Sziasztok!
Tudom, hogy nagyon régen volt friss, és ismételten sajnálom!
Tudom, hogy nagyon régen volt friss, és ismételten sajnálom!
Mivel itt a nyár, próbálok majd többet írni, de egyenlőre nem ígérek semmit. Most kezdenek begyorsulni az események, és nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek!
Remélem lesztek egy páran legalább akik olvassák/véleményt írnak majd.
Mégegyszer sajnálom, hogy ennyit késtem!
Jó olvasást!
puszi, Clary
24.fejezet - Az áruló
„A
háború első szabálya (...): soha ne teljesítsd az ellenség vágyát!”
George
R. R. Martin
A csattanásra keltem fel. Olyan volt, mintha
valamibe belecsapott volna a villám, mégis egyből tudtam, hogy nincs szó
semmiféle viharról. Kelly-vel egy időben pattantam ki az ágyból, majd miután
megbizonyosodtunk róla, hogy egyikünknek sincs semmi baja az ajtó felé
indultunk. Nem mi voltunk az egyetlenek, akik felkeltek a robajra, rengeteg
álmos diák járkált a folyosón, mások ijedten kiabáltak oda társaiknak, hogy
megtudják mi volt ez a borzalmas lárma. Nem törődve a riadt diákokkal, a lépcső
felé vettem az irányt.
A földszinten pár diák rémülten futkározott
egyik helyről a másikra. A nagyterem felől füst gomolygott ki a nyitott ajtón
át, s lebénultan figyeltem, ahogy az antik függöny lángra kap. Pillanatok alatt
elérte a karnist, ami megadta magát és lángra lobbanva a földre zuhant. Gondolkodás
nélkül kezdtem el a terem felé futni, hogy megakadályozzam a katasztrófát,
bármi is volt az.
Mikor beléptem a terembe, alig láttam
valamit, mindent elborított a kavargó füst. Talán pillanatok-percek telhettek
el, mikor ki tudtam venni a nyolc alakot, ahonnan minden valószínűséggel a tűz
is indult. Jake a kezében lévő tűzgolyót a négy ismeretlen felé dobta, de
képességeiknek hála elugrottak az útból, így a tűz a falnak csapódott, majd
pillanatok alatt megfeketedett. Jake mellett Salem vicsorgott farkas alakban.
Egy teljes percre leblokkoltam, hiszen még sosem láttam farkas alakban.
Figyeltem sárgásbarna bundáját, éles fogait és teljesen leblokkoltam. Egy Jake
felé repülő tőr rántott vissza a jelenbe. Ő valószínűleg észre sem vette,
hiszen egy újabb tűzgolyót formált a kezében, tudomást sem szerezve arról,
mekkora bajban van. Gondolkodás nélkül nyújtottam elő a kezem és formáltam
gondolatban egy olyan vastag fakérget, amibe beleáll a tőr. Jake a
meglepetéstől, amit a padlóból feltörő kéreg okozott, elvesztette a
koncentrációt és kialudt a tűz a kezében. Hirtelen fordult felém és kiáltott oda
valamit, de a tűz ropogásától és Salem vicsorgásától semmit nem hallottam.
Sietve indultam el feléjük, hogy segítsek
nekik bármi is a baj, de amit láttam arra nem voltam felkészülve. Hatan voltak,
ebből kettő vérfarkas volt, kettő pedig árnyvadász, de nem ez döbbentett meg
ennyire. Középen ott állt Chris és Liza. Egy percig azt hittem bajba kerültek,
aztán rá kellett jönnöm, hogy ez nem teljesen így van. Chris egy tőrt szorított
Lisa torkához, aki kapálózva próbált kiszabadulni a fiú fogságából
sikertelenül. Nem tudtam mit gondoljak. Sosem hittem volna, hogy bárki közülünk
áruló lehet. Rááldásul éppen Chris, akiben feltétel nélkül mindenki megbízott.
Nem tudtam mit gondol Jake, hogy hogyan is érez, de nem is volt időm ezen
gondolkodni, hisz sokkal nagyobb problémánk akadt ennél. A tűz az összes
függönyre továbbterjedt, az egyik ablak teljesen kitört, szilánkokat hagyva
maga után. És egy menekülési lehetőséget. A kitört ablak félúton volt köztünk
és Chris-ék közt. A csapat láthatólag az ablakon át szeretett volna menekülni,
de tudtam, hogy ezt nem hagyhatjuk.
Bár Jake mellett állva biztonságban éreztem
magam, mégis féltem, hogy neki és Salemnek baja eshet. Elképzeltem, ahogy indák
és ágak törnek fel a nagyterem padlójából foglyul ejtve a támadókat, csakhogy a
tűztől a legtöbb lángra kapott és visszahúzódott a földbe. Salemre néztem, aki
az oldalamhoz húzódva, félig eltakarva próbált megvédeni, miközben a két
vérfarkasra vicsorgott. Az egyik fekete farkas – kettőjük közül ő volt a
nagyobb – elrugaszkodott a földtől és felénk ugrott. Salem a másodperc törtésze
alatt mérlegelte a dolgot majd elrugaszkodva a földtől a fekete farkas felé
vetődött. Mihelyt a levegőben egymásnak ütköztek a földre zuhantak. Salem
villámgyorsan felpattant, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy elkerülje a felé
kapó farkast, aki az oldalába mart. Újabb indákat képzeltem el, ahogy kibújnak
a földből és a farkas felé tekerednek. Folyamatosan kellett erre koncentrálnom,
hiszen a farkas hegyes fogaival könnyedén átharapta azokat, amiket elért.
