16.fejezet - Ó, az Isten szerelmére

Sziasztok!
Nem tudom, hányan maradtak, akik így majdnem egy hónap kihagyás után is még mindig olvasnak. Tudom, és sajnálom. Nem erről volt szó, csak egy másfél hetes késésről, hogy előrébb legyek. Az igazat megvallva rám tört az ihlethiány és egészen mostanáig nagy gondban voltam. Mivel alig 2 fejezet van előre megírva - de még az sincs átalakítva -, jóformán semmit nem haladtam előre. Sajnálom, igyekszem visszarázódni az írásba!
Na és msot, hogy visszatértem gondoltam egy kis kárpótlásként a fejezet végén vagy egy egész pici Jake szemszög, ami remélem elnyeri majd a tetszéseteket!
Jó olvasást, és remélem írtok nekem pár véleményt!
Puszi, Clary






16.fejezet - Ó, az Isten szerelmére

Nyúzottan keltem. Egész este alig aludtam valamit, állandóan a tegnapi beszélgetés járt a fejemben. Kénytelen voltam, egy kis alapozót tenni az arcomra, hogy eltűntessem a szemem alatti táskák jelentős részét. Kellynek jó volt, neki nincs első órája. Én bezzeg megint Démonológiával kezdek. Hurrá.

Felvettem az egyik szabadidő buggyos térdnadrágom – ami pink színű – és egy halványkék színű pillangó mintás felsőt, virágmintás tornacipővel.  A táskámba dobáltam a cuccokat, amik mára kellenek, és elvánszorogtam órára. A pletyka – miszerint lefeküdtem Jake-el – lassan, de kezdett elfelejtődni. Még mindig elkaptam egy-két szúrós pillantást, de már jóval kevesebbet, mint tegnap. A terembe érve meglepődtem, mert már mindenki rég bent volt, még Jake és Chris is. Sőt még Salem is. Ezek szerint kicsit késtem.

-          Ööö, bocs elaludtam. – zártam be a hátam mögött az ajtót.

-          Sejtettük Bia. – mosolygott Chris. – Ülj le. – mosolygott rám. Az osztály végig követte, ahogy a helyemre vánszorgok, és leülök a székre. Nyögve a padra hajtottam a fejem.

-          Hosszú volt az éjszaka? – kérdezte Aaron.

-          Hosszú. – mosolyogtam gúnyosan. – De legalább én, ezt elmondhatom magamról. – az én szót jól megnyomtam. Egy páran felkuncogtak.

-          Tudod Jake, nem is értem, mit eszel ezen a csajon. – bár hozzá beszélt, végig engem nézett.

-          Ami azt illeti, tegnap este Jake engem látogatott meg. – szólt közbe Cristina. Rá néztem, de ő csillogó szemekkel Jaket vizslatta. Jake biztos azután ment fel, miután otthagytuk Salemmel. Hát, neki legalább jó estéje volt… Cristina, színe kezdett átmenni vörösbe.

-          Ezt hangosan kimondtam? – makogta a földet fixírozva.

-          Igen. – fintorgott mellettem Mira.

-          Haver, igazad van. Inkább Crista, mint Bianca. – a fejem a padon lévő kezemre hajtottam.

-          Ha megtárgyaltuk Jake ízlését, és nemi életét ugorhatnánk? – morogtam, padra hajtott fejjel.

-          Csak nem féltékeny vagy? – hallottam Aaron hangján, hogy vigyorog.

-          Most azt várod, hogy azt mondjam, hogy nem? És, ha azt mondom, hogy igen? – lefagyott az arcáról a vigyor. – Sejtettem. Nyugodj meg, nem érdekel Jake, sem szexuális hovatartozása, sem a nemi élete. Ugorhatnánk? – néztem Chrisre. Direkt kerültem Jake pillantását.

-          Már épp kérni akartam. – vigyorgott Chris. - Szóval ma…

És csak mondta, és mondta, és mondta, de én egyáltalán nem figyeltem. Egész órán a padra hajtott fejjel, lecsukott szemmel próbáltam „pihenni” egy kicsit. Mikor kiléptem a terem ajtaján, egyből fordulhattam vissza, mikor Salem utánam kiáltott. Besétáltam a terembe- ahol rajtam és a három fiún kívül senki nem volt – és vártam, hogy valaki nekikezdjen.

-          Minden rendben, hercegnő? – mosolygott Chris.

-          Persze, bocs, hogy elaludtam, csak az este, nem nagyon tudtam elaludni. Szar éjszakám volt.

-          Szerintem nem erre gondolt. – mondta Salem. Mély levegőt vettem, és kibámultam az ablakon.

