15.fejezet - Salem

Sziasztok!
Először is, köszöntöm az újakat  az oldalon4:)
Másodszor nagyon-nagyon köszönöm az öt(!!) megjegyzést az előő fejezethez! Imádlak titeket!:)
Új szereplő bukkan fel(lásd a címet) aki Emi kedvence, szóval ezt a fejezetet neki ajánlom!:)
Salem ( új szereplőnk) érdekes egy figura lesz, főelg Bianca számára, hiszen ő Jake múltjában is részt vett:P
Hogy nagyjából hogy képzelem el, azt láthatjátok a szereplők oldalon is:)
Ez a fejezet öt oldalas lett, szóval remélem némileg kielégítem a kíváncsiságotokat a jövő hétig:P
Na de nem is beszélek többet, csak jó olvasást kívánok a fejezethez!
puszi, Clary

-          Hát itt vagy haver? Komolyan mondom, felkutattam utánad az egész sulit, erre kiderül, hogy végig itt dekkoltál. – hallottunk meg mind a ketten egy hangot, a rét jobb sarkából. Egyértelmű volt, hogy az a valaki, nem hozzám beszél. Jake megpördült a tengelye körül.

-          Salem. – sétált közelebb az ismeretlenhez, akit én még mindig nem láttam.

Testvériesen hátba veregették egymást, és elindultak felém. A Salem nevezetű emberkének, barnás- szőkés- fekete haja volt. Egy szaggatott farmer volt rajta, ám a felsőtestét nem fedte semmi, így tisztán kirajzolódtak az izmai. A testtartásából ítélve, nem tudtam eldönteni, hogy mi lehet ő valójában. Miközben a két srác felém tartott, összehasonlítottam őket. Bár Salem a maga módján szívdöglesztő volt – és most nem túlzok – Jake mellett eltörpült ez az egész. A két srác egymás mellett nyálcsorgatóan helyes volt, és már csak Chris hiányzott a trióból. Jake kezéből eltűnt a rózsa, amit valljunk be, sajnáltam. Kíváncsi voltam, mi lett volna, ha nem jön ez a srác. Az elmélkedésből Jake hangja rázott fel.

-          Salem, engedd meg, hogy bemutassam neked Biancát. Bianca, ő itt az egyik volt osztálytársam és egyben haverom, Salem.

-          Salem Hurt. – vigyorgott a képembe.

-          Bianca Clark. – fogtam vele kezet.

-          Mondi lány. – nézett végig rajtam.

-          Farkas fiú. – fontam magam előtt karba a karom. Mikor közelebb lépett és bemutatkoztunk, láttam a szemét közelebbről. Minden vérfarkast a szeme árul el. Ezt a Doki tanította nekem.

-          Ügyes. – bólintott elismerően.

-          Nem ülünk le? – kapcsolódott a beszélgetésbe Jake. Én és Jake leültünk a padra – ahol törökülésbe vágtam magam – Salem pedig velünk szembe a fűre szintén törökülésben.

-          És, mi járatban itt haver? – törte meg a csöndet Jake.

-          Olivia hivatott- az igazgató keresztneve – Félti az iskolát Mandy-től, meg az alattvalóitól. Megkért, hogy ha nem bánom, maradhatnék egy kicsit. – vigyorgott. – Szóval, még egy darabig nézhetitek a képemet.

-          Tudod, hogy örülök, hogy látlak. Mi lett veled azóta, hogy leléptél? – érdeklődött Jake.

-          Apám meghalt. Átvettem a falka vezetését, amit a távollétemben Gery felügyel. Kitértem abból a hitemből, hogy minden csajt meg kell döntenem. De ahogy látom, itt vannak szokások, amik nem változtak. – Salem szeme felváltva vizslatott hol engem-hol Jaket.

-          Köztem és Jake között semmi sincs. Csak barátok vagyunk. – a barátok szót jól megnyomtam. – Igen tudom, nehéz elhinni, tekintve, hogy milyen Jake, de tényleg semmi közöm a nemi világához. – fintorogtam egyet. Salem felnevetett.

-          Végre valaki, aki nem adja be a derekát Jake Millernek. – bólogatott hevesen. – Isten hozott a családban Hugi. –lepacsizott velem. Nem kérdeztem, hogy a „család” alatt kiket ér, de úgy gondoltam, nem olyan fontos. Salem irtó jó fej volt, még ha csak pár mondatot is beszéltem vele. Jól esett, hogy azt mondta, Hugi. Világ életemben vágytam egy bátyra.