Mikor úgy láttam, Salem átveszi az
irányítást, ugyanezt elismételtem a másik farkassal is. Jake, aki nyilván
biztosra akart menni, a farkas körül olyan hatalmas lángot lobbantott fel, hogy
a farkas véletlenül se tudja átugrani azt. Miközben Jake erre koncentrált
felmértem a helyzetünket. Bár a két farkast lefoglaltuk, még mindig ott volt a
két árnyvadász, na meg persze Chris, aki ismerte minden gyengeségünket. Habár a
figyelmét Lisa is lekötötte azzal, hogy megpróbál kiszabadulni, a gondolatával
így is képes volt a levegőbe röpíteni a kitört üvegdarabokat és felénk irányítani
őket. Újból elképzeltem az egy méter vastag kéregtakarót, ami előtör a földből
és megvéd minket a cserepektől. Mikor az összes darab a kéregbe állt Jake
felgyújtotta, hogy támadni tudjunk. Ismételten kitört egy inda a földből, amit
egyenesen Chris felé vezettem. Elképzeltem, ahogy a nyaka köré fonódik, rá a
karjaira, de nem jártam sikerrel. A két árnyvadász egyből odaugrott és elvágta
az indát, s bár Chris szorítása lazult Lisa még így sem tudott kiszabadulni.
Bármennyire próbálkoztam tudtam, hogy egyedül
képtelen leszek arra, hogy kiszabadítsam az egyik barátnőmet. Segítségkérőn
néztem Jake-re, aki megértette vívódásom és felém nyúlt. Szorosan összefűztük
az ujjainkat, én pedig egy szó nélkül megértettem mit szeretne. Lehunytam a
szemem, hogy jobban tudjak koncentrálni a többrétegű indára, ami kitör a
földből és Christ veszi célba. Mikor kinyitottam a szemem néztem, ahogy a
lángra kapott inda – ahelyett, hogy a földbe húzódott volna -, egyenesen Chris
felé tart. A szőke fiú durván eltaszította magától Lisát, akit az egyik
árnyvadász kapott el. Chris – mivel bármennyire koncentrált Jake-kel túl erősek
voltunk ellene -, nem tudta kikerülni a lángoló növényt, ami a jobb karjának
csapódott és végigégette azt. A karjából ömleni kezdett a vér, de úgy látszott
nem akarja feladni. Láttam a dühöt az arcán, tudtam mire készül, de már nem
maradt időm szólni Jake-nek. Mielőtt Chris az erejével kirepített az egyik
ablakon, még hallottam, ahogy valaki Jake nevét kiabálja. Tudtam, hogy az a
valaki én vagyok.
Jake szemszöge
Bevágtam magam mögött a szobaajtót, ami
hatalmasat szólt mögöttem. Nem törődtem
a mellkasommal, ami minden lélegzetvételemnél szúrni kezdett sem azzal, hogy
Doki azt mondta, pihennem kellene, mert a bordarepedés nem játék. Dühös voltam.
Mit dühös?! Kedvem lett volna lemészárolni egy egész csapatnyi strigát. Aztán
valahogy feltámasztani őket és megint megölni. Hirtelen ötlettől vezérelve
nyitottam ki Chris szekrényének ajtaját és kezdtem el turkálni benne. Egy idő
után a ruhái szétszóródva hevertek a földön, az iskola cuccai laponként
tépkedve hullottak körém, mígnem a szekrénye teljesen üres lett. Hiába kerestem
valami eldugott rejtekhelyet valamelyik sarokban nem találtam. Ezek után az
ágyához léptem és felégettem a matracot, hogy ott is szétnézhessek. Nem tudtam
pontosan, hogy mit is keresek, de meg akartam találni, bármi is legyen az.
Mikor tudomásul vettem, hogy az ágya közelében sincs semmi eldugva az asztalhoz
léptem. Áttúrtam az összes fiókot, kerestem valami nyomot, hogy hova dugta el a
cuccait, de semmit sem találtam. Hitetlenkedve néztem a plafon irányába, mintha
azt mondanám, na ne szórakozz velem, mikor
megakadt a szellőzőn a szemem. Az asztalt picit odébb húzva álltam rá, hogy
elérjem azt a parányi helyet, az utolsó reményem. A csavarokat megolvasztva az
erőmmel téptem le a rácsot és nyúltam fel. Körbetapogattam a széleit, amíg a
kezem bele nem akadt valamibe. Sietve rántottam le a kezemmel a kis csomagot,
ami egy barna zacskóba volt zárva.
