24.fejezet - Az áruló

Sziasztok!
Tudom, hogy nagyon régen volt friss, és ismételten sajnálom!

Mivel itt a nyár, próbálok majd többet írni, de egyenlőre nem ígérek semmit. Most kezdenek begyorsulni az események, és nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek!

Remélem lesztek egy páran legalább akik olvassák/véleményt írnak majd.

Mégegyszer sajnálom, hogy ennyit késtem!

Jó olvasást!

puszi, Clary

24.fejezet - Az áruló

„A háború első szabálya (...): soha ne teljesítsd az ellenség vágyát!”

George R. R. Martin

A csattanásra keltem fel. Olyan volt, mintha valamibe belecsapott volna a villám, mégis egyből tudtam, hogy nincs szó semmiféle viharról. Kelly-vel egy időben pattantam ki az ágyból, majd miután megbizonyosodtunk róla, hogy egyikünknek sincs semmi baja az ajtó felé indultunk. Nem mi voltunk az egyetlenek, akik felkeltek a robajra, rengeteg álmos diák járkált a folyosón, mások ijedten kiabáltak oda társaiknak, hogy megtudják mi volt ez a borzalmas lárma. Nem törődve a riadt diákokkal, a lépcső felé vettem az irányt.

A földszinten pár diák rémülten futkározott egyik helyről a másikra. A nagyterem felől füst gomolygott ki a nyitott ajtón át, s lebénultan figyeltem, ahogy az antik függöny lángra kap. Pillanatok alatt elérte a karnist, ami megadta magát és lángra lobbanva a földre zuhant. Gondolkodás nélkül kezdtem el a terem felé futni, hogy megakadályozzam a katasztrófát, bármi is volt az.

Mikor beléptem a terembe, alig láttam valamit, mindent elborított a kavargó füst. Talán pillanatok-percek telhettek el, mikor ki tudtam venni a nyolc alakot, ahonnan minden valószínűséggel a tűz is indult. Jake a kezében lévő tűzgolyót a négy ismeretlen felé dobta, de képességeiknek hála elugrottak az útból, így a tűz a falnak csapódott, majd pillanatok alatt megfeketedett. Jake mellett Salem vicsorgott farkas alakban. Egy teljes percre leblokkoltam, hiszen még sosem láttam farkas alakban. Figyeltem sárgásbarna bundáját, éles fogait és teljesen leblokkoltam. Egy Jake felé repülő tőr rántott vissza a jelenbe. Ő valószínűleg észre sem vette, hiszen egy újabb tűzgolyót formált a kezében, tudomást sem szerezve arról, mekkora bajban van. Gondolkodás nélkül nyújtottam elő a kezem és formáltam gondolatban egy olyan vastag fakérget, amibe beleáll a tőr. Jake a meglepetéstől, amit a padlóból feltörő kéreg okozott, elvesztette a koncentrációt és kialudt a tűz a kezében.  Hirtelen fordult felém és kiáltott oda valamit, de a tűz ropogásától és Salem vicsorgásától semmit nem hallottam.

Sietve indultam el feléjük, hogy segítsek nekik bármi is a baj, de amit láttam arra nem voltam felkészülve. Hatan voltak, ebből kettő vérfarkas volt, kettő pedig árnyvadász, de nem ez döbbentett meg ennyire. Középen ott állt Chris és Liza. Egy percig azt hittem bajba kerültek, aztán rá kellett jönnöm, hogy ez nem teljesen így van. Chris egy tőrt szorított Lisa torkához, aki kapálózva próbált kiszabadulni a fiú fogságából sikertelenül. Nem tudtam mit gondoljak. Sosem hittem volna, hogy bárki közülünk áruló lehet. Rááldásul éppen Chris, akiben feltétel nélkül mindenki megbízott. Nem tudtam mit gondol Jake, hogy hogyan is érez, de nem is volt időm ezen gondolkodni, hisz sokkal nagyobb problémánk akadt ennél. A tűz az összes függönyre továbbterjedt, az egyik ablak teljesen kitört, szilánkokat hagyva maga után. És egy menekülési lehetőséget. A kitört ablak félúton volt köztünk és Chris-ék közt. A csapat láthatólag az ablakon át szeretett volna menekülni, de tudtam, hogy ezt nem hagyhatjuk.