-          Semmi bajom, jól vagyok. Nem értem, hogy miért gondoljátok, hogy valami bajom van, akárhányszor Aaron Jake-kel piszkál… – pördültem meg, és elsétáltam a második órámra, ami emberirodalom volt. A Rómeó és Júliát vettük.

-          Ki tudja elmondani, hogy mi ennek a darabnak a lényege?

-          Szerintem az, hogy van olyan szerelem, amit az egyik fél, nem bír ki a másik fél nélkül. – mondta Mandy.

-          Ez kicsit érdekes meghatározás. Valaki más?

-          Szerintem hülyeség az egész. – nyilvánult meg Mason.

-          Ez a saját véleménye. Mr. Knoxvill. – mondta Mrs. Simpson. – Más valaki? – pördült meg a tengelye körül.

-          Szerintem ez az egész arra tanít, hogy ne csak nézzünk, hanem lássunk is. – szólaltam meg én is.

-          Ez érdekes. – mondta Mrs. Simpson. – folytassa Clark.

-          Szerintem, már eleve az, hogy ha két család rossz viszonyban van, vagy nem is engedi oda a gyerekét, ahol az ellenséges család gyereke is felbukkanhat, vagy egyáltalán bele se keveri a viszálykodásba. Az, hogy Romeo és Julia a bálban találkoztak puszta véletlen, de én nem hiszek ebben a „szerelem első látásra” sztoriban, főleg, ha két 14 évesről beszélünk. Meggondolatlan volt. úgy összeházasodni valakivel, hogy az illető semmit nem tud a másikról. És a szülők is csak akkor döbbenek rá, hogy mennyi mindent elveszíthetnek, mikor meghal a saját gyermekük. Vagyis tanúsága van a történetnek. Talán Shakespeare így akarta az emberek tudtára adni, hogy nincs rételme a felesleges viszálykodásnak. – mondtam el a véleményem. Egy részét legalábbis…

-          Érdekes meglátást helyez előtérbe Ms. Clark. – tűnődött a tanár. – Térjünk át a szereplőkre. Ms. Wayland, fel tudná sorolni a szereplőket?

-          Esclaus – Verona hercege
Páris, ifjú gróf – a herceg rokona
Montague, Capulet – két egymással vetélkedő család feje
Romeo – Montegule fia
Öreg Capulet – egy rokon
Mercutio – a herceg rokona, Romeo barátja
Benvolio – Montague unokaöccse, Romeo barátja
Tybant – Capuletné unokaöccse
Lőrinc barát, János barát – franciskánusok

Baltazár – Romeo legénye
Sámson, Gergely – a Capulet ház szolgái

Ábrahám – a Montague – ház szolgálója
Péter – Júlia dajkájának szolgája
Júlia – Capuleték lánya – sorolta Kelly.

-          Nagyon jó, Ms. Wayland. A Romeo és Júlia a világ legismertebb szerelmes története. Egy ifjú első látásra szerelembe esik egy bájos lány iránt, amit megvallanak egymásnak, majd másnap titokban összeházasodnak. Ám a boldogságuk nem tarthat sokáig, mert az ifjú férjnek gyilkosság miatt menekülnie kell.  Sorozatos félreértések és szerencsétlenségek miatt a szerelmesek egymás karjaiban halnak meg. A gyönyörű szerelemből, az ötödik napon véres tragédia lett. Vannak, akik szerint, így teljesedett be a végzetük. A szülők ellenzik Romeo és Júlia kapcsolatát, ugyanis más jövendőbelit szánnak a lányuknak, Páris személyében. Az egyetlen szereplő, aki az eseményeken kívül áll, Escalus, Verona hercege. A tragédia öt felvonásra tagolódik. Ki tudná elmondani, miről szól az első felvonás? – A tanárnő Glóriát választotta ki.

-          Az első felvonás, melynek során Shakespeare bemutatja, hogy nem csupán a két család, de az egész háznépük is szemben áll egymással. A bonyodalmat pedig az okozza, hogy a két ellenséges család gyermeke egymásba szeret egy bálon. – mondta Glória.

-          Így van. – helyeselt Ms. Simpson. – Ki veszi át? – Kelly kézfelnyújtás nélkül folytatta.

-          A második felvonásban további bonyodalmak vannak. Mikor a két fiatal rádöbben, hogy a szüleik ősellenségei egymásnak, abban a pillanatban döntik el, hogy összeházasodnak. Romeo a bál után belopózik Capuleték kertjébe, és szerelmet vall Júliának. Ezt úgy emlegetik, mint a világirodalom egyik legszebb szerelmi vallomása.

-          A harmadik felvonásban – folytatta Mason – következik be a csúcspont. Tybant végez Mercutióval, Romeo pedig – aki eddig békülni próbált – Párbajban végez Tybant-al. Romeot száműzetéssel bünteti a herceg, így elhagyja a feleségét, és Veronát, hogy a herceg ítéletének eleget tegyen.