Az asztalról lemászva az ágyamhoz mentem és
kiszórtam rá a tartalmát. Rengeteg kép készült Biancáról, és sokan én is rajta
voltam. Ökölbe szorult a kezem, ahogy az egyik képet néztem, amin Bianca nevet
valamin. Végighúztam az ujjam az arcán és próbáltam egyedül csak rá
koncentrálni. Nem akartam arra gondolni, hogy a legjobb haverom elárult. Szinte
kölyökkorunk óta ismerem, öcsémként tekintettem rá. Erre hátba szúrt. Úgy
éreztem, a múltunk, az, amiket nekem mondott, amikor beszélgettünk vagy tettünk
valamit, az egész hazugság volt. A csalódottságom mellett dühöt éreztem. Dühöt,
amiért a szüleimmel együtt meg akar ölni engem és a többieket. Dühöt, amiért
végig az orromnál fogva vezetett, amiért megbántotta Kellyt, amiért nem vettem
észre, hogy valami nem stimmel. És amiért majdnem megölte Biancát. Képes volt
az ablakon kirepíteni őt! Ledobtam a kezemben tartott képet az ágyra és
megnéztem mi van még ott. Jegyzetek készített arról, hogy Bianca kikkel van
jóban, miket szokott csinálni, hogy mutatkozott-e változás az erejében. Az
egész pakkot visszasűrítettem a barna zacskóba és kiléptem a szobából magam
mögött hagyva a kupit és vele együtt Christ is. Eredetileg az igazgatónőhöz
indultam, de meggondoltam magam és a gyengélkedő felé folytattam az utamat.
Óvatosan nyomtam le a kilincset, mert nem akartam felkelteni Biancát, de a
próbálkozásom felesleges volt. Ébren volt, és amint beléptem egyből találkozott
a tekintetünk. A homlokán volt egy vágás, a karjait zúzódások borították és
tudtam, hogy a bal csuklóján égési sebek vannak, oda sem kellett néznem.
Halványan rám mosolygott, én pedig egy széket odahúzva leültem mellé.
-
Hogy
vagy?
-
Megmaradok
– mosolygott rám. –És te?
-
Megúsztam
két bordarepedéssel – vontam vállat, de ez nem volt valami jó ötlet. A
mellkasomba nyilallt és alig kaptam levegőt.
-
Hé,
minden oké? – ült fel ijedten.
-
Persze,
csak fáj, ha levegőt veszek – nyomtam vissza, hiszen feküdnie kell. Zavartan
nézett rám, én pedig a tekintetemet elkapva a barna zacskót néztem.
-
Szeretném
megköszönni – kezdte, én pedig felnéztem – hogy megmentettél.
-
Miattam
vannak égési sérüléseid – mutattam a bekötözött csuklójára és annyira elfogott
a düh, hogy azt hittem megfojtom magam.
-
Ha nem
olvasztod meg az üveget, már rég nem élnék. Elvéreztem volna. - Döntötte
oldalra a fejét, már amennyire ez fekvés közben lehetséges. – Nem akarom, hogy
bűntudatod legyen – szólt halkan.
-
Észre
kellett volna vennem – dörzsöltem meg idegesen a szemem – feltűnhetett volna,
hogy Chris megváltozott, de nem figyeltem eléggé. Annyira hangoztattam, hogy
nem tudsz magadra vigyázni, közben végig veszélyben voltál, amiért nem vettem
észre, hogy mi folyik az orrom előtt.
-
Tényleg
nem tudok vigyázni magamra – mosolygott rám szélesen – de, nem a te hibád, hogy
Chris ilyen lett. Nem tehetsz róla. Figyelj, tudom, hogy ha valami történik,
mindig azt keresed te hol rontottad
el, de ez így nem fair. Nem tehetsz mindenről, akkor sem, ha folyton azt
keresed hol szúrhatod el. Igen, vádolhatod magad, hogy nem vetted észre és
vádolhatod magad, hogy miattad vannak égési sérüléseim. De te mentetted meg az
életem. És Chrisnek volt választási lehetősége. Ő döntött úgy, hogy elárul
minket, hogy elárul téged és igaz, hogy nem tudom, mennyire fáj ezt hallani, de
volt lehetősége, hogy másképp alakuljanak a dolgai. Ő nem akarta ezt.
-
Tudod mi
a legrosszabb az egészben? – szólaltam meg némi hallgatás után, de meg sem
vártam, hogy Bianca válaszoljon – hogy megint rohadtul egyedül vagyok. Előbb a
szüleim, most meg Chris.
Hellóka!
VálaszTörlésNa, az ehhez hasonlító fejezetek után tudok csak annyit kinyögni, hogy 'aztarohadtkurva' :D Ez baromi jó lett, bár Chris árulása jeges zuhanyként ért! Miért? Mi lesz most Kellyvel? És Jakekel? A harcos jelenetet nagyon jól leírtad!
Várom a folytatást!!
Puszillak! :)
Szia, Klau!
TörlésÖrülök, hogy jónak találod :)
Hát aztmajd megtudod, hogy miért, de arra még egy kicsit várni kell! :)
A folytatás pedig mindjárt jön! :)
puszi.