Bár Jake mellett állva biztonságban éreztem magam, mégis féltem, hogy neki és Salemnek baja eshet. Elképzeltem, ahogy indák és ágak törnek fel a nagyterem padlójából foglyul ejtve a támadókat, csakhogy a tűztől a legtöbb lángra kapott és visszahúzódott a földbe. Salemre néztem, aki az oldalamhoz húzódva, félig eltakarva próbált megvédeni, miközben a két vérfarkasra vicsorgott. Az egyik fekete farkas – kettőjük közül ő volt a nagyobb – elrugaszkodott a földtől és felénk ugrott. Salem a másodperc törtésze alatt mérlegelte a dolgot majd elrugaszkodva a földtől a fekete farkas felé vetődött. Mihelyt a levegőben egymásnak ütköztek a földre zuhantak. Salem villámgyorsan felpattant, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy elkerülje a felé kapó farkast, aki az oldalába mart. Újabb indákat képzeltem el, ahogy kibújnak a földből és a farkas felé tekerednek. Folyamatosan kellett erre koncentrálnom, hiszen a farkas hegyes fogaival könnyedén átharapta azokat, amiket elért.

Mikor úgy láttam, Salem átveszi az irányítást, ugyanezt elismételtem a másik farkassal is. Jake, aki nyilván biztosra akart menni, a farkas körül olyan hatalmas lángot lobbantott fel, hogy a farkas véletlenül se tudja átugrani azt. Miközben Jake erre koncentrált felmértem a helyzetünket. Bár a két farkast lefoglaltuk, még mindig ott volt a két árnyvadász, na meg persze Chris, aki ismerte minden gyengeségünket. Habár a figyelmét Lisa is lekötötte azzal, hogy megpróbál kiszabadulni, a gondolatával így is képes volt a levegőbe röpíteni a kitört üvegdarabokat és felénk irányítani őket. Újból elképzeltem az egy méter vastag kéregtakarót, ami előtör a földből és megvéd minket a cserepektől. Mikor az összes darab a kéregbe állt Jake felgyújtotta, hogy támadni tudjunk. Ismételten kitört egy inda a földből, amit egyenesen Chris felé vezettem. Elképzeltem, ahogy a nyaka köré fonódik, rá a karjaira, de nem jártam sikerrel. A két árnyvadász egyből odaugrott és elvágta az indát, s bár Chris szorítása lazult Lisa még így sem tudott kiszabadulni.

Bármennyire próbálkoztam tudtam, hogy egyedül képtelen leszek arra, hogy kiszabadítsam az egyik barátnőmet. Segítségkérőn néztem Jake-re, aki megértette vívódásom és felém nyúlt. Szorosan összefűztük az ujjainkat, én pedig egy szó nélkül megértettem mit szeretne. Lehunytam a szemem, hogy jobban tudjak koncentrálni a többrétegű indára, ami kitör a földből és Christ veszi célba. Mikor kinyitottam a szemem néztem, ahogy a lángra kapott inda – ahelyett, hogy a földbe húzódott volna -, egyenesen Chris felé tart. A szőke fiú durván eltaszította magától Lisát, akit az egyik árnyvadász kapott el. Chris – mivel bármennyire koncentrált Jake-kel túl erősek voltunk ellene -, nem tudta kikerülni a lángoló növényt, ami a jobb karjának csapódott és végigégette azt. A karjából ömleni kezdett a vér, de úgy látszott nem akarja feladni. Láttam a dühöt az arcán, tudtam mire készül, de már nem maradt időm szólni Jake-nek. Mielőtt Chris az erejével kirepített az egyik ablakon, még hallottam, ahogy valaki Jake nevét kiabálja. Tudtam, hogy az a valaki én vagyok.

Jake szemszöge

Bevágtam magam mögött a szobaajtót, ami hatalmasat szólt mögöttem.  Nem törődtem a mellkasommal, ami minden lélegzetvételemnél szúrni kezdett sem azzal, hogy Doki azt mondta, pihennem kellene, mert a bordarepedés nem játék. Dühös voltam. Mit dühös?! Kedvem lett volna lemészárolni egy egész csapatnyi strigát. Aztán valahogy feltámasztani őket és megint megölni. Hirtelen ötlettől vezérelve nyitottam ki Chris szekrényének ajtaját és kezdtem el turkálni benne. Egy idő után a ruhái szétszóródva hevertek a földön, az iskola cuccai laponként tépkedve hullottak körém, mígnem a szekrénye teljesen üres lett. Hiába kerestem valami eldugott rejtekhelyet valamelyik sarokban nem találtam. Ezek után az ágyához léptem és felégettem a matracot, hogy ott is szétnézhessek. Nem tudtam pontosan, hogy mit is keresek, de meg akartam találni, bármi is legyen az. Mikor tudomásul vettem, hogy az ágya közelében sincs semmi eldugva az asztalhoz léptem. Áttúrtam az összes fiókot, kerestem valami nyomot, hogy hova dugta el a cuccait, de semmit sem találtam. Hitetlenkedve néztem a plafon irányába, mintha azt mondanám, na ne szórakozz velem, mikor megakadt a szellőzőn a szemem. Az asztalt picit odébb húzva álltam rá, hogy elérjem azt a parányi helyet, az utolsó reményem. A csavarokat megolvasztva az erőmmel téptem le a rácsot és nyúltam fel. Körbetapogattam a széleit, amíg a kezem bele nem akadt valamibe. Sietve rántottam le a kezemmel a kis csomagot, ami egy barna zacskóba volt zárva.