-          Amúgy, ti hogy ismertétek meg egymást? – dobtam fel egy témát. Mind a ketten elmerengtek pár perce, aztán Jake arca hatalmas vigyorba formálódott, és mesélni kezdett.

-          Salem év elején olyan volt, mint én. Mind a ketten úgy tűntünk, mint két fiú, aki nem talál haza. Odasétáltam hozzá, beszélgetni kezdtünk, és haverok lettünk. Chris nem sokkal később lett a hármasunk tagja. Állandóan Playstation- öztünk, harcoltunk, és azon versenyeztünk, kinek van több csaja. Mikor leérettségiztünk, Salem 2 perces búcsú után lelépett. Azt mondta, hogy nem neki való a nyáladzás, azt meghagyja a volt barátnőinknek. Haver, emlékszem, mikor mindig Hawaii mintás inget viseltél. – röhögött Jake. Én is elmosolyodtam magam.

-          Azóta találkoztál valakivel? – érdeklődött Salem, mintha meg se hallotta volna, Jake előző piszkálását.

-          Nem, senkivel. – rázta a fejét. – Te?

-          Én sem – vont vállat Salem – és amúgy ti mióta ismeritek egymást, és hogyan ismertétek meg egymást? – Olyan volt, mint Kelly, mikor izgalmas pletyka van a hallókörzetében. Mivel láttam, hogy Jake-nek esze ágában sincs megszólalni – amiből azt vettem le, hogy ő is úgy akarja hallani, ahogy én éltem át – mély levegőt vettem, és belevágtam.

***

-          És szerinted, tényleg létezik fiú lány között barátság? – nézett rám kíváncsian Salem. Nem akartam Jake-re nézni, pedig tudtam, hogy figyel.

-          Már miért ne létezne? Sok fiú barátom van, és egyikbe se lettem szerelmes.

-          Igen, de ők nem Jake Miller-ek. – mondta elgondolkodva Salem.

-          Igen, de én meg nem vagyok Mandy Hale. – húztam savanyú mosolyra a szám. Jake felszisszent.

-          Igazság szerint… - tereltem a témát. – Alig tudok valamit rólad. – néztem Jake-re. – És rólad, persze. – itt meg Salemre – Szóval mesélhetnétek magatokról. – jobb ötlet híján ezt tudtam csak kinyögni. A hold már jócskán az ég tetején járt, fénye beborított mindhármunkat. A vicces az volt, hogy kis tűzgömbök lebegtek a levegőben, jobban megvilágítva minket, Jake-nek köszönhetően.

-          Oké játszunk. Mindenki kérdezhet a másiktól egy dolgot felváltva oké? – vonta fel a szemöldökét Jake. Salemmel aprót bólintottunk.

-          Bianca, mivel te vagy a lány, tiéd az elsőbbség. – mondta udvariasan Jake.

-          Oké, akkor – elgondolkodtam. – Milyen zenéket hallgatsz? – néztem Salemre.

-          R&B – mondta vigyorogva. – Haver, még mindig szereted a Fall Out Boyt? – nézett Jake-re.

-          Te szereted a Fall Out Boyt? – néztem rá kidülledt szemekkel.

-          Igen, szeretem, és igen még mindig. – mosolygott Jake. – Nem néznéd ki belőlem, mi? – nézett rám, féloldalas mosollyal.

-          Hát nem – hüledeztem.

-          Oké, én jövök. – csapta össze a kezét Jake. - Mi a kedvenc zenéd? – vonta fel a szemöldökét.

-          Nem nevetsz ki? – rágcsáltam a szám. A fejével nemet intett. – Yiruma- When The Love Falls – mondtam meg a címét. – de igazából több kedvencem van, csak ez a „nagy kedvenc” – a kezemmel idézőjeleket raktam a levegőbe.

-          Miért, mik még a kedvenceid? – szólt közbe Salem.

-          Úgy érted, hogy zene, vagy előadó? – kérdeztem vissza.

-          Előadó– válaszolt Salem helyett Jake.

-          Hát szeretem a The Veronicast, Innát, Miley Cyrus, Nickelback. – soroltam a listát. – Úgy kábé ennyi, bár azért nem kifejezetten csak ezeket hallgatom. – vontam vállat. – Jake te milyen zenét szeretsz? – vontam fel a szemöldököm.

-          Simple Plan, State of Socks, Rascal Flatts, Nickelback, Fall Out Boy. – sorolta a kedvenceit. – Salem, még mindig a barna a kedvenc színed? – húzta fel a szemöldökét Jake.

-          Igen. – húzta ki magát. – Bianca, mi a kedvenc színed? – érdeklődött.