-          A negyedik felvonás. –kezdtem bele – a kifejlet, mivel a tragikus események felgyorsulnak. Júliát Paris ostromolja, hogy az apja által már szentesített esküt valósítsák meg, hogy legyen a felesége, és kitűzik az időpontot. Lőrinc barát tanácsára Júlia 42 órára tetszhalottá válik. Megissza a baráttól kapott italt, és az esküvő reggelén „holtan” találják az ágyában.

-          Az ötödik felvonás – mondta Mandy. – A katasztrófa színtere. Lőrinc barát értesíteni akarja Mantovában Romeót, hogy siessen Veronába Júliához, de a levél vivőjét a járvány miatt nem engedik be a városba. Később Romeo találkozik Baltazárral Mantovában, és tőle tudja meg, a „halálhírt”. Romeo kétségbeesetten mérget vásárol, és visszaindul Veronába. A kripta előtt Romeo összetalálkozik Párisal, és párviadalban megöli ellenségét. Romeo Párist a kriptába fekteti, ő maga, pedig Júlia mellé fekszik, és megissza a mérget. Mikor Júlia felébred, holtan találja maga mellett a férjét, aztán férje tőrével szíven szúrja magát. Így a két szerelmes halála vezet az ősi ellenségek kibéküléséhez.

-          Nagyon jó. – mondta Ms. Simpson – Shakespeare ebben a művében felrúg minden arisztotelészi drámaelméleti szabályt. A mű a felnőtté válásról, a szerelemről, a szabad párválasztásról, és a szülő – gyermek kapcsolatról is szól. Aki eddig nem tette meg, két napja van rá, hogy kiolvassa Shakespeare Romeo és Júliáját. Az órának vége.

A diákok a cuccokat összepakolva mentek ki a teremből. Én nagyon kábán fogtam fel magam körül a külvilágot. A következő órám ének lesz, ahol történetesen Lisával ülök. Az óra – amit amúgy mindig élveztem – ma valahogy kínszenvedésnek bizonyult. Mivel az énektanár démontámadásból lábadozott karaokéztunk. Borzalmas volt. Igazából mindenkinek jó lett volna a hangja, ha olyan dalokat választanak, aminek az összes hangját ki tudnák énekelni. Majd máskor…

A negyedik óra rajz volt, ahol montázst kellett csinálni. Kész voltam. Ennyi hülyeséget rég műveltem. A tanár ma békén hagyott – biztos látta a nyúzott arckifejezésem – de ma Masont csesztette. Rajzóra után Masonnal az oldalamon az ebédlőbe kullogtunk. Mason szája egész úton be nem állt, de fel sem fogtam miről beszél.

Jake szemszöge

A rohadt életbe! – idegesen vágtam neki a kezem ügyébe kerülő összes tárgyat a falnak. Mi a faszért kell nekem mindent elrontani?! – a nemrég kapott képkeret szilánkokra törve feküdt a szőnyegen. Idegesen járkáltam fel-alá a szobában, s feketés hajamba túrtam. Még egy ilyen elcseszett barmot! – dühöngtem magamban.

-          Ne emészd magad – veregetett vállon Salem.

-          Már hogyne emészteném? – morrantam fel.  –Az a hülye liba meg egyáltalán minek engedett be? – kérdeztem, s épp az ágyam melletti kis lámpáért nyúltam, de Salem gyorsabb volt nálam, s lefogta kezem, ami ökölbe szorult.

-          Tulajdonképpen miért zavar, hogy Bianca megtudta, hogy Cristina-val voltál? – nézett rám elgondolkodó képpel. Most legszívesebben jól bezúztam volna neki.

-          Mert pont azt sikerült vele nemrég megértetnem, hogy nem vagyok olyan. Egyszerűen csak kiakadtam, érted? Nem ismerek nála bonyolultabb lányt! – fakadtam ki. – Az egyik percben aranyos és kedves a másikban pedig…

-          a szemedre veti a hibáidat. Ez ismerős – bólintott közbevágva haverom.

-          Miért ilyen? – öklöztem bele az ajtóba. Előre féltem, mit kapok még azért, amiért más lány ágyába bújtam. Röhej, hogy úgy gondolok erre az egészre, mintha megcsaltam volna valakit, akit nem elég, hogy alig ismerek, még csak együtt sem vagyok vele. Biztos vagyok benne, hogy köztünk persze semmilyen szerelem nem alakult ki. Vonzott benne, hogy nem kaphatom meg, hogy átlát az álarcomon, s bár furcsa, de vonzott, hogy nem jelentek neki semmit, az ég világon, bármennyire is akarom.