztos? – Jake aggódott. Miattam.

-          Biztos, én csak… - beharaptam a mondatot. – Jól vagyok. – hoztam össze egy álmosolyt. Jake felállt, és ellépett tőlem.

Rosszul esett, de mégis mit mondhattam volna? „Jake maradj mellettem, különben meghalok?” – na, jó, azért ez erős túlzás volt, de valamiért ragaszkodtam hozzá. Ennyire egy képtelen helyzetet. Pár hete járok ide, az igazgatónő arra kér, hogy kémkedjek, Mandy majdnem megöli Kellyt, A suli leghelyesebb sráca – aki amúgy sok lányt írhatna egy bizonyos listára – barátkozni akar velem, én meg lehet, hogy belezúgtam.  Hurrá!

-          Nemsokára becsengetnek. Menned kéne. – furcsa volt, hogy hirtelen nagyon azt akarja, hogy elmenjek. Nem szóltam semmit, csak felálltam, és elindultam kifelé, de az ajtóból, még visszanéztem. Haboztam.

-          Tudom, hogy nem rajongsz a Mason, és haverjai féle emberekért… - a padlóról rá néztem. – De ma a tanulószobában összejövünk páran hülyéskedni, meg ilyenek. Ha gondolod, gyere el. – Kerültem a tekintetét, helyette az egyik falon függő képet bámultam.

-          Talán. – Jake se nézett rám. Ez felért egy nemmel. Így ballagtam az edzésre.


Ha elolvastad a fejezetet, kérlek, írd meg a véleményed! :)