-          A kék, és a fehér. – vágtam rá egyből. – Kedvenc tantárgyad, mi volt? – nem tudtam megállni, hogy ne Jake-től kérdezgessek.

-          Harcművészet. – mosolygott kisfiúsan. – Neked? – kérdezett vissza.

-          Rajz – csillantak meg a szemeim. Amióta az eszemet tudom, imádok rajzolni – Salem? – fordultam felé.

-          Harcművészet. – vigyorgott, mint egy betépett idióta. – Kedvenc virág? – Jake válaszolt helyettem.

-          Vörös rózsa. – vigyorogva bólintottam.

-          Kedvenc szín? – néztem Jaket.

-          Vérvörös, fekete – mondta vigyorogva. – Kedvenc állat? – nézett vissza rám.

-          Olyat ér mondani, hogy Salem? – röhögtem el magam. A fiúk is velem nevettek.

-          Na, jó, én jövök. – csapta össze a tenyerét Salem. – Hugi, voltál már szerelmes? – vigyorgott, mint a tejbe tök.

-          Eddig még nem. – fel sem fogtam, mit mondok, és erős gyanúm volt, hogy a fejem vetekedik egy paradicsom színével. Reméltem, hogy túlugrunk a kérdésen, de tévedtem.

-          Hogy érted, hogy eddig? – piszkált Salem. Na, ebből nem húzom ki magam…

-          Hát igazából – a kezemet néztem, amit piszkáltam. – Fogalmam sincs, hogy-hogy értettem. – vakartam a fejem, közben elengedtem egy bamba mosolyt. Miután pár percig csendben ültünk, én szólaltam meg elsőnek.

-          Amúgy, te mióta vagy vérfarkas? – jobbnak láttam, ha egy kicsit Salemmel is beszélgetek. Tényleg nagyon rendes srác, és – bár alig egy órája ismerem – megszerettem.

-          Tizenkét éves korom óta. – kaptam a választ.

-          És bánod, hogy az vagy? – ez nagyon érdekelt.

-          Nem, nem mondanám. – rázta a fejét mosolyogva. – Igazából, mikor közölték velem, hogy az vagyok, ami, furcsa, de örültem. Izgalmasnak tartottam, és még most is annak tartom, hogy démonokat ölhetek. Úgy fogom fel, hogy azért vagyok vérfarkas, hogy másokat védjek. – a legtöbben nem így fognák fel a dolgokat. Ez tetszett Salem-ben.

-          És sok démont öltetek már meg? – néztem felváltva a két srácra.

-          Ja, mondhatjuk. – vigyorgott bambán Salem.

-          Rengeteget. – bámulta a földet Jake. – Csak az a baj, hogy hiába ölsz meg egyet, attól még több millióan vannak. – Jake hangja keserű volt. Nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy oka van annak, hogy démonokat öl. Nyomós oka. Salem biztosan vette a lapot, mert terelt.

-          Bianca, szereted a kocsikat? – aprót bólintottam. – És milyet szeretnél? – Ahogy megkérdezte, a vigyorom egyre szélesebb lett.

-          Álmaim kocsija, egy Aston Martin. – mondtam csillogó szemekkel. – Csak pénzem nincs rá. – fintorogtam.

-          Nem is mondtad, hogy szereted a kocsikat. – kapta oda a fejét Jake.

-          Sosem kérdezted. – vontam vállat.

-          Neked is Aston- od van, nem? – kérdezte Salem Jaketől.

-          De, igen. – vigyorgott Jake. A szememet forgattam.

-          Oké, én jövök. – rágcsáltam az alsó ajkamat. – Van olyan, amit hiányolsz a múltadból? – kérdeztem Jake-től. Egy percig gondolkodott, aztán megszólalt.

-          Az apám. Őt nagyon szerettem. Ő tanított mindenre.  – mosolygott keserűen.

-          Én… – kezdtem, de félbeszakított.

-          Ne, mond azt, hogy sajnálod, kérlek. Az rosszabb, mintha kinevetnél. – húzta a száját Jake. – Különben meg én jövök. – az arca megváltozott a vigyortól, amit villantott. – Mi az, amit elsőként megnézel egy pasin? – kérdezte. Az arcáról semmi jelét nem láttam, hogy ilyet kérdez, inkább puszta kíváncsiságot.

-          A szemét. – mosolyogtam. Mind a két fiú meglepődve nézett rám. Vettem egy mély levegőt. – Tudjátok, rengetegen vannak, akik elbújnak egy álarc mögé. – a szemem sarkából Jake-re néztem. – De mindenkit elárul a szeme. Imádok mások szeméből olvasni. – mosolyogtam.

-          És milyen színű a kedvenc szemed? – kérdezte Salem.

