18.fejezet - Jól aludtál, Bianca? (II/II)

Sziasztok!
Sajnálom, hogy ennyit késtem, nem volt szándékos :S
Sajnos máris megbetegedtem ( pedig alig kezdődött el a suli :S) és egyszerűen semmihez sem volt erőm!
Remélem nem haragudtatok meg rám!:)
Remélem most már lehetlessz komit írni nem tudom mi lehetett a baj!
Köszönöm az  előző részhez a 23 kis pipát nagyon örülök neki!:)
Jó szórakozást a fejezethez!
puszi, Clarry




18.fejezet - Jól aludtál, Bianca?(II/II)

 

Olyan volt, mintha a vízben lennék és valaki elkapja a kezem és húz a felszín felé. A különbség annyi volt, hogy annak a bizonyos valakinek hallottam a hangját, ahogy a nevemen szólít és az sem utolsó szempont, hogy a keze a csuklóm helyett éppen az arcomat pofozgatta. Lassan nyitottam ki szemeimet, de a szoba így is forgott velem egy darabig. Nagyokat pislogtam, mikor megláttam Kelly felém hajoló alakját, aggódó szemeiről már nem is beszélve. Egy teljes percig teljesen elfelejtettem mi történt, majd mikor az emlékeim a helyükre kerültek hirtelen ültem fel, ezzel megfejelve drága barátnőmet.

-          Jesszus, Bia ez fájt! – szisszent fel Kelly a homlokát dörzsölgetve. Kipattantam az ágyból, s válaszra sem méltatva barátnőmet mentem el és az igazgatónő mellett. Persze átfutott az agyamon, hogy megállok, és megkérdezem, mit keres a szobánkban, de akadt ennél fontosabb dolgom is.

Alighogy kiléptem a szobából futni kezdtem, bár még magam sem tudtam merre. Sosem jártam még Jake-nél, ezért az irányban sem voltam biztos, egyszerűen csak mentem előre a fiúk részlegén. Idegesen pillantottam némelyik ajtóra, de valahonnan éreztem, hogy ez nem az ő szobája. Egészen a folyosó végéig futottam, és bár a tüdőm majd’ kiköptem, figyelmen kívül a levegőhiányt estem be a bal oldali ajtón.

-          Bia? – nézett rám elkerekedett szemekkel Izzy, majd felpattant Jake ágyáról. Nem figyeltem rá, hisz nem hozzá és nem is miatta jöttem. Le sem vettem a szemem Jake alakjáról a mély vágásról az oldalánál, amiből épp, hogy csak szivárgott a vér. Ránéztem az ágyon fekvő fiúra, aki mint most kiderült egyenesen a szemeimbe fúrta tekintetét. Akaratlanul is egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem, ezzel egy időben megszédültem, kezemmel szorosan megmarkoltam az ajtófélfát.

-          Bia, te vérzel – egész eddig a pillanatig észre sem vettem, hogy Chris is a szobában van, ami viszont elég logikusnak tűnt, hisz nyilvánvaló lehet az ember számára, hogy azért mégis ott van a legjobb barátjánál, ha annak baja esik. Kisebb fáziskéséssel néztem bal karom irányába, amivel támaszkodtam, és meglepve vettem észre, hogy alkaromon egy hosszú csíkból folyik a vérem.

-          Semmi baj – mondtam csendesen és odabotorkáltam Jake ágyához, majd lehuppantam a szélére. – Jól vagy? – kérdeztem mialatt a sebét szuggeráltam. Mivel pár pillanatnyi csend után sem kaptam választ felnéztem arcára. Aprót bólintott miközben szemeit ismételten az enyéimbe fúrta és le sem vette rólam azokat. Próbáltam valamit kiolvasni a szeméből, de úgy tűnik ez reménytelen a számomra. Úgy éreztem a fekete szemek súlya rám nehezedik, beszippant és megával ránt, de ebben a percben úgy gondoltam nem bánom.

***

Körülöttem minden sötét volt. Próbaképp még egy párszor pislogtam, hogy meggyőződjek róla tényleg nyitva-e a szemem, és meglepődve tapasztaltam, hogy bizony tényleg eléggé sötét van. Mivel eddig nagyon úgy néz ki a fal felé fordulva aludtam, most testhelyzetet váltottam a másik oldalamra fordulva. Persze ez sem sikerült a legjobban, mivel paplanostól leestem a földre nagyot koppanva. A következő pillanatban valaki felkapcsolta a villanyt, mire hunyorogni kezdtem.

-          Jól vagy? – Hallottam, ahogy Salem közelebb jön, majd már láttam is ahogy karját felém nyújtja és segít talpra kecmeregni.

-          Minden oké – mosolyogtam rá halványan, majd a szekrényre néztem mennyi az idő, de meglepődve vettem észre, hogy sehol egy óra, sőt! Még csak nem is a saját szobámban voltam. – Hol vagyunk? – kérdeztem meglepetten az előttem álló fiútól. Az viszont már kevésbé lepett meg, hogy már megint egy színes Hawaii mintás ingben magasodik felém.

-          Chris és Jake szobájában. Elájultál a túl sok megrázkódtatástól. Le akartunk vinni a gyengélkedőbe, de Jake jobban rászorult a normál ellátásra ezért úgy döntöttünk itt maradsz – mosolygott rám, miközben visszanyomott az ágyra és letelepedett mellém. Miközben beszélt fél szemmel megfigyeltem a szobát. Az elrendezése ugyanolyan volt, mint a sajátunknak, annyi különbséggel, hogy itt az uralkodó szín a sötétkék és a fekete volt.