Az asztalról lemászva az ágyamhoz mentem és kiszórtam rá a tartalmát. Rengeteg kép készült Biancáról, és sokan én is rajta voltam. Ökölbe szorult a kezem, ahogy az egyik képet néztem, amin Bianca nevet valamin. Végighúztam az ujjam az arcán és próbáltam egyedül csak rá koncentrálni. Nem akartam arra gondolni, hogy a legjobb haverom elárult. Szinte kölyökkorunk óta ismerem, öcsémként tekintettem rá. Erre hátba szúrt. Úgy éreztem, a múltunk, az, amiket nekem mondott, amikor beszélgettünk vagy tettünk valamit, az egész hazugság volt. A csalódottságom mellett dühöt éreztem. Dühöt, amiért a szüleimmel együtt meg akar ölni engem és a többieket. Dühöt, amiért végig az orromnál fogva vezetett, amiért megbántotta Kellyt, amiért nem vettem észre, hogy valami nem stimmel. És amiért majdnem megölte Biancát. Képes volt az ablakon kirepíteni őt! Ledobtam a kezemben tartott képet az ágyra és megnéztem mi van még ott. Jegyzetek készített arról, hogy Bianca kikkel van jóban, miket szokott csinálni, hogy mutatkozott-e változás az erejében. Az egész pakkot visszasűrítettem a barna zacskóba és kiléptem a szobából magam mögött hagyva a kupit és vele együtt Christ is. Eredetileg az igazgatónőhöz indultam, de meggondoltam magam és a gyengélkedő felé folytattam az utamat. Óvatosan nyomtam le a kilincset, mert nem akartam felkelteni Biancát, de a próbálkozásom felesleges volt. Ébren volt, és amint beléptem egyből találkozott a tekintetünk. A homlokán volt egy vágás, a karjait zúzódások borították és tudtam, hogy a bal csuklóján égési sebek vannak, oda sem kellett néznem. Halványan rám mosolygott, én pedig egy széket odahúzva leültem mellé.

-          Hogy vagy? 

-          Megmaradok – mosolygott rám.  –És te?

-          Megúsztam két bordarepedéssel – vontam vállat, de ez nem volt valami jó ötlet. A mellkasomba nyilallt és alig kaptam levegőt.

-          Hé, minden oké? – ült fel ijedten.

-          Persze, csak fáj, ha levegőt veszek – nyomtam vissza, hiszen feküdnie kell. Zavartan nézett rám, én pedig a tekintetemet elkapva a barna zacskót néztem.

-          Szeretném megköszönni – kezdte, én pedig felnéztem – hogy megmentettél.

-          Miattam vannak égési sérüléseid – mutattam a bekötözött csuklójára és annyira elfogott a düh, hogy azt hittem megfojtom magam.

-          Ha nem olvasztod meg az üveget, már rég nem élnék. Elvéreztem volna. - Döntötte oldalra a fejét, már amennyire ez fekvés közben lehetséges. – Nem akarom, hogy bűntudatod legyen – szólt halkan.

-          Észre kellett volna vennem – dörzsöltem meg idegesen a szemem – feltűnhetett volna, hogy Chris megváltozott, de nem figyeltem eléggé. Annyira hangoztattam, hogy nem tudsz magadra vigyázni, közben végig veszélyben voltál, amiért nem vettem észre, hogy mi folyik az orrom előtt.

-          Tényleg nem tudok vigyázni magamra – mosolygott rám szélesen – de, nem a te hibád, hogy Chris ilyen lett. Nem tehetsz róla. Figyelj, tudom, hogy ha valami történik, mindig azt keresed te hol rontottad el, de ez így nem fair. Nem tehetsz mindenről, akkor sem, ha folyton azt keresed hol szúrhatod el. Igen, vádolhatod magad, hogy nem vetted észre és vádolhatod magad, hogy miattad vannak égési sérüléseim. De te mentetted meg az életem. És Chrisnek volt választási lehetősége. Ő döntött úgy, hogy elárul minket, hogy elárul téged és igaz, hogy nem tudom, mennyire fáj ezt hallani, de volt lehetősége, hogy másképp alakuljanak a dolgai. Ő nem akarta ezt.

-          Tudod mi a legrosszabb az egészben? – szólaltam meg némi hallgatás után, de meg sem vártam, hogy Bianca válaszoljon – hogy megint rohadtul egyedül vagyok. Előbb a szüleim, most meg Chris.