-          A kék. Imádom a kék szemet. – láttam, hogy megint szóra nyitja a száját, de megállítottam. – Én jövök. – nyújtottam rá nyelvet. – Mit gondolsz az életről?

-          Szerintem az élet, egy ajándék. Azért kaptuk, hogy tanuljunk a saját hibáinkból, hogy utána jót is cselekedjünk. – Salem ilyen kinyilvánulásai elgondolkodtathatnak, hogy véletlenül nem – e pap valakije…

-          És te mit gondolsz a halálról? – nézett Salem Jake-re. Ez engem is érdekelt.

-          Szerintem a halál afféle befejezett vég. Mindenkinek van egy feladata, és ha lejárt az ideje megy. – Jake végig Salem-et nézte. Késztetést éreztem, hogy közbeszóljak.

-          Ezért ölsz démonokat? Úgy gondolod, hogy ha megölöd az összest, majd akkor meghalsz? – Jake aprót bólintott. – És arra nem is gondolsz, hogy hatvan nem tudom, hány évesen kicsit nehéz lesz, mikor már vénülsz? – vontam fel a szemöldököm. – Ezért szórakozol a csajokkal is ugye? Mert úgy gondolod, hogy minek melléd valaki, ha úgyis meghalsz, miután kinyírod a démonokat igaz? – még én is alig fogtam fel, hogy kimondtam, amit gondoltam.

-          Miért lovagolsz mindig ezen?  - nézett fel rám Jake.

-          Csak próbállak megérteni. – vakartam a homlokom. – Jake én csak nem értem, hogy mit miért teszel. Egyszer ilyen vagy, egyszer meg olyan. Tudod, milyen idegesítő? – tördeltem az ujjam.

-          Nem mondtad el neki, igaz? – húzta fel a szemöldökét Salem.

-          Mit nem mondott el? – néztem meglepődötten Salemre.

-          Semmit. – válaszolt helyette Jake.

-          Rendben. – a kezemet néztem. Ha nem akarja, nem mondja el. Nem erőltetek semmit. Salem szokásához híven, mentette, ami menthető.

-          Hugi, játszol valamilyen hangszeren? –

-          Gitáron. De egyszer szeretnék meg tanulni zongorázni. – mosolyogtam. – A Doki még zongorát is vett, úgy három éve, de senki nem használta. Átbújtam egy halom könyvet, de mind, mintha kínai lett volna. – vontam vállat. – Na, jó én kérdezek. Szeretsz olvasni? – kérdeztem Jake-től. Látszólag meglepődött. Biztos azt hitte, hogy meg fogok rá sértődni, amiért nem mondja el, amit nem mond el…

-          Nem mondanám. – fintorgott Jake. – Az Salem reszortja. – torzult mosolyba az arca. – Jellemezd magad két szóval. – vigyorgott gonoszul Jake. Ez nehéz lesz… Sosem voltam jó, mások megítélésében, de főleg nem a magaméban.

-          Nehezet kérsz. – Jake vigyorgott. – Oké, akkor jellemezz te engem két szóval. – a kezemmel támasztottam a fejem, a pad támláján. Jake, egy-két pillanatra elgondolkodott, mielőtt megszólalt.

-          Szókimondó vagy, de vannak dolgok, amiktől félsz. Nem sok emberhez közeledsz úgy, ahogy van, és nem sok emberben bízol. Félsz bízni másokban. – mondta Jake.

-          Te pedig bennem. – farkasszemet néztünk. Salem, ismét közbe lépett.

-          Jake, ez nem két szó volt. – röhögött. Elnevettem magam, Salem hülyeségén. – Hugi, mikor van a szülinapod? – mosolygott Salem.

-          Január 27. És mielőtt megkérdeznéd, 18 leszek.

-          Végzős vagy? – válaszképp megráztam a fejem.

-          Csak jövőre. – vontam vállat. - Nektek mikor van a szülinapotok? – néztem a két srácra.

-          Március 12. – vigyorgott Salem.

-          November 25. – mondta Jake.

-          De az… - Salem fejezte be a mondatomat.

-          Jövő hét péntek. – Na, most pánikba estem… - Bianca, lenézel másokat?

-          Nem, nem szokásom. - mosolyogtam. – Jake, Mi volt a legrosszabb érzés, amit valaha éreztél? – muszáj volt feltennem.

-          A csalódás. – mondta színtelen hangon.

-          Azt hiszem, be kéne mennünk. Elég későre jár, Bianca neked holnap még tanítás. – húzott fel a padról Salem.

-          Jól van, menjünk. – Egyedül hagytuk Jake-ket a réten.