-          Jake jól van? – kérdeztem ijedten Salem-et vizsgálva. A vérfarkas srác elmosolyodott.

-          Kutya baja – mondta vigyorogva, mire megforgattam a szemeim.

Ismét a szekrényre néztem – senki ne várjon tőlem semmit, ha egyszer megszoktam! – és meglepődtem, mikor észrevettem ott egy fényképet. A kezembe vettem és közelebb húztam magamhoz. A képen egy nő és egy férfi egy ház előtt álltak valahol vidéken.  A nőnek göndör, vörös fürtjei derekáig értek, porcelánfehér bőrével egész törékenynek hatott, főleg az őt karoló, izmost férfi mellett. A férfi nem sokkal lehetett öregebb a nőnél, s büszkén kihúzta magát a fénykép készültekor. Ugyanolyan színű haja volt, mint Jake-nek, ellenben neki fiával ellentétben gyönyörű zöld szeme volt, amiben boldogság csillogott. A tekintetem visszatért a nő sötét szemeire, majd a kezében tartott kisbabára, akinek a fehér pólyából fekete szemei szinte világítottak.

-          Istenem, de gyönyörű – mondtam inkább csak magamnak a babát figyelve, de Salem vérfarkashoz méltóan ezt is meghallotta.

-          Igen, Jake egész cuki volt babakorában – mosolyodott el ő is, de mikor tekintete a –feltételezhetőleg – házaspárra tévedt elkomorult.

-          Ők kik? – kérdeztem egyik ujjammal rájuk mutatva.

-          Jake szülei – válaszolt, s láttam, ahogy állkapcsa megfeszült.

-          De hát ők nem meg akarták ölni Jake-ket? – kérdeztem meglepetten. Salem egy sóhaj kíséretében a falnak dőlt.

-          Sosem ismertem Jake szüleit, hiszen meséltük, hogy itt ismerkedtünk meg. De Jake egy időben beszélt róluk nekem és Chris-nek. A szülei kiskorában nagyon szerették őt. Mindig ajándékokkal halmozták el, bármit megkapott, amit akart és a szülei mindig ott voltak neki. Jake imádta őket és ők is a fiukat. De egy idő után megváltoztak. Az apja verni kezdte őt, az anyja pedig nem szólt és nem tett ellene semmit. Mikor egyszer Jake sírni kezdett az apja a szobájába küldte és egy hétig ki sem engedte őt onnan. Azt hitte haragszanak rá, könyörgött, hogy jó kisfiú lesz. Mikor az apja felment érte nagyon megörült. Az apja leráncigálta a pincébe és beültette egy régi koszos kádba. Jake könyörgött neki, hogy ne tegye meg. Mikor az anyja lement a pincébe megörült, hogy az anyukája megmenti, de ő csak az apjának jött segíteni. Sírt, megígérte, hogy jó kisgyerek lesz, szót fog fogadni, sosem lesz hisztis, de a szülei meg sem hallották. Mrs. Hill a környéken járt. Mivel megérezte a vérszagot úgy döntött megnézi mi történt.  Addigra Jake szülei eltűntek. Jake majdnem belehalt – Salem hangja meggyötört volt, hangja egészen halk.

 A szememet könnyek lepték el, ahogy elképzeltem a kis Jake-ket ahogy a saját szüleinek könyörög, hogy ne bántsák. Sűrűn pislogtam, nem akartam Salem előtt elbőgni magam, pedig közel jártam hozzá. Túl sok minden történt már ahhoz, hogy ezt egyszerre felbírjam dolgozni. Vajon milyen lehetett Jake-nek? Piszok nehéz… belegondolni, hogy valakivel megtörténhetnek ilyenek, és ezek után tovább élni mintha semmi nem történt volna…

Salem nem hagyta, hogy ezen gondolkodjak, kivette a képet a kezemből és a helyére tette. Erről eszembe jutott valami.

-          Ha ezt tették vele, miért van a képük az ágya mellett? – kérdeztem meglepődve.

-          Azt mondja, ez emlékezteti minden egyes nap, hogy ez a valóság, nem pedig egy mese. És hogy nem minden az, aminek látszik. – mondta, közben a képet nézve. Hirtelen gyűlölet öntötte el a mellkasomat az ismeretlen nő és férfi miatt, amiért képesek voltak ezt tenni a fiukkal. Jake-kel – akit történetesen megcsókoltam – jutott hirtelen eszembe, minek köszönhetően a hatás paradicsom vörös fej kíséretében meg is érkezett.

-          Mi az? – nézett rám vigyorogva Salem.

-          É-én csak… eszembe jutott valami - dadogtam kerülve a mellettem ülő tekintetét.

-          Nézd ez a ti dolgotok és Asiha-ra esküszöm, nem akarok beleszólni, de ideje volt már – vigyorogta kisfiúsan.

-          Elmondta? – bukott ki belőlem.

-          Nem. – vigyorgott önelégülten Salem – Rád van írva.

-          Klassz – dünnyögtem az orrom elé, és a zsebembe nyúltam, hogy csináljak valamit, viszont meglepett, hogy valami volt benne. Előhúztam a gyűrött papírt a zsebemből és széthajtottam, hogy megnézem mi áll rajta: Jól aludtál, Bianca?